A Lábán Rudolf-díj és a Halász Péter-díj kuratóriumai november 18-án a Trafóban adták át a 2020-as és 2021-es év általuk legjobbnak ítélt hazai kortárs előadásaiért járó független szakmai díjakat.
A MU Színház és a Trafó Kortárs Művészetek Háza által létrehozott Lábán Rudolf-díj a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak, alkotóinak elismerésének és népszerűsítésének céljából jött létre. Kuratóriumának jelenlegi tagjai: Artner Szilvia Sisso újságíró, Fuchs Lívia tánctörténész-tánckritikus; Králl Csaba tánckritikus-szerkesztő, Komjáthy Zsuzsa tánckritikus, Rényi András esztéta, Százados László művészettörténész és Török Ákos tánc- és színikritikus. A díj nyertesei ezúttal Molnár Csaba, Vadas Zsófia Tamara és Vass Imre Game changer című előadása, valamint Jenna Jalonen Ring című kortárs tánca lettek. Megosztott különdíjban részesült Gryllus Ábris, Philipp György és Porteleki Áron kiemelkedő zenei-zeneszerzői munkájukért.
Átadásra került a Halász Péter-díj is, mellyel a legizgalmasabb, leginnovatívabb, legprogresszívebb független színházi produkciót jutalmazza a kuratórium. A díjat a Trafó Kortárs Művészetek Háza a Színház folyóirattal közösen alapította. A kuratórium tagjai Darida Veronika esztéta, Herczog Noémi kritikus és szerkesztő, Kricsfalusi Beatrix irodalom- és színháztörténész, Imre Zoltán színháztörténész és Varga Anikó kritikus. Ők Adorjáni Panna és Láng Dániel Közelebb, Göndör László és Katona Éva Nagymamával álmodtam, a Grotesque Gymnastics A kudarc anatómiája, valamint Molnár Csaba, Vadas Zsófia Tamara és Vass Imre Game changer című előadását díjazták.
Kiemelt kép: A Halász Péter-díj és a Lábán Rudolf-díj díjazottjai (Fotó: Trafó)