„Az árnyjáték egy új és varázslatos világba enged bepillantást” – Interjú Csarkó Bettinával

Szeptember 20-án, pénteken mutatják be a Budapest Bábszínházban a Hamupipőke című előadást Kuthy Ágnes rendezésében. A Grimm-testvérek meséjét Gimesi Dóra adaptálta színpadra, a címszerepet Csarkó Bettina alakítja. Vele ültünk le beszélgetni a közelgő premier kapcsán. Többek között szó esett a darab különleges látványvilágáról, az árnyjátszásról, valamint arról, hogy miben is különbözik a mostani Hamupipőke a korábbiaktól.   

Az évad kezdetén beszélgetünk, így adja magát a kérdés: hogyan telt a nyár?

Nagyon gyorsan elrepült! A tavalyi évadunk egész sokáig tartott, június második feléig játszottunk. Aztán jött a bábtábor, amit első alkalommal rendeztek meg a Bábszínházban. Hirmann Blanka vezetése mellett dolgoztam, én voltam az egyik színész, aki besegített abban a két hétben. De igyekeztem pihenni, nyaralni, kiengedni a gőzt. Most úgy érzem, hogy teljes erővel csapok bele az új évadba.

Erre szükséged is lesz, hiszen rögtön két bemutatóval indítod az őszt. Ezek közül az első a Hamupipőke. Nagy vágyad volt gyerekként, hogy egyszer igazi hercegnő lehess?

Persze! Mindig nagyon lányos lány voltam. Anyukám sokat olvasott nekünk, sok mesét néztünk, így most egy gyerekkori álmom vált valóra, hogy az egyik klasszikus mese főhőse, egy hercegnő lehetek.

A Hamupipőke az egyik legnépszerűbb Grimm-mese, szinte nem telik el úgy év, hogy ne készülne egy klasszikus vagy modern feldolgozás. Neked van ezek közül kedvenced?

Az eredeti Disney-rajzfilm, az mindenképp a szívemhez nőtt. De láttam több feldolgozást is, köztük azt is, amelyben Lily James a főszereplő. Pont nemrég jött szembe velem a legfrissebb musicalváltozat, amelyben Camila Cabello Hamupipőke, de azt már szándékosan nem néztem meg, hogy semmiképpen se befolyásoljon.

A ti előadásotokban is fontos szerepet kap a zene, igaz?

Igen, igazi zenés darab lesz. Pirisi László szerzi a zenét, akinek a munkájával a nézők már találkozhattak a 80 nap alatt a Föld körül és a Péntek úr csodálatos barátai előadásoknál. Laci munkáinál mindig azt érzem, hogy monumentális zenéket ír, ez most sincsen másképp. Remekül vissza tudja adni a mesevilág jelleget, nagyon varázslatos az egész.

Az éneklés mennyire jelent számodra terhet, kihívást?

Abszolút azt jelent, és ezt nyíltan vállalom! Még úgy is, hogy a zene fontos részét képezi az életemnek. A debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatán érettségiztem, így már középiskolásként is részesültem zenei és énekoktatásban. Az egyetemen Berecz Bea volt az énektanárom, Bercsényi Péter pedig a zenés mesterségtanárunk. Nekik hála, éneklés közben is fel tudok oldódni a színpadon, már nem tulajdonítok ennek a dolognak túl nagy misztikumot. A Kócos macskaember-kölyök és a Ki ölte meg az apámat című előadásokban is énekelek, de ez most teljesen más feladat, hiszen ott inkább kórusművek vannak, itt viszont jórészt szólókat és duetteket hall majd a közönség.

Az előadásban meglepően új elemekkel is találkozhat a közönség, amelyek az eredeti mesében nem szerepeltek. Ilyenek például a kalózok. Ők hogyan kapcsolódnak ehhez a sztorihoz?

A mi változatunkban Hamupipőke különleges kapcsolatban áll az apukájával, kettejük szeretetnyelve a mesélés. Az előadás kezdetén nagyon idillikus környezetben látjuk őket: egy nagy közös mesében látjuk kettejüket, ahogy a Rosalinda nevű háromárbocoson újabb (és hihetetlen) kalandokat élnek át, a meséken keresztül kommunikálnak. Hamupipőke apukája egy hajóskapitány, és éppen Ausztráliába kell utaznia a munkája miatt. Ő pedig ehhez kapcsolódóan sok dolgot kitalál, amiben szerepet játszanak a kalózok, elképzeli, hogy mennyi harc és küzdelem közepette jut el az apukája a céljához, amit természetesen a kalózkapitány is keresztez, ám az apuka mindig győzedelmeskedik felette. Gimesi Dóra szerint, aki színpadra adaptálta a mesét, valamint ő az előadás dramaturgja, „kalózok minden jó történetben vannak.”

Azt is lehet tudni, hogy a történet az ipari forradalom korában játszódik. Hogyan köszön ez vissza a látványvilágban?

Dóri a XIX. századba helyezte a történetet, ugyanakkor maga a világ elképzelt. Ezt a kort például a fűzős-abroncsos ruhák jellemzik, ebből indult ki Michac Gábor tervező is, de mégis egy kicsit elvontabb, stilizáltabb formát álmodott meg a látványra.

Az előadás bábtechnikai része színtisztán árnyjátékból áll, amellyel viszonylag keveset találkozhatott ekkora arányban itthon a közönség. Neked mekkora kihívást jelent ez a fajta bábjáték?

Az én esetem speciális, mert megjelenek ugyan árnyként, de nem árnyjátékozom. Aki viszont csinálja, annak elképesztő munka, iszonyatosan nagy koncentrációt igényel, hiszen itt minden centi számít: például, ha az egyik lámpa nem pontosan úgy áll, ahogyan azt megtervezték, már borul a kép, rendkívüli precizitás szükséges. Lenyűgöző összmunka, mind az árnyjátékozók, színészek, kellékesünk, koreográfusunk és természetesen a fénytechnikusok közt! Kuthy Ágnes, az előadás rendezője Németországban szerezte az ismereteit, most ezeket adja át nekünk, ami egy új és varázslatos világba enged bepillantást.

Milyen lesz a te Hamupipőkéd? Miben fog különbözni az eredeti Grimm-mesehőstől?

Hamupipőke nálunk is egy szorgalmas, tisztelettudó és álmodozó lány, de emellett sok más tulajdonsága van. Nem az a fajta, aki csak vár a szerencsére, hanem tesz is érte, igazán talpraesett és nem mellesleg hatalmas igazságérzettel rendelkezik. Fontos még, hogy van egy naplója, amibe meséket ír: a küldetésének tekinti, hogy leírja a családja történetét, igaz, hol kiszínesítve azokat, hiszen ő ebben a mesevilágban tudja igazán biztonságban érezni magát, pláne miután az apukája elutazik, és egyedül marad a mostohával és mostohatestvéreivel. Próbálok én is egy erős lányt megjeleníteni, aki nem engedi, hogy a körülmények áldozata legyen. Dóri nem kétdimenziósra írta meg a karaktereket, mindegyiküknek megvan a maga rossz tulajdonsága is. Hamupipőke például egy iskolázott, tanult lány – ami abban a korban nem volt szokványos, az apukája tanította őt –, és kissé szeret okoskodni, nem csoda, hogy kivívja a mostohatestvérei ellenszenvét. Ez is fontos eleme a mi változatunknak, hogy a mostohák nem eleve gyűlölik a címszereplőt, hanem ez is egy folyamat eredménye, amiben Hamupipőkének is meg kell tanulnia, hogy mi az igazán fontos az életben.

Az előadást tavasszal próbáltátok be, szinte készre. Mit gondolsz, jót tett neki ez a pár hónapos szünet?

Biztos jót tett, hogy le tudott ülepedni, de azt hiszem, hogy őszintén majd csak a főpróbahéten tudok választ adni erre a kérdésre. A barátaimat mindig a későbbi előadásokra szoktam hívni, nem a premierre, mert addigra érzem úgy, hogy bejáratódott a darab és a szerepem is. Nyilván a próbafolyamat alatt is, de igazán csak élesben tudom érezni a ritmust. Ilyen próbafolyamatban még nem volt részem, de olyanban sem, ahol abszolút főszereplő vagyok, ez másféle megközelítést igényel tőlem.

Már elkezdtétek próbálni az októberi bemutatót, a Mindenki legyen kufli!-t is. Mik az első benyomásaid a darabról?

Imádom a kuflikat! Ezzel a világgal már az egyetem alatt megismerkedtünk, még az első év végén hozott Edina (Ellinger Edina, a Budapest Bábszínház igazgatója és a Mindenki legyen kufli! rendezője – A szerk.) két mesét, amit közösen az osztályunkkal megcsináltunk. A kuflibábok már akkor első pillanatban rabul ejtettek, annyira aranyosak, és a mesék is elképesztően viccesek. Ehhez jön még Cseri Hanna sajátos humora, ő adaptálta a meséket színpadra. Én ebben az előadásban Pofánka leszek, egy szuper cuki és szerethető karakter, kíváncsian várom ezt a bemutatót is.

Kiemelt kép: Csarkó Bettina a Hamupipőke című előadásban (Fotó: Piti Marcell)