Idén már negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Káli-medence legszebb településein a népszerű fesztivál.

A KŐFESZT szervezőinek elsőszámú törekvése ebben az évben sem változott: idén is kifejezetten csak minőségi programokat kínálnak a résztvevőknek. Ahogy a fesztivál ötletgazdája és főszervezője, Csúri Ákos fogalmaz: „Azért vagyunk, hogy megismerjék és megszeressék azt, ami csak a miénk, magyaroké, a folklórunkat, amelyre sajátos, de nemzetközileg is érthető anyanyelvként tekinthetünk szerte a világban”.

Az augusztus 3. és 7. között megrendezésre kerülő esemény minden korosztályt széles programkínálattal vár. A kultúra szinte minden területe képviselteti magát, napközben irodalmi programok, kézműves foglalkozások, képzőművészeti kiállítások, tánc és énektanulás, lovasbemutatók színesítik a rendezvényt. Az estéket pedig koncert, és hajnalig tartó táncház zárja.

A fellépők között lesz Demjén Ferenc, Ferenczi György, Pál István Szalonna és bandája, az Anima Sound System, a Smash and Blues, a 4s Street és Pély Barna is.

A kulturális programok mellett a gasztronómiai kínálatban sem lesz hiány, a vendéglátásról a Magyar Ízek utcája gondoskodik. De a szervezők figyelmességét dicséri, hogy azokra is gondoltak, akiknek okmánycserére van szükségük, ezt a Kormányablak kitelepülésének köszönhetően a helyszínen megtehetik.

Részletes program a KŐFESZT oldalán.

Az ingyenesen látogatható rendezvény a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program és a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával jött létre.

Kiemelt kép: Táncház a KŐFESZT rendezvényén (fotó: Steindl Gabriella)