Idén negyedik alkalommal adták át a Kortárs Magyar Dráma-díjat a Rózsavölgyi Szalonban. A díjat 2019-ben Radnóti Zsuzsa, Kossuth- és Jászai Mari-díjas dramaturg, Örkény István özvegye alapította, aki sok évtizedes színházi munkájáért kapott Kossuth-díjával járó juttatás egy részéből hozta létre azt az irodalmi alapítványt, amely a Kortárs Magyar Dráma-díjat minden évben odaítéli egy-egy színházi alkotásért. Az elismerés díjazottjairól a kuratórium dönt, amelynek alapítója és elnöke Radnóti Zsuzsa, tagjai pedig Lőkös Ildikó dramaturg, Csizmadia Tibor rendező, Németh Gábor író és Nánay István színikritikus.
A díj átadásának dátuma nem véletlen: 1967. február 24-én tartották Örkény Tóték című drámájának ősbemutatóját a Thália Színházban. 2019-ben az elismerést a Radnóti Színházban bemutatott Egy piaci nap színpadi szövegéért Mohácsi János, Mohácsi István, és Závada Pál, illetve a Trafóban játszott Megfigyelők című darabjáért Kelemen Kristóf kapta. 2020-ban Török-Illyés Orsolya és Hajdu Szabolcs Obiectiva Theodora, Schwechtje Mihály Az örökség és Székely Csaba 10, 2021-ben Garaczi László Veszteg és Spiró György Sajnálatos események című műve lett a díjazott.
Az idei évben három mű nyerte el a Kortárs Magyar Dráma-díjat: Márton László a Bátor csikó című drámakötetért, Sebestyén Aba és Barabás Olga – Bodai Attila a Lázadni akartam veletek című regényének színpadi feldolgozásáért, Dömötör András és Bíró Bence pedig Térey János a Káli holtak című regényének színpadi adaptációjáért részesült az elismerésben. Marton a beszédében kitért arra, hogy egy írónak a legnagyobb elismerés, ha írhat és kiadják a műveit, neki pedig az, hogy mindez megadott, nagy áldás, amiért rendkívül hálás azoknak, akik mellette voltak pályafutása nehéz éveiben is. Dömötör András és Bíró Bence párosa közül utóbbi tudott személyesen részt venni az eseményen, Dömötör Andrást jelenlegi munkája külföldre szólította, így őt csak videón keresztül láthatták a résztvevők, beszédében azonban elmondta, hogy rendkívül hálás azért, hogy Radnóti Zsuzsa megalapította ezt a díjat, mert sajnos manapság a színházak nagy része szívesebben játszik klasszikus darabokat, háttérbe szorítva ezzel a kortárs szerzők műveit.
Az ünnepségen Forgách András, író, dramaturg, Németh Gábor, József Attila-díjas magyar író és Székely Csaba író, drámaíró mondott laudációt.
Kiemelt kép: Radnóti Zsuzsa (Fotó Kincses Gyula)