Az 1979-es külsejük alapján készített digitális avatarjaik léptek fel idén májusban egy háromezer férőhelyes arénában, virtuális visszatérésük, vagy ha más nem is: a technika ilyetén csodája pedig szerte a világon mindenkit fellelkesített. Az ABBA zenekar munkásságát azonban nemcsak ez a grandiózus show rekonstruálja élethűen, hiszen az egykori slágerdalaik köré épített musical előadás, a Mamma Mia!, és annak azonos című filmváltozata szintén alkalmas arra, hogy a formáció mítoszát fenntartsa, megőrizze.

A színpadi verzió londoni ősbemutatója 1999-ben történt meg, a darab pedig azóta meghódította mind a hat kontinenst, hazánkban például 2014 óta van műsoron, jelentős nézői érdeklődés által kísérve. Sikerének titka, hogy aki szerette a belőle készített mozifilmet, az ennek a formátumnak szintén nagy rajongója lehet, de mellette szól az is, hogy amíg a fekete-fehér magyar filmek forgatókönyvét teletűzdelték énekes-táncos jelenetekkel a régi időkben, és a Zenélő Filmkockák sorozat pedig a képernyők elé sokakat leültetett, addig manapság a színházat gyakrabban választják az emberek, ha bármiféle egész estés zenés produkciót néznének meg, mert a rivaldák világa a műfaj számára a mozgóképes környezetnél jóval természetesebb közeg. A történet látszatra ugyan habkönnyű, amint azt rendre meg is fogalmazzák az ellendrukkerek, ám amennyiben igazán belemélyedünk a cselekménybe, rájöhetünk, hogy a felszín alatt valójában igen fontos témákat feszeget. A generációk egymáshoz való viszonya, az anya-lánya kapcsolat különlegessége, illetve a fiatalok és a negyvenen túliak egymástól független szerelmi útkeresése szövi át a sztorit, és nem ritkán a dalbetéteket.

A zenés projektek egyik ikonikus játszóhelyén, a Madách Színházban rendszerint teltházzal fut valamennyi előadás, általános jelenség, hogy hamar elfogynak a jegyek, a Mamma Mia! egyes októberi alkalmaira is már csak néhány szabad férőhelyet mutat ki az erre kifejlesztett rendszer, és sokszor csupán az adott időponthoz tartozó szereposztás kiírására vár az, aki a belépők beszerzését ebből a megfontolásból halogatni kénytelen. Ha pedig a szereposztások jelentőségéről szó esett, így nyolc évvel a hazai premiert követően külön írást szentelünk az ABBA-dalok musicaljének, illetve azon belül is egy nagyon fontos szerepleadásnak és szerepátvételnek. Donna, a darab egyik főhőse vidám, fiatalos, nem mellesleg pedig férjhez menni készülő leányát egyedül felnevelő édesanya, akinek élete ismét felpezsdül a közelgő esküvőnek, valamint az ahhoz kapcsolódó, fordulatokban gazdag történéseknek köszönhetően, melyeket javarészt a múltjából hirtelen felbukkanó három férfi megjelenése idéz elő a cselekményben. Kováts Kriszta egyike azoknak a színésznőknek, akik annak idején sikerrel pályáztak erre a szerepre, számára pedig az elnyert lehetőség saját meggyőződése alapján is a fősodorba való visszatérést jelentette. Az is elmondható tehát a megjelenített tartalom ismeretében, hogy a színésznő és az általa életre hívott karakter egyaránt magáénak tudhat ismételten felmerülő esélyeket, a darab szerint ugyanis Donna Sheridan újra megcsillogtathatja tehetségét egykori együttesével, illetve szunnyadozó szerelmi élete szintén kedvező fordulatot vesz.

Kováts Kriszta annak idején prózai osztályban végzett, azonban mégis az 1980-ban bemutatott Evita musical hozta meg neki az országos ismertséget. Ahogyan Miklós Tibor, a Rock Színház azóta elhunyt, egykori alapítója egy interjúban elmesélte: Gyulán, a Várszínház egyik előadása alatt szembesült vele először, hogy az akkor húszas évei elején járó színésznő mennyire szépen énekel, Eva Peron szerepét pedig a fiatal tehetség egy olyan produkcióban kapta meg, ahol a közönség a tíz előadásra kiadott huszonkétezer jegyet két nap alatt kapkodta el. Onnantól kezdve Kováts Kriszta sorra játszott ismert és nagyívű énekes szerepeket. A Néró császár életéről szóló magyar rockoperában Ulrika, a Jézus Krisztus Szupersztárban Mária Magdolna, a Kolumbusz – Az őrült spanyol hányattatásai szárazon és vizen című zenés darabban Izabella királynő, a Nyomorultakban Fantine lehetett. Utóbbi projektnek köszönhetően pedig azt az énekszámot, amelyet később a Britain’s Got Talent-ből megismert Susan Boyle, a 2009-es tehetségkutató megtévesztő külsejű felfedezettje szintén előadott, ő már jóval hamarabb elénekelte, jelentős sikerrel.

Kováts Kriszta és Sasvári Sándor a Mamma Mia!-ban (Fotó: Madách Színház)

Sasvári_Kováts_Mamma Mia_Madách

A közhiedelemmel ellentétben a Madách Színházban nem a Mamma Mia! című darab volt az első előadás, amelyben szerepelt, a nyolcvanas évek végén ugyanis egyike volt azoknak, akik Grizabella bőrébe bújva felvehették a macskajelmezt, így onnantól kezdve ameddig övé volt a szerep, újabb ikonikus musicalslágert, az Éjfél-t társították a nézők a nevéhez. Ezen kívül a kulcsfigura szerelmét, Beryll-t alakította egy ideig a Doctor Herz-ben ugyanezen a játszóhelyen, ahova 2014-ben tért vissza, hogy az ABBA-darab válogatóján részt vegyen. Ahogyan előzetesen maga is sejtette: váltótársai mellett hozzá ugyancsak passzolt ez a szerep, amit aztán az első magyarországi bemutató óta a Szegedi Szabadtéri Játékokon tizenhétszer, a Madách Színház színpadán pedig több mint 150-szer játszott el. Most, július végén azonban utoljára lett a produkció részese, saját döntése volt, hogy nem ölti magára többé az ikonikus Donna-jelmezeket. A több éven, vagy akár évtizeden keresztül műsoron tartott daraboknál a szerepek „kinövésével” számolni szükséges, mégis ritka vállalás, ha valaki tudatosan határoz úgy, hogy az adott karaktertől elköszön, mert az életkora okán már nem érzi hitelesnek magát benne. Hozzá kell tenni: különleges kincsnek számít, ha egy musicalben az idősebb színészgenerációk tagjai is fontos feladatot kapnak, Andrew Lloyd Webber Sunset Boulvard-ja viszont például pontosan ilyen, ott ugyanis a női főhős megformálása komoly elvárást támaszt minden érintettel szemben, egyáltalán nem egyfajta könyöradomány tehát a darabban való részvétel. Az emlékek világában benne ragadó, és a valóságot egy jóval fiatalabb férfi megérkezésével egyre kevésbé érzékelő egykori némafilm-sztár, Norma Desmond történetének magyarországi színrevitele nem csupán Kováts Krisztának, hanem a korosztályában fellelhető összes többi jó hangú színésznőnek nyújthatna újabb megmutatkozási formát és lehetőséget, az persze nem tudható, hogy mi a helyzet a játszási jogok megvásárlásának feltételeivel, amelyek esetleg a hazai bemutatónak gátjai lehetnek.

Auksz Éva, aki a napokban állt be Donnaként a Mamma Mia! musicalbe, mint színművész ugyanazt az intellektualitást sugározza, amit Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója Kováts Kriszta darabbéli szerepmegformálásának egyik jellegzetességeként kiemelt. Az a fajta nőiesség, érettség és tartás pedig, ami a karaktertől elköszönő kolléganőjét jellemezte, Auksz Évával kapcsolatban is megemlíthető, amellett, hogy az előadásba beálló színésznő ugyancsak hatalmas elánnal veti bele magát a vidámabb, nagyobb elengedettséget követelő jelenetekbe. Sok más kisebb szerepet a darabban maga mögött hagyva a nyári Mamma Mia!-blokkban Zsitva Réka Donna lányaként mutatkozhatott be, ő az eddigi visszajelzések alapján friss és bájos megjelenésével, játékával a többiekhez hasonlóan lenyűgözte a közönséget. Magyar Attila Bill Austint megformálva jól hozza a kívánalmaknak megfelelő könnyedséget, illetve szintén elmondhatja magáról, hogy megint egy énekes feladatot festhet fel színészi karrierjének térképére a Madách Színház népszerű musicaljének köszönhetően, amely októberben látható legközelebb az Erzsébet körúti teátrumban, immár az új közreműködőkkel kiegészülve.

Zsitva Réka a Mamma Mia! szegedi előadásában(Fotó: Jardek Szabina)

Kiemelt kép: Jelenet a Mamma Mia! című előadásból (Fotó: Madách Színház)