„Az egyenlőség mellett érdemes kiállni” – interjú Hegyi Barbarával

Hegyi Barbara több mint húsz éve a Vígszínház társulatának meghatározó tagja, ám a hazai színházszerető közönség nem csak a körúti teátrum színpadáról ismerheti. A legutóbbi évada különösen színes volt, az anyaszínházában két bemutatóban, a Bíborszigetben és a John Gabriel Borkmanban is láthatta a közönség, játszott a Szegedi Szabadtéri Játékokon, a Spirit Színházban és a KMO Művelődési Központban is. A színésznő 2016 óta rendszeres szereplője a Spirit Színház produkcióinak, kortárs és klasszikus daraboknak egyaránt, melyek közül a legsikeresebb a már 85 előadásnál járó Az Ajtó. Hegyi Barbarával beszélgettünk a spirites munkáiról, a társadalmi felelősségvállalásról és a környezetvédelemről, valamint arról, miért fontos számára egy társulat tagjának lenni.

Augusztustól júliusig tartó, nagyon hosszú évadon vagy túl.

Tavaly július végén csináltuk a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Rómeó és Júliát, ami miatt a nyaram elég rövid volt, alig húsz nap, szóval mondhatjuk, hogy összecsúszott az elmúlt két évad. Kissé fáradtnak is érzem most magam, volt nemrég három bemutatóm, a Szexpedíció és az Öröm és boldogság itt a Spiritben, és a Különterem Kispesten, ezek így az évad végén sokat kivettek belőlem. Úgy érzem, nagyon jó lesz most megállni, elutazni, hogy visszanyerjem az energiáimat és újult erővel kezdjem ősszel a munkát.

Idén volt harmadik éve, hogy játszol a Spirit Színházban. Hogyan kezdődött a közös munka?

Czeizel Gábor keresett meg, hogy játsszam el Emerenc szerepét Az ajtóban. Az volt az első munkám itt, azóta nagyon nagy változáson ment keresztül a színház, teljesen átalakultak és több szerepet is eljátszhattam már itt.

A Vígszínház mellett mondhatni ez lett a második otthonod.

Jó lehetőség, és nagyon örülök annak, hogy az anyaszínházamon kívül is játszhatok, hogy találkozhatok olyan kollégákkal, alkotótársakkal, akikkel egyébként nem lenne alkalmam együtt dolgozni. A Spiritben olyan szerepeket kapok, és olyan darabokat játszhatunk, amelyek más színházakban nem kerülnek terítékre. Az itteni színházterem egy nagyon különleges tér, a Vígszínház Házi Színpadához tudnám hasonlítani, csak azzal a különbséggel, hogy ez folyamatosan változik, mindig más szögben ülnek a nézők.

A Szexpedíció című előadásban például egy ágy a díszlet, ezen játszunk, és ezt ülik körbe a nézők, picit olyan, mintha a tűz körül gyűlnének össze, és így hallgatnának minket kettőnket Seress Zolival. Semmihez sem hasonlítható, újra átélt közösségi élmény, ami a színházra alapból is jellemző, de ettől az elrendezéstől valahogy még tradicionálisabb, ősibb, egészen más paraméterekkel történik az előadás.

Ezt most kellett megtanulnod játszani, vagy régebben is volt hasonló előadásod?

Ehhez hasonló nem volt még. Játszottam sokszor a Házi Színpadon, de bárhogy is változik ott a tér, a nézők mindig velünk szemben foglalnak helyet, a klasszikus színházi elrendezés szerint. Itt a Spiritben picit átíródnak a játékszabályok, a nézők annyira közel vannak, hogy mindent látnak, olyan szögből is, ahonnan máskor sosem. Nagyon élvezetes így játszani, tudni, hogy minden rezdülésünket figyelik, nincs lehetőség elbújni, érezzük a nézőket, nem tudjuk nem észrevenni őket. A Vígszínház nagyszínpadától az erkély 27 méter távol van, itt a nézők viszont néha centiméterekre ülnek tőlünk.

Említetted, hogy másfajta szerepek találnak meg, mint a Vígben. A Spiritben inkább előtérbe kerülnek a tabutémák, a szex, a másság, a nemzetiség kérdése.

Pontosan ezért vállaltam el az Öröm és boldogságot, a legutóbbi Spirites bemutatót. Nagyon kedvelem Székely Csabát, a darab szerzőjét, szerintem ez is remek írása lett, másrészt minden ilyen történet jó lehetőség a figyelemfelkeltésre, a kiállásra, mert az egyenlőség mellett érdemes kiállni.

Hogyan fogadják a nézők ezeket a témákat?

A közönség nagyon toleráns, és számítanak is arra, hogy itt meglepő dolgokkal, témákkal szembesülnek. Fel sem merül, hogy bármiféle probléma lenne ezekből, már csak azért is, mert azt gondolom, hogy akik a Spirit Színházba jönnek, tudják, hogy elsősorban nem klasszikus színdarabokat fognak látni, miközben játszunk olyanokat is. A Spirit félúton van az alternatív és a klasszikus színház között. Ez színészi szempontból is fontos, hogy sokféle szerepet lehet próbálni és játszani, segít rugalmasnak maradni.

Jól láttam, hogy jövőre itt a Spiritben lesz az első bemutatód, nem pedig a Vígszínházban?

Kivételesen most későn, novemberben kezdek próbálni a Vígszínházban, Zsótér Sándor rendezi Molnár Ferenc A doktor úr című darabját, abban lesz szerepem. Ez elé jött be a London lakosztály, egy négy darab egyfelvonásosból álló komédia, aminek a bemutatóját már régóta tervezték a Spiritben. Ez egy Neil Simon darab, aminek Ungvári Tamás készítette a magyar fordítását, és pár éve, az Ölelj át! premierjén beszéltünk vele arról, hogy meg fogjuk csinálni. Nagyon boldog volt ettől, és most, hogy elvesztettük őt, kötelességnek éreztük, hogy műsorra tűzzük, és az ő emlékének szenteljük az előadást.

A nyár hátralévő részében teljesen a pihenés lesz a szerep?

Muszáj kicsit kilépni a színház, forgatás és a szinkron körforgásából, hogy ne csak az energiámból, hanem magamból is visszanyerjek valamit. Három hét szünet jön most, és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tudom, mire jövök vissza, nem kell amiatt aggódnom, hogy nem lesz munkám ősszel. Tudom, hogy augusztus végén milyen feladataim vannak, és ez nagyon megnyugtató érzés. Fel sem merült bennem sosem, hogy szabadúszó legyek, a társulati lét a formám, szívesen jövök-megyek, játszom több helyen is, de szeretek közösséghez tartozni, kell a hátország.

Az Instragramon volt nemrég egy posztod a környezetvédelem kapcsán. Úgy láttam nagyon tudatos vagy e téren.

A klímakatasztrófa az egyik legégetőbb probléma, borzasztó belegondolni abba, hogy ennyi idő eltelt és ilyen hanyagok voltunk, ennyire pazarló életet éltünk… most döbben rá az emberiség arra, hogy micsoda baj van. Sajnos úgy tűnik, hogy már késő, de mindent meg kell próbálnunk azért, hátha mégis tudunk változtatni, és mérsékelhetjük a károkat. A gyerekeket ilyen szellemben kell nevelni, és nekünk felnőtteknek is tartanunk kell magunkat ehhez.

Mi volt a fordulópont, amikor elhatároztad, hogy változtatsz?

Mélyen megrázott a jegesmedvék sorsa, akik alól eltűnik a jég… de szörnyű volt látni azt a rengeteg műanyagot is a tengerekben, amelyekbe beleakadnak az állatok. Nem kell persze ilyen messzire menni, nézd csak meg itt az időjárást, emberöltőn belül érzékelhető a változás. Nem hagyhatjuk, hogy ez a csodálatos hely, a Föld, az egyetlen, ahol élhetünk, elpusztuljon, a bolygónkért is felelősek vagyunk. Utálom azt, hogy szemetelünk az utcán, hogy nem kellő gondossággal vigyázunk a környezetünkre, pedig ez aztán tényleg nem lenne nagy erőfeszítés.

A színháznak van-e téren felelőssége, hogy a társadalmi érzékenyítésen felül környezettudatosságra is nevelje a nézőit?

A Vígszínház pár éve ezért vette elő a Földrengés Londonban című előadást, ami kifejezetten a klímaváltozásról szólt. A színháznak feladata, hogy tanítson, szembesítsen, hogy elmondjon olyan történeteket, amelyekből a néző magára vonatkoztathat és megértheti, hogyan lenne érdemes élnie. Nagyon fontos előadás volt a Házi Színpadon a Fátyol nélkül, amiben iraki nők sorsáról beszéltünk, mindezt akkor, amikor a menekültválság a csúcsán volt. Ha az ember állandóan csak a migráns szót hallja, akkor nem fogja megérteni ezt a problémát, muszáj szembesíteni őket azokkal az emberi sorsokkal, amelyek ott vannak ebben az őrületben.

Abban a pillanatban, hogy a politikusok helyett egy gyerekes anya beszél az életről, hogy egy állandó bombázásnak kitett asszony mesél arról, mennyire szeretne szerelmes lenni, vagy hallhatunk egy nőgyógyászt, amint azt mondja, milyen trauma neki az, hogy kétfejű gyerekeket segít a világra a fertőzés, sugárzás miatt… Ezek azonnal átélhető, kézzel fogható dolgok lesznek. Megrettensz ezektől, és ez nagy segítség a pszichének, az emberi léleknek ahhoz, hogy megértőbb, elfogadóbb legyen. Sajnálom, hogy ma már nem játsszuk ezt az előadást.

Ilyen értelemben példát is kell mutatnotok.

Ha valaki időről időre a fókuszba kerül, kötelessége is kiállni azok mellett, akik rászorulnak a támogatásra, akik magukat nem tudják megvédeni, legyen szó emberekről, állatokról, nekünk jó példával kell elől járni, mert ha csak egy-két emberre hatással vagyunk, már megérte. Szerencsére ez nem olyan nehéz, nem okoz gondot, hogy ha például bevásárolni megyek, akkor azért, hogy ne gyarapítsam a szemetet, viszek magammal tárolóedényeket, újra felhasználható zacskókat és húzom magam után a bevásárlókocsit.

Egyszer odajött hozzám egy helyes nő, hogy lát engem ezzel a szörnyű banyatankkal, és ha én meg merem csinálni, hogy ezzel járok bevásárolni, akkor ő is megteheti. Nem értettem, miért mondja ezt, nem tudtam, hogy ezt sokan gáznak tartják. (nevet). Ő ettől mélyen ki volt borulva, hogy nem meri használni, mert öregasszonyos… Ha engem öregasszonynak néznek emiatt, hát nyugodtan, szerintem ez a világ egyik leghasznosabb dolga.

Az utóbbi években játszott előadásaid, főként a Spirites munkáid, megváltoztattak benned valamit?

Amikor jó mondatokat fogalmazhatok meg, az olyan, mintha a saját gondolataimat mondanám, ezért is nagyon becsapós színésznek lenni, néha okosabbnak képzeljük magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk. Egy-egy szerepből viszont emiatt nagyon sokat lehet tanulni. Emerenc ilyen például, egy sajátos gondolkodású nő, aki az egyszerű ember okosságáról híresült el. Szabó Magda fantasztikusan írta meg az ő történetét, imádom játszani, dolgozni ezekkel a mondatokkal… Három éve mutattuk be, már 85 előadásnál járunk, ami egy kis színház életében nagyon nagy szám.

Jasinka Ádám írása

Kiemelt kép: Hegyi Barbara (fotó: Juhász Éva)