site-logo

Menü

Több színművészről is közterületet neveznek el Budapesten

Budapest II. kerülete négy névtelen közterület elnevezéséhez kért javaslatokat még február végén, a felhívásra pedig több mint ezer ajánlás érkezett

Még idén mozikba kerülhet az új West Side Story film

1957-ben került sor a West Side Story ősbemutatójára a Broadway-n, és Leonard Bernstein musicalje rögtön 6 Tony-díj jelölést gyűjtött. Bernsteint

Megkezdődött a Diótörőcske próbafolyamata

Többször is hallhattunk már korábban a Vörösmarty Színház új mesedarabjáról, de ez nem is csoda, hiszen a Diótörőcskét nagy becsben

Tévéfilm készült a Thália Színházban

Többször is előfordult már, hogy a Thália Színházban filmes stáb dolgozott (gondoljunk csak a Csak színház és semmi sorozatra vagy

„A vers az én gyengém” – interjú Kőszegi Ákossal

Tavaly ünnepelte 60. születésnapját az ország egyik legismertebb és legkedveltebb orgánuma, aki nem csupán a szinkron területén alkotott maradandót, de

Online előadásokkal készül húsvétra az Átrium

Továbbra sem nyithatnak a színházak, így kényszermegoldásként marad a darabok streamelése. Az Átrium már a közelgő ünnepre készül online tartalmakkal,

A Vörösmarty Színház online castingot hirdet a Fame musicalhez

A székesfehérvári teátrum komoly munícióval készült a 2020/21-es évadra, hogy aztán a járványhelyzet egy huszáros mozdulattal meghiúsítsa a terveket. A

Mező Misi különleges előadásokkal jelentkezik

Mező Misit a Magna Cum Laude zenekar énekeseként ismeri az ország, de saját bevallása szerint sokféle zeneiségben kipróbálta már magát

A Vörösmarty Színház két újabb előadását rögzítette

Mivel a járványhelyzet továbbra is fennáll és a teátrumoknak változatlanul zárva kell tartaniuk, ezért a színházaknak egyetlen opciójuk maradt: online

Véresen komolytalan előadással készül a Centrál Színház

A Centrál Színház március 6-án mutatja be első online premierjét A Vérszipoly címmel, amely a "rímhányó Romhányi" legjobb tanítványának titulált



A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás