Virág Péter a Spirit Színház társulatának egyik legfiatalabb tagja, aki ettől a nyártól kezdve játszik a kis budai teátrumban. Első főszerepe a Sodrásban című dráma hazai ősbemutatójában volt, ám nem ez volt az első alkalom, hogy színpadra lépett. A Pesti Magyar Színiakadémia elvégzése óta több helyen is játszott, köztük részese annak a Grund-élménynek is, ami már 250 előadás óta meghatározza a Vígszínház musicalét, A Pál utcai fiúkat. Legújabb bemutatója egy Shakespare-klasszikus, A velencei kalmár lesz, amelyben ő alakítja Lorenzot. A próbákról, a színésszé válás útjáról és jövőbeni terveiről is beszélgettünk.

Hamarosan bemutatjátok A velencei kalmárt, milyenek voltak a próbák?

Nagyon jó hangulatban teltek. Elég régen elkezdtünk már dolgozni ezen az anyagon, tartottunk még nyáron egy előolvasópróbát, Bányai Gábor (az előadás rendezője – a szerk.) mesélt a darabról, arról hogy mik az elképzelései, milyen a koncepció, és hagyott időt, hogy mindez érlelődjön bennünk.

Klasszikus vagy modern feldolgozás lesz?

Inkább modern, kosztümök nélkül, minimál díszlettel. Miközben megtartjuk az eredeti, régiesnek is nevezhető magyar fordítást, bekerül mobiltelefon és fülhallgató is az előadásba, ezekkel váltjuk ki a levelezést. Izgalmas lesz ezt így játszani.

Milyen Gáborral együtt dolgozni, alapvetően ő inkább tévés szakemberként ismert.

Nagyon jó! Szeretek vele próbálni mert intelligens, remek észrevételei vannak, mindenben segít minket és ami talán a legfontosabb, hogy partner mindenben. Nyitott az ötletekre, meg lehet vitatni elképzeléseket és a végén ezeket fésüljük össze, nem pedig az történik, hogy nekünk csak kiosztják a feladatokat. Örülök ennek a munkának, mert azt érzem, hogy az egész közös alkotói folyamat.

Virág Péter (fotó: Spirit Színház)

Kit alakítasz benne?

Lorenzot, a kalmár lányának, Jessicának a szerelmét, akit megszöktetek. Azt beszéltük Gáborral, hogy minden kapcsolat fals az előadásban, még a szerelmek is érdekből szövődnek, és egyedüli kivétel ez alól Lorenzo és Jessica. Az ő szerelmük valódi és tiszta, miközben nekik is lehetnének önös érdekeik, de számukra nem a pénz vagy a vallás a fontos. Az egész mondanivalója pedig ma is aktuális, egy Shakespeare-műben valahogy mindig meg lehet találni az adott korra érvényes igazságokat.

Maradva az emberi kapcsolatoknál, a Sodrásban című előadás is ugyanilyen témát boncolgat. Azon gondolkodtam, amikor olvastam róla, hogy a nagy korkülönbség még akkor is tabu lenne, ha egy férfiról és nőről szólna…

Nem is annyira a nemiség a fontos benne, de talán még csak nem is a hatalmas korkülönbség. Olyan dolgokról beszél ez a darab két férfi szerelemén keresztül, amelyek minden párkapcsolatra nézve igazak lehetnek. Honnan hova jut el két ember, akik szeretik egymást, milyen helyzeteket kell megoldaniuk? Az egyik legutóbbi előadás után közönségtalálkozót tartottunk, és pont ezt erősítette meg egy pár, akik elmondták, hogy náluk, férfi és nő között is ugyanezek a problémák kerülnek elő mint az előadásban.

Egy ilyen előadás után mondjuk érdemes is a nézőkkel együtt átbeszélni a témát.

Igen, mert ez nem csak a közönségnek jó, hanem nekünk is, színészeknek. Meg is lepődtünk, hogy milyen sokan itt maradtak előadás után. Azt beszéltük a többiekkel, hogy érdemes lenne levinni vidékre és eljátszani minél több embernek.

Nyitottak lennének rá a nem budapesti nézők? Lehet, hogy csak az én fejemben él egy olyan kép, hogy egy kisvárosban mondjuk inkább konzervatívak, zárkózottak az emberek.

Szerintem nem szabad általánosítani, mert minden közösségben meg lehet találni azokat az embereket, akik nyitottak erre a témára, akiket érdekelne egy ilyen előadás. De nyilván jó lenne megszólítani a másik, zárkózottabb oldalt is, és megmutatni nekik, hogy két férfi kapcsolata ilyen értelemben semmiben sem különbözik a többitől.

Virág Péter és Perjés János a Sodrásban című előadásban (fotó: Gergely Bea)

Ez volt egyébként az első nagy szereped?

Igen, ha nem számoljuk a vizsgaelőadásokat. A Pesti Magyar Színiakadémián végeztem, ott játszottam sokat, utána kerültem a Vígszínházhoz, ahol A Pál utcai fiúkban még mindig benne vagyok, és ezt követően szerződtem a Spirit Színházba, ahol most már a társulat tagja vagyok. Jó ide tartozni, mert mindig is érdekelt a színészet, és annak ellenére, hogy közgazdasági szakközépiskolába jártam, az ottani színjátszókörnek hála szilárdult meg bennem az elképzelés, hogy tényleg ezt a pályát válasszam. Sok előadást csináltunk már a suliban is, érdekes módon ott is feldolgoztuk A Pál utcai fiúkat, de dolgoztunk Shakespeare-ből, versenyekre jártunk, ünnepi műsorokat csináltunk… Nagyon jó élmény volt.

Akkor érettségi után nem is mentél tovább a reál irányba?

Nem, beadtam a jelentkezésem a Színműre, de nem sikerült a felvételi, így elkezdtem dolgozni, mindenfélét kipróbáltam, ami így utólag visszagondolva hasznos tapasztalat volt. Nem mondom azt, hogy nem fordult meg a fejemben közben, hogy hagyni kéne a színészetet, de annyira szerettem volna ezt csinálni, hogy biztos voltam abban, hogy valamilyen úton-módon meg lesz, csak meg kell találni, hogy merre induljak. Végül ez lett a Pesti Színiakadémia. Lengyel Ferenc volt az osztályfőnökünk és olyan jó csapat jött össze, hogy sokakkal ma is szoros a kapcsolatunk.

A Színműre tervezel újra jelentkezni?

Nem adnám már fel az egzisztenciámat öt évre, rizikós lenne nekivágni az egyetemnek és kikerülni a körforgásból. Érdekes amúgy, hogy amikor az Akadémiát csináltam, ami nem volt olyan régen, akkor kollégistaként egy hétre tízezer forint simán elég volt, most meg ugyanaz a pénz egy napra elég… Változik a világ, változnak az igények is, ahogy idősödik az ember.

Mik a tervek a közeljövőre? Készülsz az új bemutatóra?

Igen, már próbáljuk a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabot, nagyon várjuk mindannyian, hogy mit szól majd hozzá a közönség, mégiscsak egy kultikus előadás volt egykor, és a zenéi még ma is slágerek.

Kiemelt kép: Virág Péter (fotó: Spirit Színház)