Április 23-án a Vimeón kerül bemutatásra Hajdu Szabolcs új nagyjátékfilmje, a Békeidő Magyarországon és Romániában (választható román és angol felirattal). „Bár a filmnézés számunkra elsősorban közösségi élmény, és az Ernelláék Farkaséknál lakásmozis forgalmazása is ezt szolgálta, a jelenlegi helyzetben mégis úgy éreztük, a magunk módján mi is segíthetünk az embereknek tartalmasan eltölteni ezt a nehéz időszakot.” – mondta Török-Illyés Orsolya, a film egyik főszereplője és producere.

A film egy speciális oktatási projekt keretein belül valósult meg a Látókép-Production és a kolozsvári Filmtett Egyesület együttműködésében. A stáb és a színészek egy része nagy tapasztalattal rendelkezik a szakmában, akiknek a vezetésével romániai és magyar filmiskolák diákjai ebben a projektben szerezhettek először tapasztalatot egy nagyjátékfilm elkészítésében. „A cél az volt, hogy a tanulni és továbblépni vágyó fiatalok éles helyzetben is kipróbálhassák magukat. A jeleneteket eredetileg színészi gyakorlatoknak szántam, és célzottan a színészekre írtam.” – nyilatkozta Hajdu Szabolcs.

A Békeidő egy film-antológia, ami több, egymásba kapcsolódó történetből áll össze, aminek a cselekménye csupán egy éjszaka alatt zajlik. Különböző emberi viszonyokban járja körül a dominancia és kiszolgáltatottság kérdését a képzelet és a valóság határán, legyen szó párkapcsolatról, barátságról, szülő-gyerek kapcsolatról, vagy éppen az állam és a polgár viszonyáról.

A főbb szerepekben Sárosdi Lilla, Szabó Domokos, Hajdu Lujza, Hajdu Szabolcs, Schilling Árpád, Wrochna Fanni, Földeáki Nóra és Török-Illyés Orsolya láthatóak.

Kiemelt kép: Török-Illyés Orsolya a Békeidő című filmben (Fotó: Látókép-Production)