A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) közgyűlése 2025 őszén új levelező tagok felvételéről döntött, akiket hivatalosan tegnap köszöntöttek soraikban. A tagi okleveleket március 11-én ünnepélyes keretek között adták át a Pesti Vigadóban, az MMA székházában, hogy köszöntsék az új levelező és rendes tagoknak.
Köszöntőbeszédében Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke elmondta: „Az akadémikusi tagság felelősséget és egyszersmind lehetőségeket is nyújt hivatásunk, küldetésünk kiterjesztésére és még hatékonyabbá tételére, folytatva azt az építkezést, amely alkotmányos köztestületként idestova 15 éve folyik. Mára az Akadémia nem csupán egy szellemi körré, de egy komoly intézménycsalád gazdájává vált, amely művészeti programok támogatásával, különböző korosztályoknak szóló ösztöndíjakkal, az intézménycsaládhoz tartozó szervezetek működtetésével, tagozati és köztestületi díjakkal vagy akár a művészettel nevelés területén kifejtett erőfeszítéseivel erővel, bizalommal és reménnyel töltheti el nemzeti közösségünket határon innen és túl” – mondta el az elnök.
A közgyűlés döntése értelmében a Magyar Művészeti Akadémia új levelező tagjai lettek:
- Szőke László, építész (Építőművészeti Tagozat)
- Zsigmond László, építész (Építőművészeti Tagozat)
- Almási Tamás, filmrendező (Film- és Fotóművészeti Tagozat)
- Apáti-Tóth Sándor, fotóművész (Film- és Fotóművészeti Tagozat)
- Attalai Zita, cipőtervező iparművész (Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat)
- Minya Mária, keramikusművész (Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat)
- Tóth Zoltán, ékszertervező iparművész (Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat)
- Győrffy Ákos, költő (Irodalmi Tagozat)
- Szabó Ábel, festőművész (Képzőművészeti Tagozat)
- Iski-Kocsis Tibor, festőművész (Képzőművészeti Tagozat)
- Lovász Irén, néprajzkutató, népdalénekes (Művészetelméleti Tagozat)
- Kovács István, néprajzkutató (Népművészeti Tagozat)
- Horváth Szilárd, pedagógus (Népművészeti Tagozat)
- Koncz Gábor, színművész (Színházművészeti Tagozat)
- Szlávik István, díszlettervező (Színházművészeti Tagozat)
- Balog József, zongoraművész (Zeneművészeti Tagozat)
Az eseményen oklevelet adtak át a levelező tagokból lett rendes tagoknak: Szarvas Péter építésznek és Viszlai József építésznek (Építőművészeti Tagozat), Ádám Gyula fotóművésznek és Kabay Barna filmrendező, forgatókönyvíró, filmproducernek (Film- és Fotóművészeti Tagozat); Felsmann Tamás tervezőgrafikusnak (Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat), L. Simon László író, költőnek és Zalán Tibor költőnek (Irodalmi Tagozat), Eszik Alajos képzőművésznek és Szotyory László festőművésznek (Képzőművészeti Tagozat), Prokopp Mária művészettörténésznek (Művészetelméleti Tagozat), Fazekas Lajos fazekasmesternek és Gosztonyi Zoltán faragómesternek (Népművészeti Tagozat), Esztergályos Cecília színművésznek és Hirtling István színművésznek (Színházművészeti Tagozat), Bazsinka József tubaművésznek és Keller András hegedűművésznek (Zeneművészeti Tagozat).
Az eseményen a Krónika a Magyar Művészeti Akadémia első húsz évéről című film levetítésével emlékeztek meg a köztestület kezdeti időszakáról és az alapítókról.
Kiemelt kép: Balog József (Fotó: Nyirő Simon / MMA)


