Idén március 20. és 24. között került megrendezésre Tatabányán a MOST FESZT, az eseménysorozat 5 napja alatt 10 előadást láthattak az érdeklődők, melyek között négy monodráma és hat stúdiószínházi produkció került bemutatásra (a STEREO AKT Cím nélkül hajlék-kaland-játéka versenyen kívül szerepelt). A fesztivált 2019-ben is rengeteg kísérőprogram színesítette, koncert és gasztronómiai kóstolók mellett közönségtalálkozók keretében beszélgethettek az érdeklődők az alkotókkal.
A három tagú szakmai zsűriben ezúttal Molnár Piroska színművész, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, Prima Primissima díjas, Érdemes és Kiváló Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Gyarmati Kata dramaturg és Török Ákos, újságíró foglaltak helyet.

Jelenet a Woyzeck című előadásból (fotó: Mészáros Csaba)
A díjazottak:
Legjobb monodráma:
Alaine – Ideje a meghalásnak (KL Színház)
Játssza: Markó-Valentyik Anna
Rendező-koreográfus: Ladányi Andrea
Legjobb stúdiószínházi előadás:
Woyzeck (Szkéné Színház)
Játssza: Major Erik, Tóth Zsófia, Bánki Gergely, Terhes Sándor, Csoma Judit, Nagypál Gábor és Horkay Barnabás
Rendezte: Hegymegi Máté
Legjobb alakítás különdíja:
Major Erik (Woyzeck)
A Magyar Művészeti Akadémia különdíja:
Apró kozmikus félreértés (Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár)
Játssza: Lőrincz Rita, Csábi Anna, Tankó Erika, Borbély B. Emilia
Rendezte: Csábi Anna
A közönségzsűri díja:
Martinkovics Máté (Az egérlyukból)
Kiemelt kép: Jelenet az Alaine – Ideje a meghalásnak című előadásból (fotó: KL Színház)