Negyedik alkalommal rendezik meg augusztus 2. és 8. között Gyulán az Erdélyi Hét elnevezésű színházi fesztivált, amely az egész család számára nyújt kikapcsolódást.
Augusztus 2-án, délután az Aradi Kamaraszínház A kolozsvári bíró című családi előadását tekinthetik meg kicsik és nagyok a Várszínpadon. Az előadás Mátyás király és a kolozsvári bíró történetét meséli el, sok humorral, valamint a reneszánsz kor zenéjét a mai hangzásokkal ötvöző, pergő ritmusú, kedves dalokkal, Tege Antal rendezésében és főszereplésével. Este ugyancsak az aradiak előadásában láthatjuk a Kamarateremben A Zördög című Móricz Zsigmond műveiből összeállított, három egyfelvonásos paraszttréfát Tapasztó Ernő rendezésében Éder Enikővel és Harsányi Attilával a főszerepekben. Augusztus 3-án a Kolozsvári Állami Magyar Színház Hegedűs a háztetőn című monumentális előadása gondoskodik a szórakozásról. A Tószínpadon látható nagy sikerű, klasszikus, humoros musicalt, ami egy zsidó család külső kényszerek és belső vágyak által irányított életéről szól viharos történelmi időkben Béres László rendezte, Tevjét, a tejesembert Bogdán Zsolt játssza.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház augusztus 4-én kétszer is bemutatja egymás után Az ember tragédiáját, Silviu Purčarete rendezésében, különleges helyszínen, a Vigadóban felépített díszletek között. Az előadás dramaturgja, Visky András szerint „Purcărete összetéveszthetetlen humora, legendás kedvessége és szerénysége Az ember tragédiáját is váratlan közelségbe hozza: a nehéznek tűnő, 19. századi nagy madáchi költészet élővé és befogadhatóvá válik, elvont filozófiája-teológiája meg bizony átélhetővé. Odahajol a nagy klasszikushoz, elmélyült dialógust folytat vele és meghívja őt, legyen a vendégünk ebben az ellenmondásokkal, félelmekkel és szorongásokkal, sőt már nem is leplezett kétségbeesésekkel terhes korunkba. Aligha láthattunk még egy ennyire közvetlen Tragédiát: kivételes, kultúrtörténeti pillanattal van dolgunk, nem kétséges.”
Augusztus 5-én a gyergyói Figura Stúdió Örkény István Tótékját mutatja be a művelődési ház színpadán. A Florin Vidamski rendezte darab térben és időben elhelyezhetetlen. Valahol magyar nyelvterületen játszódik, nagyjából ennyi biztos. Világa egy posztapokaliptikus világ, ezt az érintetlen szigetet a pusztulás és agresszió káoszában még egy ideig fenntarthatják az illúziók, de a burkon túli valóság beszivárgása az őrnagy érkezésével elkerülhetetlen.
Sebestyén Aba a rendezője és az egyik főszereplője a marosvásárhelyi Yorick Stúdió augusztus 6-án a Várszínpadon látható Lázadni veletek akartam című nemrég bemutatott zenés előadásának. A Bódi Attila regényéből készült produkció a Ceaușescu-diktatúra utolsó heteiben játszódik. Ennek a reménytelen időszaknak a legmélyebb és legsötétebb bugyrait mutatja meg a legérzékenyebb korosztályon, a kamaszok szemén keresztül, majd harminc évvel későbbi látószögből is. Augusztus 7-én a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház A nép ellensége című előadását láthatjuk a Kamarateremben (rendező: Keresztes Attila). Ibsen társadalmi drámájában egyéni érdek és társadalmi felelősség feszül egymásnak, szembeállítva az egyént a megélhetését féltő közösséggel és annak hangadóival.
A zárónapon, augusztus 8-án délután Cári Tibor zenésztársaival ad kamarakoncertet kortárs költők megzenésített verseivel. Cári különböző zenei stílusokkal kísérletezve, ezeket ötvözve szólaltatja meg a közösen kiválasztott többnyire kortárs erdélyi költők verseit. A versekből új identitású alkotások születnek: a néhol dzsessz, blues, sanzon és musical jegyeit ötvöző zene nem csak kíséri őket, hanem mélyebb értelmet is ad nekik. A fesztivál zárásaként a Gyulai Várszínház a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrummal közös produkcióként mutatja be a Két úr szolgáját a Tószínpadon. A Barabás Árpád rendezte előadás Goldoni egyik legtöbbet játszott, félreértésekkel, szerepjátszással, ármánykodással, váratlan fordulatokkal és sok szerelemmel teli darabját a klasszikus commedia dell’arte eszközeivel kelti életre a különleges helyszín lehetőségeit is kiaknázva.
Kiemelt kép: Jelenet a Hegedűs a háztetőn című előadásból (fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház)