Pascale ​Robert-Diard elismert francia újságíró lebilincselő tárgyalótermi drámája, a Goncourt-díjra jelölt A kis hazug azt vizsgálja, miért hazudott egy tizenéves áldozat a megerőszakolásáról, és hogy milyen könnyen lesz a hátrányos helyzetűekből bűnbak.

A tizenöt éves Lisa átlagos kamasz, aki sütkérezik a fiúk és a férfiak újdonsült figyelmében. Amikor viselkedése hirtelen megváltozik, tanárai aggódni kezdenek, átmeneti hangulatingadozásnál többre gondolnak. A lány végül elmondja, hogy többször is bántalmazták, és a gyanú egy Marco nevű fiatal férfira terelődik, aki néhány hónapig Liza szüleinek házában dolgozott. A szegény családból származó, erőszakos, alkalmi munkákból tengődő, egyedülálló férfit habozás nélkül tíz év börtönre ítélik. Mindenki elintézettnek tekinti az ügyet, és továbblép, a húszéves Lisát azonban bűntudat gyötri. A fellebbviteli tárgyalás előtt új ügyvédet keres egy nő személyében. Alice Keridreux elvállalja az ügyet, és karrierje legkockázatosabb tárgyalása elé néz: egy hazug áldozatot kell védenie.

Az 1961-es születésű Pascale Robert-Diard politikai újságíróként került a Le Monde-hoz, bírósági tárgyalások százairól tudósított, 2002 óta a jogi rovat vezetője. A kis hazug című regényét Goncourt-díjra jelölték, eddig hat nyelvre, köztük angolra is lefordították.

Való igaz, hogy Robert-Diard frissen megjelent könyve cselekményének középpontjában Lisa hazugsága áll – amely önmagában is elég izgalmas tud lenni –, ám az alig 180 oldalas történet ennél jóval több réteggel bír, és számos más fontos kérdést boncolgat. Természetesen a hangsúly a #metoo-mozgalomhoz kapcsolódó eseményekre helyeződik, a szerző ugyanakkor remekül csavar egyet a mára szokásossá vált mintán. A #metoo megjelenése óta ugyanis hajlamosak vagyunk az áldozatok felszólalása kapcsán bátor kiállást tanúsítani, és azonnal elítélni a bármilyen abúzussal megvádolt felet – hiszen, joggal gondolhatnánk, hogy senki nem vádolna meg mást hamisan egy ilyen komoly bűncselekménnyel. Ezek az ügyek természetesen a világon mindenhol nagy port kavarnak, a különböző eszmék élesen ütköznek össze egymással, és abban sincsen teljes egyetértés, hogy létezik-e olyan, hogy megbocsátás, vagy az abúzussal vádolt felet szinte totálisan ki kell taszítani a társadalomból.

“Most nem olyan idők járnak, hogy nemi erőszak ügyben hazudni lehessen.”

Ezen ajánlónak nem tisztje állást foglalni, és semmilyen politikai, ideológiai eszmefuttatásokba sem kíván belemenni (akit érdekelt a téma, az úgyis jobban beleásta magát az ügyekbe), és Robert-Diard sem akarja ezt elérni. A szerző ugyanis csak bemutatja a különböző oldalakat, élethelyzeteket, pro és kontra hoz fel érveket. Az utóbbi évek egyik legismertebb bántalmazási ügye kétségkívül a Johnny Depp-Amber Heard botrány volt, és nemcsak azért, mert a TikTokon milliók követték élőben a bírósági tárgyalást, hanem mert ez volt az első olyan eset, ahol bizonyossá vált, hogy nem minden esetben kell azonnal elhinni az áldozat minden szavát. Persze, ettől függetlenül ez továbbra is egy roppant kényes kérdés, és ezzel kell A kis hazug ügyvédnőjének, Alice-nak is elsősorban megküzdenie. Ő, aki eddig az áldozatok védelmére esküdött fel, most egy olyan helyzetbe kerül, amelyben fordult a kocka: és habár a másodfokú tárgyalásnak egyáltalán nem Lisa bűnössége áll a középpontjában, ahhoz, hogy az esküdtek is megértsék a hazugság mögött húzódó döntéseket, a legalaposabban fel kell tárni azt, hogy mi vezetett el odáig.

A gimnáziumban történt események szintén elég megosztók lesznek: bizonyára akad majd olyan olvasó, aki meg tudja bocsátani Lisa hazugságát (vagy legalábbis megérti), és lesznek olyanok is, akik csak még jobban elítélik őt korábbi tettei miatt. A regény ezzel párhuzamosan foglalkozik az igazságszolgáltatásba vetett hit kérdésével is, amivel magának Alice-nek is szembesülnie kell. Hiszen a jegyzőkönyvbe vezetett mondatok önmagukban csak üres szavak, és ilyen téren a jog is egy jóval szigorúbb, a tényekre fókuszáló tudományágnak tűnik, amely nem engedi, hogy a keretei közé az emberi érzelmek is beférkőzzenek. Ezen túlmenően pedig a történet több pontján előtérbe kerül a feminizmus, a nők helyzete a társadalomban, a kiszolgáltatottság érzése – amit egyébként maguk a női karakterek is különbözőképpen értelmeznek és fognak fel. A kis hazugnak pontosan ez az egyik nagy érdeme, hogy minden kérdést, ami bennünket foglalkoztathat, több aspektusból vizsgál meg, és láthatjuk, hogy még a nők között sincs teljes egyetértés az őket érintő ügyekben. Persze, ez függ a társadalmi osztálytól, amelybe tartoznak, az életkoruktól és a saját tapasztalataiktól is.

“Attól, hogy valaki tizenöt évesen hazudik, még nem bűnös. A legzavaróbb ebben az ügyben nem az, hogy Lisa miért hazudott, hanem az, hogy miért hittek annyian neki.”

A kis hazug nem krimi, de a tárgyalóteremben lezajló dráma mégis egy bűnügyi regény izgalmával és feszültségével bír. Az egyik legjobban sikerült fejezet pont az, amelyben látjuk, Alice hogyan fogalmazza meg a záróbeszédet, ezáltal pedig kicsit belelátunk a jogászi lét rejtelmeibe is. Robert-Diard regénye tehát rengeteg kérdést felvet, de választ szinte egyikre sem ad: ezt a feladatot meghagyja az olvasónak.

Pascale Robert-Diard: A kis hazug (La petite menteuse), ford.: Gulyás Adrienn, Park Könyvkiadó, 184 oldal
Kiemelt kép: Pascale Robert-Diard: A kis hazug (Fotó forrása: mditerranennes-bkbi.com)