„Az a jó, ha nem csak technikából, hanem szívből játszol” – interjú Szitás Barbarával

Szitás Barbara a Spirit Színház egyik oszlopos tagja, aki nem csak játszik a kis, budai teátrumban, hanem rendszeresen rendez is. Olyan előadásokat vitt színre mint a Furcsa pár női változata Igó Évával és Kocsis Judittal, A csütörtöki hölgyek Papadimitriu Athina, Szabó Éva és Borbáth Ottília főszereplésével, vagy például a Tóték Orosz Ákossal az Őrnagy szerepében. Ebben az évben három premierre készül, az Agyatlan karácsony és a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című előadásokban színésznőként lép a közönség elé, majd pedig egy olasz drámaíró, Dario Fo kétszereplős komédiáját, a Nyitott házasságot rendezi Borbás Gabival és Schlanger Andrással. Szitás Barbarával beszélgettünk arról, hogyan találtak egymásra a Spirit Színházzal, mi vonzza a groteszk műfajban és miért jött el a miskolci színháztól.

Nem csak színészként, hanem rendezőként is dolgozol a Spirit Színházban. Hogyan indult a munkakapcsolat?

Öt évvel ezelőtt ismerkedtünk meg Perjés Jánossal, amikor eljött megnézni az egyik előadásunkat. A Gellért Hotel vezetőségének volt akkoriban egy olyan terve, hogy szállodaszínházat nyitnak, az épület egyik gyönyörű termében játszottunk, és az egész egybe volt kötve egy vacsorával, nagyon különleges volt. Thuróczy Katalin Macskalépcső című darabját csináltuk meg Mezei Lédával, Sztárek Andrea rendezésében, ez volt az első bemutató. Ezt látta János, aki még abban az évben, az évad elején felhívott, hogy megrendeznék-e nála egy darabot.

Először nem is színészi feladattal keresett meg?

Csabai Márk fiatal és feltörekvő író Másik című drámájához keresett éppen rendezőt, és mivel tudta szerintem, hogy nem csak színésznői, hanem rendezői végzettségem is van, megkérdezte, hogy vállalnám-e. Én pedig nagyon szívesen igen mondtam, mert imádom a groteszk darabokat, és ez a Másik egy egészen különös és furcsa történet.

Mi vonz a groteszkben?

Az, hogy ilyen az élet. Nézz csak körül, a mindennapjainkban egyszerre van jelen a vidámság és a szomorúság, szinte észre se vesszük ahogy egyik végletből átesünk a másikba. Az előbb még sírtunk, de már nevetünk is, sokszor el sem hisszük, milyen helyzetekbe sodort minket az élet, és milyen figurákkal találkoztunk.

Akkor a Tóték is adta magát.

A Macskajáték és a Kulcskeresők után ez volt a harmadik Örkény-rendezésem, én ajánlottam Jánosnak, hogy szívesen megcsinálnám, ő pedig belement és azóta is nagy sikerrel játsszuk. Orosz Ákos szerintem zseniális az Őrnagy szerepében. Itt a Spiritben megvan az a lehetőség és úgymond szabadság, hogy mi magunk is hozhatunk darabokat, és ha beleillik a művészi irányvonalba, akkor meg is tudjuk ezeket válósítani. Ilyen volt a Furcsa pár női változata, A csütörtöki hölgyek, és ilyen lesz a Nyitott házasság is. Ezt Borbás Gabi ajánlotta, egy olasz, kétszereplős komédia, ezen dolgozom hamarosan.

Színésznőként is ez a stílus vonz?

Mindent szeretek! Most úgy alakult, hogy több a dráma, de ezek után mindig felüdülés egy könnyedebb, vidám darab, amibe nem pusztulok bele. Az a jó, ha nem csak technikából, hanem szívből játszol, de ez egy idő nagyon megviseli az embert. Ilyen például a Jó’ccakát, anya! is, amiben Igó Évával csak mi ketten vagyunk a színpadon. Ez egy megrázó anya-lánya történet, amiben egy anya arról próbálja meggyőzni a beteg gyerekét, hogy ne legyen öngyilkos. Bármikor játsszuk, mindkettőnket megvisel, de egy ilyen helyzetben, amikor csak egymásra számíthatunk, nagyon fontos a bizalom, az hogy Évával szeretjük egymást.

Rendezted már magadat?

Ha úgy alakul, hogy játszom a saját rendezéseimben, akkor mindig csak kis szerepet. Nem tudsz egyszerre két emberként is létezni egy munkafolyamatban, nem látod magad kívülről, és ilyenkor a legfontosabb a színészvezetés. Sajnos sok rendező alkalmatlan erre, nagyon jól kitalálják a teret, a látványt, azt, hogy milyen politikai, társadalmi üzenete legyen a darabnak… de ebben elveszik maga a színész. Persze a másik véglet sem jó, amikor egy rendező annyira ragaszkodik az elképzeléséhez, hogy azt is megmondja, tőled mit akar látni. Eljátssza helyetted. Bármennyire is úgy hangzik, hogy ez könnyebbség, ha készen kapom és nem dolgozom meg érte, ha nem belőlem fakad, az a szerep nem lesz az enyém. Ha pedig ellenállok, máris nem úgy szólal meg, ahogy kellene és nem lesz önazonos.

Gondolom, hogy egy kisebb térben, mint amilyen a Spirit, ilyenkor nagyon könnyű lebukni.

Nincs mese, őszintének kell lenni. Ha valaki nem az, a nézők azonnal megérzik, tapintható közelségben vagyunk egymáshoz, és ez nekik is jó, mert jobban át tudják érezni a helyzeteket, és nekünk színészeknek is izgalmas, mert rengeteg energiát tudunk nyerni a közönségből. Furcsa egyébként, mert úgy érzem a nézők jelenlétét, hogy a saját anyukámat se venném észre a közönségben.

Még pályakezdőként, amikor Miskolcon játszottam, rengeteg műfajban és stílusban kipróbálhattam magam, de már akkor is azt szerettem jobban, amikor a kis, intim térben, a Játékszínben léptem a közönség elé. Persze nem tagadom, az is euforikus érzés, amikor több száz ember állva tapsol, mint mondjuk anno az Elisabeth végén.

Miért jöttél el Miskolcról?

Elkezdtem a másoddiplomás képzést a Színművészetin, felvettek a dramaturg- és színházrendező osztályba, ami nappali tagozaton indult. Egy évet úgy csináltam végig, hogy állandóan ingáztam, délelőtt tanultam, napközben próbáltam, este játszottam. Mondhatom, embertelen volt, tudtam, hogy ezt még négy évig nem fogom kibírni. Nem tehettem meg, hogy idézőjelesen csak tanulok, dolgoznom is kellett, és nem láttam más megoldást, mint hogy visszaköltöztem Budapestre.

Honnan jött az ötlet, hogy rendezést tanulj?

A Tizenkét dühös embert csináltuk Miskolcon egy amerikai rendezővel, aki effektíve nem beszélt semmilyen más nyelvet, csak az angolt. Az akkori igazgató, Hegyi Árpád Jutocsa pedig megkérdezte tőlem, hogy nem lenne-e kedvem a rendező asszisztenseként részt venni a produkcióban, ha már úgyis beszélek angolul. Én meg azonnal elvállaltam, és csak később esett le, hogy mekkora felelősség is volt ez, hiszen nekem kellett átadni az instrukciókat a színészkollégáknak. Szerencsére nagyon jól sikerült az előadás, a POSZT-ra is beválogatták. Kedvet kaptam a rendezéshez.

Mi volt a vizsgarendezésed?

A Gammasugarak hatása a százszorszépekre. Andresz Kati ajánlotta, és azonnal beleszerettem ebbe a történetbe, őt is kértem fel a főszerepre, Pálos Zsuzsa és Gyebnár Csekka játszott még benne. Szeretek olyan darabokkal dolgozni, amikben a színésznőknek adhatok lehetőséget. Úgy gondolom, hogy ha már nincs olyan sok színmű, amiben több nagy női szerep is van, amelyek valóban feladatok, akkor ezeket vegyük mind elő.

Könnyű csak nőkkel dolgozni?

Nem hiszem, hogy ez nem-kérdés, ha a színészek azt érzik, hogy én rendezőként jót akarok nekik, hogy szeretettel fordulok feléjük és felkészült vagyok, akkor nagyon könnyű a munka. Nagyon sok energiát kell fordítani arra, hogy mindannyian jól érezzük magunkat a próbán, és ehhez tudni kell, melyik színészhez hogyan lehet szólni, milyen instrukciókkal érhetem el nála a legjobb eredményt. Emellett észre kell vennem, milyen hangulatban vannak, tudnom kell őket segíteni, ez kemény pszichológiai munka is.

Hogyan választod ki a darabokat? Előbb van meg a téma, az üzenet és ehhez keresel valamit?

Mindig azzal kezdek, hogy megnéznem, kik azok a színészek, akikkel dolgozni tudok és ezután keresek olyan darabot, amit ki lehet jól osztani. Szerintem így a logikus. Ugyanis hiába álmodok meg valamit, ha muszájból kell ráosztanom emberekre a szerepeket, az nem lesz jó. Ha jól választod ki a színészeket, akkor az előadás fele már a startvonalnál összeáll, ellenkező esetben meg fogsz feszülni, és még a végeredmény is csalódás lesz. Amikor egy társulattal dolgozol, ismerned kell milyen személyiségű és kaliberű színészekből áll, másként ez nem megy.

Nem hiányzik a kőszínházi létezés?

Régóta játszom és rendezek a Spiritben, és mivel ettől az évadtól kezdve, mint társulat működünk tovább, így mondhatom, hogy nincs mi hiányozzon. (mosolyog)

Amikor egyeztettük az interjút, említetted, hogy castingról jössz. Mesélnél róla?

Ez most egy reklámcasting volt, de érdekes, hogy idén nyáron mennyi válogatáson voltam! Castingoltak reklámhoz, sorozathoz és filmhez is. A nyáron forgattam egy RTL Klubos sorozatban, csupa ismerős kollégával együtt, igazi örömmunka volt. Ami pedig a jövőt illeti, elképesztően boldog lennék, ha összejönne mindkét nagy nemzetközi mozifilm. Az egyik egy francia produkció, ami a második világháború idején játszódik, és a koncentrációs haláltáborokról szól. A másik pedig egy német film, amiben Al Pacinoval dolgozhatnék együtt, ezt akár még ingyen is elvállalnám! Nagyon vicces volt, hogy ebbe a filmbe hívták castingra azt a Gaál Danit is, akivel most az Agyatlan karácsonyt csináljuk a Spiritben. Minden összeér. (nevet)

Jasinka Ádám írása

Kiemelt kép: Szitás Barbara (fotó: Spirit Színház)