Szabó Erikával a Thália Színház művészbüféjében, legújabb bemutatójának, a Trainspotting fotóspróbája után ültünk le beszélgetni. A színésznő a valóságban is olyan, mint amilyennek mutatta magát a tévében, közvetlen, vidám és energiával teli. A kétezres évek elején a Barátok közt és Mátyás Tilda szerepe meghozta számára az ismertséget, azonban ő úgy érezte, hogy még tanulnia kell. A Mátyás király teret felváltotta az életében a Vas utca, a Rózsa bisztrót a Színház- és Filmművészeti Egyetem főépülete. A diploma megszerzése után nem sokkal csatlakozott a Thália Színházhoz, ahol nemrég pályája egyik talán legkülönlegesebb előadására készült. Az ikonikus filmből, a Trainspottingból rendezett előadást Horváth Csaba, melyben Szabó Erika az egyetlen színésznő három férfikollégája mellett. A történet komolyságáról, a próbafolyamatról és közeli terveiről is beszélgettünk vele még a premier előtt.

Benne vagytok a Trainspotting főpróbahetében. Mennyire húzós időszak ez most?

Nagyon. Szerencsére már többször is le tudtuk játszani egyben, megállás nélkül, de még mindig keressük azokat a pontokat, ahol lehet finomítani. Ez egy rendkívüli mondanivalójú, erős történet, amit sokan filmről ismernek, de a mi előadásunk nem ebből, hanem a regényből készül, ettől lesz picit más. Meg persze a rendező, Horváth Csaba miatt, aki egy nagyon különleges látásmódú alkotó, és az a fajta mozgással kombinált igaziság, amit keresünk ebben az anyagban, az ő víziója, ez teszi izgalmassá az anyagot.

Szabó Erika és Bán Bálint a Trainspottingban (fotó: Juhász Éva)

A filmet megnéztétek?

Volt, aki újranézte, én nagyon régen láttam, és nem tartottam fontosnak, hogy elővegyem. Azt éreztem, hogy nem a filmet kell lemásolnunk, hanem nekünk magunktól kell megteremteni ezt a világot, a benne mozgó figurákat. Nyilván a történet ugyanaz lesz, mint a filmben, hiszen mindkettő ugyanarra az alapra épül.

Mitől lesz ez most más, mintha csak úgymond simán színpadra vinnétek? Csaba a tőle megszokott stílusban nyúlt a darabhoz?

Alapvetően ez nem egy mozgásszínházi előadás, de Csabának az attitűdjéből adódik, hogy nagyon sok fizikai feladatot bízott ránk, és nekünk megfelelő kondícióban kell lennünk ahhoz, hogy ezeket meg tudjuk csinálni. Az elmúlt egy hónapban szerintem mind a négyen sokat erősödtünk (nevet). Csaba az elemeket mind úgy próbálta kitalálni, hogy minket színészileg segítsenek és ne öncélú bukfencezések legyenek. Azt kereste, hogy mi az, amitől az adott lelkiállapot könnyebben megszülethet, így ezeknek a mozdulatoknak van egy plusz jelentése is. Ettől az egésztől saját nyelve lett az előadásnak.

Akkor lesz lehetőség az asszociációkra. A drogos, flash-es vonal mennyire lesz erőteljesen jelen az előadásban?

Az egész díszlet szivacs elemekből áll, mondhatjuk, hogy ezek a kellékek is egyszerre, mert használjuk mindet. Nagyon képlékenyek, van a velük való játékban egyfajta esetlenség, hogy nem úgy viselkednek, mint egy tömör tárgy, és ez megidézheti a kábultságot, a látomásokat, a formájuk pedig emlékeztethet akár tablettára is.

Szabó Erika a Trainspottingban (fotó: Juhász Éva)

Dolgoztál korábban már Csabával?

Az egyetemen csináltuk a Vérnászt, de azóta most találkoztunk először. Nyilván az az iskolai munka más volt, de abban is rendhagyó módon használtuk a tárgyakat. Fel kellett nőni most ehhez a feladathoz, meg kellett tanulnunk, hogyan tudunk úgy hitelesek és érvényesek lenni a színpadon, hogy közben koncentráljunk arra is, hogy minden mozdulatot tökéletesen hajtsunk végre, de ne ez kösse le teljesen a figyelmünket. Az a legfontosabb, hogy a szereplők fájdalmát és örömét mi is megéljük, csak így születnek meg a pillanatok.

Milyen lesz több szerepet is megformálni, ezekből a karakterekből ki-be lépegetni? Négyen játsszátok az összes figurát.

Nekem csak egy-két olyan váltásom van, ami közvetlenül egymás után jön, de valahogy annyira logikus az egész előadásrendszer felépítése, hogy nem görcsölök a váltások miatt.

Mennyire kötött egyébként a koreográfia? Olyan, mint egy tánc, vagy azért van benne némi szabadságotok?

Ha nincs is minden lépésre lebontva a „koreográfia”, de van egy erős alap, amit, ha jól használunk, az nem csak plusz jelentéssel tölti meg az anyagot, de nekünk is fogódzó lesz. Mindemellett van persze szabadságunk is, a fogalmazásban. Figyelnünk kell egymásra, itt talán minden korábbinál jobban együtt kell létezünk a színpadon. Nagyon érdekes, hogy annak ellenére, hogy régóta ismerjük egymást, hogy számtalanszor játszottunk már együtt különféle felállásokban, mégis minden próbafolyamat más, ez is tiszta és üres lappal indult. Kerestük magunkat, kerestük egymást.

Szabó Erika a Trainspottingban (fotó: Juhász Éva)

Olyan előadássá állt össze az anyag, mint amire az elején számítottál?

Nem voltak prekoncepcióim. Nagyon tetszik az a fajta színház, amit Csaba a Forte Társulattal csinál, szeretem a munkáit, nagy élmény volt vele a Színműn is együtt dolgozni, ezt a munkát is izgalommal telve vártam. Kicsit viszont tartottam a fizikai részétől, pontosabban az volt bennem a kérdés, hogy meg fogom-e tudni csinálni, de Csaba tökéletesen érezte, kire mekkora és milyen feladatot bízhat, mindenki akkora terhet kapott tőle, hogy legyen benne kihívás, hogy erősödjünk, de ne törjünk ketté a súly alatt.

Hogyan fogadja szerinted a közönség majd ezt a darabot? Rendhagyó a mondanivalója.

Rendhagyó térben is fogjuk játszani, a Thália Télikert most nyitott meg októberben, egy teljesen új színházi tér alakult. Az is a szándékunk, hogy itt más hangvételű előadások készüljenek, mint a nagyszínpadra, és szerintem meg fogja találni a közönségét, biztos vagyok benne, hogy működni fog.

Bán Bálint, Szabó Erika, Mózes András és Szabó Győző a Trainspottingban (fotó: Juhász Éva)

Mire készülsz még ebben az évadban?

Ebben az évadban ez az egy bemutatóm van a Tháliában, de persze játszom a régebbi előadásokat is, amiből szerencsére nincs kevés, és bár magas előadásszámom van, mégis úgy érzem, hogy egy kicsit lazább időszak következik. Ez most nem rajtam múlt, így hozta az élet, de nem félek attól, hogy unatkozni fogok, mert ki szoktam magamnak találni a feladatokat (nevet). De most nem is szeretnék nagyon előre tekintgetni az időben, erre a bemutatóra, a futó előadásokra kell, hogy figyeljek, és minden más csak ezek után jöhet.

Vannak ezek szerint konkrétumok.

Amivel szeretnék többet foglalkozni az mondhatjuk, hogy egyfajta kultúrmisszió, amit a családommal együtt kezdtünk el, ebbe szeretnénk minél több energiát pakolni. Ez a Simple On You, aminek a lényege, hogy irodalomba öltöztessük az embereket: verseket nyomtatunk pólóra. Az öcsémmel és a menyasszonyával hárman csináljuk.

Szerencsére nagyon jó visszhangja volt, amikor nyáron elindultunk és úgy látom, hogy szeretik az emberek. Eddig csak női pólókat terveztünk, de szeretnénk egy férfi kollekciót is, szóval lesz ezzel is bőven feladatunk. Egy csomó mindent tanul az ember egy ilyen vállalkozás kapcsán, hogyan kell egy brandet, felépíteni, egyeztettünk, szabtunk, logót terveztünk… Nagyon élvezem, hogy az ember mindig tud újat tanulni.

Kiemelt kép: Szabó Erika a Trainspottingban (fotó: Juhász Éva)