„Az egész egy nagy, édes teher” – interjú Székely Krisztával

Ugyan még csak három éve vette át diplomáját, máris kétszer kapta meg a legjobb rendezésnek járó díjat a POSZT-on. A Katona József Színház kiemelt rendezője, mellette fontos tisztet tölt be az Operettszínház művészeti tanácsában. Minden munkáját óriási érdeklődés övezi, legyen az zenés műfaj vagy művészszínházi előadás. Rosta Mária felkérésére most ő rendezi az idén 35 éves István, a király előadást, melynek bemutatója holnap lesz Baján, ám szeptember 20-tól Budapesten lesz látható. Első szabadtéri premierjéről beszélgettünk Székely Krisztával.

A májusi olvasópróbán Rosta Mária azt mondta rólad, hogy a legtehetségesebb és legizgalmasabb rendezőnek tart téged, nem érzed ezt tehernek?

Az egész egy nagy, édes teher, maga ez a gesztus, hogy Mari ezt gondolja, és az is, hogy egy ilyen múlttal rendelkező darab a kezembe kerül. Nagy felelősség olyasmihez nyúlni, amihez ilyen tradíció és ennyi érzelem kapcsolódik, főleg azok részéről, akik ismerik a kezdeteket, akár jelen voltak 83’-ban a Királydombon. Az ott egy nagy hatású, performansz szerű színházi előadás volt, ami rengeteg embernek okozott intenzív élményt. Szinte egyedülálló a magyar színháztörténetben. Tehát nagyon sok olyan rétege van ennek a munkának, amit tehernek lehetne venni, de nekem arra kell koncentrálnom, hogy ez pont ugyanolyan munka, mint az összes többi, amit igyekszem bátran, legjobb tudásom szerint elvégezni.

Amikor a koncepcióról beszéltél májusban, azt mondtad, hogy nem szeretnél az aktuálpolitikával párhuzamokat vonni, mire rendezed akkor a darabot?

Azt gondolom, hogy nagyon gyorsan változik körülöttünk a világ, így az aktuálpolitika elmegy mellettünk. A téma, amit a szerzők kiválasztottak nagyon fontos állomása a magyar történelemnek, vagyis az, hogy milyen döntések és események mentén állt össze végül is ez a nemzet. Ennek az országnak a történelem során megélt nehézségei nagyon jól megmutathatóak ezzel az egy történettel. Elsősorban a nyugat és kelet közötti állandó választási kényszerünkre gondolok, arra, hogy mindig döntenünk kell, honnan szerzünk barátokat. Ennél is fontosabb volt azonban számomra az emberi oldala a történetnek, hogy egy fiatalember, ha ilyen helyzetbe kerül, mint István, milyen döntéseket kell, meghozzon, hogy a hatalom milyen hatással van a személyiségére… Ezek időn átívelő dolgok, tehát inkább azokat a témákat szerettem volna ebből a történetből kiemelni, amik univerzálisabbak, mint akár az európai, akár a magyar aktuálpolitika.

Említetted, hogy erős tradíció és emlékek kapcsolódnak mindenki számára a darabhoz, mennyire mertél ezektől eltérni?

Azt gondolom, hogy bátran nyúltunk a darabhoz, de közben mégis tiszteletben tartottuk a történet nemességét. A látványvilág (díszlettervező: Cseh Renátó, jelmeztervező: Pattantyus Dóra) azt a filmes hatást kívánja prezentálni, ami már az én generációm vizuális igényeit hivatott kielégíteni. Nem korhű, de gazdagon ötvöz minden olyan elemet, ami megidézi a történelmiségét is. Azt gondolom, sikerült  annak a generációnak is létrehozni ezt az előadást, amelyik már nem az István, a király legendájában nőtt fel, amelyik csak a szüleitől, nagyszüleitől hallott róla, vagy fotókon látta. Arra törekedtünk, hogy átemeljük ezt a művet a királydombi élmény után egy ma érvényes másikba, de úgy, hogy azok se csalódjanak, akik tele vannak emlékekkel az eredeti előadás kapcsán.

Mennyire nehezíti meg a dolgodat, hogy Baján szabadtéren mutatjátok be, aztán szeptembertől bekerül a kőszínházba?

Hivatalosan úgy kellene erre válaszolnom, hogy nagyon, mert meg is nehezíti. Ez egy háromszor akkora színpad, kétszer annyi emberrel kell dolgozni, szabadtéri közegben, teljesen más lámpaparkkal, teljesen más hangzással, szóval nem egyszerű. Amikor dolgozom, akkor ezeket a nehézségeket a kreativitás oldalára fordítom. Nagyon sokat tanulok belőle, még ha néha ijesztőnek is tűnik a feladatok és leküzdendő akadályok mennyisége. Pont három éve vettem át a diplomámat és életemben először rendezek ekkora színpadon, tehát ez egy nagyon új helyzet nekem. Csak azt nézem azonban, hogy mivel tudok a helyszín adta lehetőségekkel még az előadáson emelni. Például, hogy az itt található fák fénytechnika segítségével, hogyan tudnak a díszlet részévé válni. Az Operettszínházban intimebbé válik az előadás, ott majd sok olyan színészi reakció is látható lesz, ami itt kevésbé. Mindenhol megvan a kellő mennyiségű izgalom.

Milyen a próbák hangulata? Hogy érzed magad Baján?

Nagyon jól érzem magam. A rendező egész évben ül egy fekete dobozban, és ott nagyon gondolkodik… jobb itt, szabadtéren gondolkodni, különösen így nyáron. Azt hiszem, hogy egy nagyon jó csapat állt össze Baján, elképesztően dolgozik az egész stáb. Azt érzem, hogy mindenkinek van kedve ezt az előadást megcsinálni, mert valami olyat raktunk össze, amiről mindannyian azt gondoljuk, hogy van mondanivalója.

A művészeti tanács tagjaként dolgozol az Operettszínházban, de alapvetően a Katona társulatának kiemelt rendezője vagy. Nagyon más irány. Hogy fér meg egymás mellett a kettő?

Jól! Nagyon kötődöm a zenés színházhoz, eddigi pályám során is már több ilyen előadást készítettem. Táncos voltam, és tulajdonképpen 8 éves koromtól kezdve hasonló nagyméretű produkciókban bárányként és egyéb szerepekben vettem részt (nevet). Szóval ez a világ, a zene, ha nem is genetikailag, de a gyerekkorból hozottan nagyon közel áll hozzám. Már ezelőtt, hogy a művészeti tanács tagja lettem, elkezdtem a zenés műfajokban működni, legyen az akár opera, akár operett. Nekem ez legalább annyira fontos és már otthonos is, mint az, amit a Katona képvisel. Az a gondolkodás és vizualitás, ami egy művészszínházra jellemző, egészen más szeletét mozgatja az agyamnak.

Tavasszal Platonovot rendezel a Kamrában, miért pont ezt a darabot választottad?

Több szempont is volt. Egyrészt nagyon szerettem volna Csehovval találkozni, másrészt pedig érdekesnek találom, hogy ez egy nemlétező darab. Csehov 17 évesen írt 200 oldalnyi szöveget, ami bizonyos szempontból előadhatatlan, mert nagyon eklektikus, hosszú, be nem fejezett, és egyben el nem kezdett írás. Ebből minden Platonov előadás készít magának egy saját példányt, kiválasztja, hogy milyen témákat akar kiemelni belőle. Én a 40 körüli életkrízist szeretném vizsgálni, méghozzá a „be tudunk-e tagozódni vagy nem tudunk betagozódni azokba a rendszerekbe, amikbe a társadalmi elvárások szerint be kell” kérdéskörben foglalkozva vele.

Kiemelt kép: Várady Nikolett