December 16-án az Aradi Bábszínházban debütált a Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház legújabb koprodukciója, a Shakespeare Hamletjének újragondolt változatát az amerikai John Blondell állította színpadra. A rendhagyó élményt ígérő előadást februárban láthatja a szegedi közönség is.

John Blondell rendező szakít a hagyományos narratívával, a próbafolyamat során kiemelt egyes részeket az eredeti kontextusból, ezzel kínálva új perspektívát a jól ismert történetre: amellett, hogy a jelenetek nem a megszokott sorrendben következnek egymás után, a színészek – akik Aradról, Szegedről és Resicabányáról érkeztek – magyar, román és angol nyelven szól a nézőkhöz. Ezt a nemzetközi kulturális sokszínűséget hangsúlyozza a rendhagyó zenei szövet is, mivel James Connolly amerikai zeneszerző munkája is szerves része a produkciónak, ahol a zene élő része köti össze az életet és a túlvilágot, a valóságot és a fantáziát, a külsőt és a belsőt. Ehhez kapcsolódik Boros Pál munkája, aki több hangszeren kíséri végig a történetet és a szereplőket.

Az előadásban Tapasztó Alexandra játssza a női szerepeket, míg partnerei Balog József és Varga Bálint a Szegedi Pinceszínházból. A színészgárda kiegészül Claudiu Gaborral, a resicabányai Nyugati Színház fiatal tehetségével.

Ez az együttműködés nem csupán egy színházi előadás, hanem a kulturális határok áthidalásának és a művészeti kifejezés gazdagításának kiváló példája. A Hamlet avantgárd élménye új értelmezésbe helyezi a klasszikust, miközben globális kollaborációjával a színházi világ sokszínűségét ünnepli.

Kiemelt kép: Jelenet a Hamletből (Fotó: Szegedi Pinceszínház)