Június 19-én tartotta évadzáró társulati ülését a Nemzeti Színház, melynek keretében sor került a teátrum díjainak kiosztására is.
„Van mire büszkének lenni: mi vagyunk a legjelentősebb magyar színház – nemzetközileg is. Ott vagyunk Európa színházi térképén” – kezdte Vidnyánszky Attila vezérigazgató köszöntőjét. Beszélt arról is, hogy a 2023/24-es évadban a Nemzeti Színház 8 bemutatót tartott, a teátrumban 115 produkció és 408 előadás volt látható. A Nemzeti látogatóinak száma meghaladta a 120 ezret, ami 98%-os látogatottságot jelent. Vidéki helyszínekre összesen 15 előadás jutott el, a külföldi vendégjátékok száma 9 volt. Hatalmas sikerrel zajlott a 11. MITEM – Madách Nemzetközi Színházi Találkozó 23 produkcióval, valamint a Jelen/Lét Fesztivál 24 produkcióval.
Ezt követően sor került a Nemzeti Színház díjainak átadására. A Szeleczky Zita-emlékgyűrűt és a Farkas–Ratkó-díjat Herczegh Péter, a Szörényi Éva-díjat Szilágyi Ágota, a Sinkovits Imre-díjat pedig Schnell Ádám kapta. Németh Antal-díjat vett át Kornya István, a Nemzeti Magazin főszerkesztője, a Kulissza-díjat pedig Szigeti Gábor hangosító, Vida Gábor rendezőasszisztens és Kovács Bálint műszaki igazgató kapta. A Nissan magyarországi importőre, színházunk kiemelt támogatója az idei évben a legjobb női alakításért járó Szörényi Éva- és a legjobb férfi alakításért odaítélt Sinkovits Imre-díjban részesülő színművészek számára egy-egy Nissan gépjármű használatot biztosít a nyári szabadság idejére.
A Nemzeti Színház repertoárjából 62 előadást láthattak a nézők Magyarország különböző városaiban és falvaiban Balatonboglártól Zsámbékig. Óriási érdeklődés övezte a Háztűznéző marosvásárhelyi, valamint a Fedák Sári című előadás székelyudvarhelyi, csíkszeredai, marosvásárhelyi és kolozsvári turnéját. A Magyar-Török Kulturális Évad keretében Antalyába utazott a társulat a Körhinta című produkcióval, amelyet álló tapssal fogadott a török közönség.
A 2023/24-es évadban a Nemzeti Színházban vendégeskedett a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a Székesfehérvári Vörösmarty Színház, a Szombathelyi Weöres Sándor Színház, a Kaposvári Csiky Gergely Színház, a Győri Nemzeti Színház, a Déryné Program, a Cervinus Teátrum, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Kolozsvári Állami Magyar Színház, valamint a Kazán István Kamaraszínház, a Cervantes Intézet, a Dél-Pesti Tankerület. A teátrum adott helyet a HOBO nagykoncertnek, Fabók Mancsi előadásának, a Tündérkerti Gálaestnek és az Ádámok és Évák Ünnepének.. A Nemzetiben zajlott a Nemzeti VERSeny, a Versünnep Fesztivál, a Pajtaszínházi Szemle, a 371 csillag gála, valamint a kaposvári és budapesti színművészeti egyetemek hallgatóinak vizsgaelőadásai. Április 15-én, nagyszabású gálaesttel ünnepelték meg Bodrogi Gyula 90. születésnapját.
A gyermekek és a fiatalok olyan programokon vehettek részt, mint a Kölyöknapok a legkisebbeknek, színház-pedagógiai foglalkozások, pályaorientációs épületismertetés, az Ádámok és Évák Ünnepe a Magyar Kultúra Napján, illetve Nemzetiszínháztörténeti Vetélkedőn mérhették össze tudásukat a Bánk bán című előadás kapcsán. 9 alkalommal jelent meg idén is a Nemzeti Magazin, amely nemcsak a Nemzeti Színházban hozzáférhető, hanem Budapest kulturális helyszínein, illetve az idén nyáron a Balatonon is. A Színházi Olimpiáról elkészült egy reprezentatív album Kornya István szerkesztésében, és hamarosan elkészül a Nemzeti Színház legújabb évadkönyve is.
Kiemelt kép: A Nemzeti Színház idei díjazottjai (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)