2023 nyarán közel 200 programon több mint 20.000 néző járt a Kultkikötő helyszínein: Földváron, Szárszón, Bogláron, Fenyvesen és Alsóörsön a színházi előadások mellett helyet kaptak koncertek, önálló estek és gyerekelőadások is. A korábbi évek hagyományaihoz híven, három produkció idén is Kultkikötő Közönségdíjban részesült. 

„Évek óta tartó hagyománya van a Kultkikötőben ennek a díjnak, sok kiváló művésznek adhattuk már át, megköszönve, hogy emlékezetessé tették nézőinknek a nyarat. Külön nagy boldogság, hogy idén számunkra különösen fontos művészek produkciói iránt volt a legnagyobb az érdeklődés: Hernádi Judit és Kern András lehengerlő párosa – a legnagyobb megtiszteltetésünkre – visszajáró vendégei a Kultkikötőnek, és azt is igen nehezen tudnánk elképzelni, hogy legyen nyár A GRUND – vígszínházi fiúzenekar koncertje nélkül” – mondta a díj kapcsán Nagy Viktor, a Kultkikötő alapító igazgatója.

A Kultkikötő Közönségdíjat 2023-ban hárman nyerték el: A GRUND – vígszínházi fiúzenekar koncertjén, az Orlai Produkció Kalamazoo című előadásán, valamint a Csukás-mese – Süsü és barátai című gyerekelőadáson teltek meg legjobban a nézőterek.

„Nagyon fontos helyszín a Kultkikötő a zenekar életében, a megalakulásunk utáni pillanatban, 2017 nyarán kaptuk tőlük az első felkérést, amely nagy örömünkre azóta is minden évben megérkezik.  Abban, hogy a zenekar olyanná váljon, amilyennek ma ismernek bennünket, nagy szerepe volt ezeknek a Balaton-parti koncerteknek: sokat köszönhetünk annak, hogy mindig volt egy biztos pont az életünkben, és tudtuk, akárhogy alakul is az élet, egy nyári bulin biztosan találkozhatunk a közönséggel” – mondta Fesztbaum Béla, a GRUND – vígszínházi fiúzenekar vezetője.

„Nagyon szeretem a szabadtéri színházakat, mert fontos dolgot képviselnek: olyan emberekhez is elérnek, akiknek egyáltalán nem biztos, hogy havi bevett szokása, hogy színházba járjanak, de ha sikerül megérinteni a lelkület ezzel a csodával, amire a színház képes, nyerhetünk még száz vagy akár ezer nézőt, akik aztán rendszeres színházlátogatók lesznek. Örülök, hogy a Kalamazoo ilyen közkedvelt volt a Kultkikötőben ezen a nyáron” – mondta Sebestyén Aba rendező a díj kézhez vételekor.

Kiemelt kép: A GRUND – vígszínházi fiúzenekar a Kultkikötő Közönségdíjjal (Fotó: Kultkikötő)