A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által alapított Karádi-díjat az év kiemelkedő magyar artistaművésze kapja meg, idén ifjabb Nereus Lajos vehette át az elismerést.
A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Karádi Béla, a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat egykori művészeti vezetője végakaratának megfelelően 2021. augusztus 10-én alapította meg a Karádi-díjat, amelyet minden év augusztusában egy díszelőadás keretében ad át az év kiemelkedő magyar artistájának. A díjat odaítélő zsűriben Kristóf Krisztián zsonglőr, Kőműves Tibor és Ifjabb Simet László artistaművészek, valamint Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója foglalt helyet, akik ifjabb Nereus Lajos mellett Axt Ibolyát, Földváry Balázst, Fülemen Tamást és Illés Renátót javasolták az elismerésre. Az öt jelölt közül a szakma, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által kibocsátott Cirkuszművészeti Szakmai Kártya birtokosai választották ki végül a győztest.
A Karádi-díjat idén A Sztyeppe illata című műsor csütörtöki előadásán adták át a Fővárosi Nagycirkuszban.
Kiemelt kép: Ifjabb Nereus Lajos a Karádi-díj átvételekor (Fotó: Fővárosi Nagycirkusz Facebook oldala)