A 42. Magyar Sajtófotó Pályázat képeiből rendezett kiállítás díjátadóval egybekötött megnyitóján ismerték el Mohos Mártont a MÚOSZ Nagydíjjal, Erdős Dénest pedig az André Kertész Nagydíjjal. A kiállítást a Nobel-díjas kutatóbiológus Karikó Katalin nyitotta meg, aki kiemelte, mennyire fontosnak tartja a fotóriporterek munkáját és, hogy abból a szempontból a fotózás és a tudományos kutatás rendkívül hasonlítanak abban, hogy az emberek látják az eredményt, de nem ismerik azt aki létrehozta.

Karikó Katalin felidézte azt is, hogy az általános iskolában ő is a fotószakkör tagja volt és amikor nyolcadikos korában az országos élővilág versenyen harmadik helyezést ért el, jutalma egy Smena fényképezőgép volt, ezzel örökítette meg családját és barátait, később pedig a Szegedi Tudományegyetemnek adományozta. A djíátadón megkapta azt a fotót, amelyet a Nobel-díj átadása előtti napon készített róla és Krausz Ferenc fizikusról a svédországi magyar nagykövetségen Koszticsák Szilárd az MTI/MTVA fotóriportere.

A kiállításnak helyt adó Capa Központ ügyvezető igazgatója, Kőrösi Orsolya visszaemlékezett arra, hogy a fotográfiai központ tavaly ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját, ezen alkalomból nyílt a Robert Capa munkásságát feldolgozó tárlat és a sajtófotó-kiállítás is megszépült környezetben várja a látogatókat, hisz felújították az első emelet termeit.

Idén 250 fotográfus, 2470 pályaművel, összesen 6801 fotóval nevezett a Magyar Sajtófotó Pályázatra, Az év fotói 2023 című évkönyv a kiállítás megnyitójával egyidőben jelent meg, Bánkúti András a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztályának elnöke átadta a fotóriporterek teljesítményét elismerő Arany Kamera-díjakat is, amelyet minden évben hárman kapnak meg. Ezúttal Balázs Attila, Révész Tamás és Szlukovényi Tamás lettek díjazottak.

Egészen június 2-ig megtekinthető a Magyar Sajtófotó kiállítás a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

Kiemelt kép: Karikó Katalin nyitotta meg a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat képeiből rendezett kiállítást (Fotó: muosz.hu)