A TAO támogatások eltörlése következtében kialakult bizonytalan helyzetre az Átrium is reagált, nyílt levélben fordulnak nézőikhez, melyben pontosan vázoljak a problémát, illetve azt, hogy ennek milyen következményei lesznek az évadukat illetően, egy biztos, most bizonytalan működési üzemmódba kapcsolnak. Hogy ez pontosan mit jelent? Lemondják az új bemutatókat, csökkentik az előadások költségeit, sőt ezek számát is, illetve fennáll annak a veszélye is, hogy bizonyos előadásokat le kell venniük repertoárról. Ha ez sem elég, akkor be kell zárni a színházat. És hogy ezt hogyan lehet elkerülni? Kiderül a honlapukon található közleményből, melynek ide vonatkozó részét változtatás nélkül tesszük közzé:

Hogyan segíthetnek a nézők?

  1. Jegyet vásárolnak az előadásokra. Néhány előadás egyes árkategóriáit megemeljük, de nem drasztikus mértékben, hiszen fontosnak tartjuk, hogy minél nagyobb réteg számára elérhetőek legyenek ezek a produkciók, hiszen megítélésünk szerint fontosak és értékesek. Vegyenek jegyet maguknak, másoknak. Karácsonyra, születésnapra, évfordulóra, ajándékba mindenkinek. Ha tetszett, hozzák el ismerőseiket, barátaikat, vigyék hírét színházunknak, produkcióinknak.
  2. Ha tehetik, váltsanak támogatói jegyet. 10 és 20 ezer forintos támogatói jegyek állnak rendelkezésre, tetszés szerint bármely még meglévő helyre, amíg a készlet tart. Online is kiválasztható, jegypénztárunkban személyesen is vásárolható. Támogatói jegy vásárlásával segít az előadások fennmaradásában, fogyókelléktől az izzóig, takarítástól a jegynyomtatásig.
  3. Ha tehetik, küldjenek közvetlen támogatást a 16200106-11575241 számlaszámra. A kedvezményezett neve: THEA Art Nonprofit Kft., a közleményben, kérjük, tüntessék fel: Átrium támogatás. Amennyiben egy-egy produkció játszását szeretnék jelentősebb összeggel támogatni, kérjük, írjanak a tamogatas@atrium.hu címre, felvesszük a kapcsolatot.
  4. Hamarosan létrejön az Átrium Baráti Kör, amelynek tagjai elsőbbséggel vásárolhatnak jegyet előadásainkra, és hamarosan az Átriumboltban a színházhoz kapcsolódó tárgyakat is vehetnek, így is segítenek a fennmaradásunkban. Ezekkel kapcsolatban hamarosan részletekkel jelentkezünk.

És még természetesen sok aprósággal segíthetnek. Terjesszék műsorunkat, szórólapjainkat, mondják el véleményüket munkatársaiknak, szomszédaiknak, segítsenek szélesíteni közönségbázisunkat. Osszák meg posztjainkat, jöjjenek hozzánk minél többször. Segítségüket, bizalmukat igyekszünk megszolgálni.

A teljes közlemény elérhető az Átrium oldalán.