A Zsidó Budapest 150 Éve programsorozat tárórendezvényeként látogass el te is a SÜTIUTCA – kortárs zsidó kulturális sütifesztiválra! Március 24-én 10 és 18 óra között a süteményeké és a Purimé lesz a főszerep a Csányi utcában, ahol 12 installációban mutatják be a zsidó kulturális és gasztronómiai életet.
Mindössze nyolc óra leforgás alatt nagyjából 25 programon vehetünk részt, 19 órától pedig kezdetét veszi a Lengyelország még nincs veszve! című dramatizált felolvasás, melyet most először és egyetlen alkalommal hallhatunk a Gólem Színházban. Napközben vár minket a Gyerekkert és jelmezgyár, Eszterajz: Zsidó tematikájú rajzkiállítás és karikatúra készíttetés, illetve Perecmozi is lesz, ahol klasszikus magyar rajzfilmeket nézhetünk.
Rengeteg kóstoló és gasztronómiai beszélgetés lesz a Sütiházban, de lesz Szülőmegőrző Jesiva: Tanulás ismert művészekkel és zsidó tanítókkal, mert Tórát tanulni nem csak mindenkinek szabad, de mindenki tud is! Hét kortárs szerző meséit hallhatjuk, melyek csak erre az alkalomra születtek, nem csak a legkisebbeknek a MesEszter programon, illetve lesz kvízjáték kicsiknek és nagyoknak A kis mázlista című programon.
Különleges hangszereket szólaltathatunk meg és a sajátunkat is elkészíthetjük a Királyi zeneszobában, de lesz Budapestikék is, mely részt kínál nekünk egy műalkotás születésében, Simon Ferenc István festő, látványtervező a nap során egy óriási festményt hoz létre, melynek mi is részt vehetünk az alkotásában.
A Mislóah manot kiemeli mennyire fontos a zsidóknak egész évben a szülőkkel való törődés, Purimkor pedig különösen fontos ennek a kötelességnek a teljesítése, ezáltal segítik hozzá a zsükséget szenvedőket a saját ünnepük megüléséhez. 16 órakor pedig a Glück lányok adnak koncertet a SÜTIUTCA teraszán, ahol tradicionális és swing dalok is felcsendülnek majd jiddis nyelven. A program díjmentes.
Kiemelt kép: Március 24-én mindenkit vár a SÜTIUTCA – kortárs zsidó kulturális sütifesztivál! (Fotó: golemkozpont.hu)