“Arra törekszünk, hogy családközpontú bábszínházat hozzunk létre Egerben” – Interjú Szűcs Rékával és Zádori Szilárddal

Szűcs Rékát két évvel ezelőtt nevezték ki igazgatónak a Harlekin Bábszínház élére, amely intézmény azóta egyre jobban részesévé vált Eger kulturális életének. Az elmúlt évadban hat új bemutatót tartottak, amelyekkel mind igyekeztek kilépni a komfortzónájukból, ezáltal minél több nézőt megszólítani. Szűcs Rékával és Zádori Szilárd társulatvezetővel többek között ezekről a sikerekről is beszélgettünk, az interjú végén pedig a következő évad bemutatóiról is lerántották a leplet.

Réka, 2023 februárjától vezeted a Harlekin Bábszínházat. Milyen volt számodra az elmúlt kicsivel több mint két év?

Szűcs Réka: A társulat nem volt ismeretlen számomra, hiszen tíz évig színészként és rendezőként már a Harlekin Bábszínház tagja voltam. Viszont az elmúlt két évben – ami megjegyzem, rendkívül rövidnek tűnik így visszagondolva – annyi minden történt, hogy szinte fel sem fogom. Jó produkciók születettek, új programok kerültek be az előadások mellé, és szerencsére a nézők részéről is hatalmas az érdeklődés – az előző évadokhoz képesti növekedés számszerűen is kimutatható. Nagyon boldog vagyok, hogy ennyire eredményes két évet tudhatok magunk mögött, és azt gondolom, hogy azokat a célokat, amiket kitűztünk magunk elé, el is értük. Persze, mindig van hová fejlődni, de úgy érzem, azon az úton haladunk, amelyet elterveztünk: jól funkcionál a társulat, izgalmas produkciók jöttek létre, új alkotók jöttek hozzánk. Bízom benne, hogy tudjuk tartani ezt a szintet, sőt, remélem, hogy meg is tudjuk ugrani majd.

Szilárd, te a színészet mellett társulatvezető is vagy. Mit jelent pontosan ez a titulus?

Zádori Szilárd: Igen, így van. Ez leginkább a műszak- és a műhelybeosztást, valamint ennek a koordinálását jelenti, illetve – ahogy mondani szoktam – a társulat életben tartásáért, a szívének dobogásáért is én felelek. Ez utóbbit nagyon igyekszem legjobb tudásom szerint szívvel-lélekkel végezni. Bár a művészeti rész nem tartozik az elsődleges feladataim közé, Réka munkájának kiegészítéseként a művészeti és marketingkérdésekbe is belefolyok időnként. Egészen komplex munkakör.

Jól gondolom, hogy a vidéki bábszínházakra is igaz, hogy mindenki több mindent is csinál?

Sz. R.: Igen, úgy is mondhatnánk, hogy aki elhatározza, hogy a bábszínháznak szenteli az életét, annak nem árt, ha több mindenhez is ért. Nálunk is ugyanazok a feladatok, mint egy nagyszínháznál, csak jóval kevesebb emberrel rendelkezünk. Egy vidéki bábszínháznál 25-30 fő látja el azokat a feladatokat, amelyekre máshol száz ember jut. Az én esetemben például nincs szétválasztva a művészeti vagy a gazdasági igazgatás, mindkét funkciót én töltöm be. De ez több státuszunkra is igaz: van olyan színészünk, aki egy másik darabban egyszerre asszisztens, ügyelő és súgó, a marketingesünk pedig segít a jegyeladásban, emellett asszisztensi feladatokat is ellát.

Mielőtt rátérnénk az elmúlt és az elkövetkezendő időszakra, beszéljünk még kicsit a vidéki bábszínházi létről, mert erről kevés szó esik. Ti hogyan látjátok a helyzetet?

Sz. R.: Leginkább a mi oldalunkról tudok beszélni, mert arra látok rá. Azt érzem, hogy a folyamatos fejlődésünknek köszönhetően a nézői oldalon is hihetetlen nagy változás történt a megítélésünkben. Mára kihagyhatatlan lépcsőfokká váltunk Eger kulturális életében. Ahogyan az is jó, hogy ma már kevesebbet kell arról beszélnünk, hogy a báb nem korosztályfüggő, és egyre kevesebben lepődnek meg azon, hogy felnőtteknek is játszunk, nagy a nyitottság a közönség részéről. Valószínűleg ebben közrejátszik az is, hogy a műsorpolitikánkat műfaji, korosztályi és bábtechnikai sokszínűség jellemzi, ezáltal igyekszünk a bábszínház adta művészi lehetőségeket kiaknázni. Ennek köszönhetően egyre szélesebb réteghez jutunk el, mert valakit mindig érdekelni fog egy adott előadás, és aztán nyitni kezd a többi felé is. A báb határtalan lehetőséggel bír, azt tudja, amit a tervezője és rendezője megálmodott neki, ez pedig a csodával határos tud lenni. Ha valaki igazán ki akar szakadni a mindennapokból – és úgy látom, hogy erre egyre nagyobb az igény –, akkor mindenképpen ajánlom számára a bábszínházat, ahol ezek a lehetőségek mind biztosítottak.

Z. Sz.: Rékával arra törekszünk, hogy családközpontú, emberközeli bábszínházat hozzunk létre Egerben. Ezért is született meg bennünk a Különkiadású előadások sorozata, melyeknek során havonta egy előadáshoz családi programot is társítunk. Szerintem ez jól működik, nézői visszajelzések alapján beváltották a hozzájuk fűzött reményeinket. Azt vettem észre, hogy az elmúlt két évben egyre többször és többen ismernek fel minket, mi magunk is több helyen képviseltetjük magunkat, igyekszünk minél közvetlenebb módon kapcsolatba lépni a nézőkkel. És ez kezdi is elérni a hatását: ma már természetes, hogy tudják, hogy Egernek is van bábszínháza, és azt is tudják, hogy hol van. Ahogyan Réka is mondta, sokszínű repertoárral rendelkezünk, sőt, mi ezt meg tudtuk fejelni azzal is, hogy musicalt is műsorra tűztünk, amely bábszínházban egyelőre még nem gyakori. A zenés színház pedig sokaknak utat nyitott a bábszínházba, ők pedig többnyire visszatérő nézőink lesznek, mert kíváncsivá válnak a többi előadásunkra is.

Ha nem említették volna, én magam is szóba hozom A padlást, amely az utóbbi évek egyik legsikeresebb előadása lett a színház történetében, Budapesten is több alkalommal láthatta a közönség. Réka, honnan jött az ötlet, hogy ezt a musicalt bábszínházi előadásként mutassátok be?

Sz. R.: Rengeteg előadásötlet sorakozik a fejemben, de mindegyiknél fontos, hogy olyat találjunk, ami jól működtethető bábtechnikával. Ha pedig egy már létező darabról van szó – mint amilyen A padlás is –, akkor az motivál, hogy tudok-e újat mutatni, más oldalról megközelíteni, hogy ne egy szimpla ismétlés legyen. Sztevanovity Dusán versei gyönyörű költemények, Presser Gábor zenéje is bámulatos, a történet pedig tele van csodával – olyan dolgokkal, amelyeket bábokkal szépen meg lehet mutatni. Ilyen például a két világ – a szellemeké és az élőké – elválasztása. Én annyival spékeltem meg, hogy központosítottam a Révész karakterét, és nálunk a lélek lett a fő motívum, amelyet folyamatosan csillagfénnyel jelölünk.

Szilárd, te korábban az Operettszínházban is játszottál. Jó volt újra visszatérni a musicalekhez?

Z. Sz.: Nem titok, hogy amikor elkezdtem színházzal foglalkozni, elsősorban a zenés színház érdekelt, ezért is kerültem az Operettszínházhoz. Aztán, „benőtt a fejem lágya” és Réka is egyre jobban bevonzott a báb világába, amelyet annyira megszerettem, hogy most már el sem tudnám képzelni, hogy ne bábszínpadon mozogjak és alkossak. De az, hogy ezt a két szenvedélyemet vegyíthettem, valóban szuper. Annak is örülök, hogy most már nem csak a zenés színház felől közelítek meg egy előadást vagy szerepet, hanem egy másik műfajon keresztül, amelynek köszönhetően jóval átgondoltabbnak és érettebbnek érzem a karakterformálásaimat. Megtaláltam magam a bábszínházban, amelynek köszönhetően sokat tanultam a színházról és magamról is. Jó érzés, hogy visszakacsintottam a musicalhez, de az még jobb, hogy ezt bábszínházi keretek között tudtam megtenni.

Rátérve az idei évadra: hogyan összegeznétek az elmúlt egy évet?

Sz. R.: Ahogyan a beszélgetés elején is mondtam, fontos számunka a sokszínűség és ez az idei évadunkra is igaz volt. Voltak például olyan előadásaink, amelyekben olyan bábtechnikát használtunk, amivel már 10 éve nem találkozhattak a nézők, és korosztály szempontjából is egy tág réteget szólítottunk meg. Az évadot a Pliccsplaccs című csecsemőszínházi előadással kezdtük, amelyet egyik társulati tagunk, Bencze Mónika rendezett, aki már a tanulmányai alatt elmélyedt ebben a műfajban. Ezek az előadások általában mikrokörnyezetben játszódnak, mi ezt annyival egészítettük ki, hogy nemcsak a színpadot, hanem a teljes stúdiót felöltöztettük: a nézőteret is körbe ölelő vízi világot hoztunk létre.

Ezt követte A kismalac és a farkasok, Schneider Jankó egy abszolút slágerdarabot hozott, amiből egy kétszereplős, interaktív mesejáték született. Ez egy klasszikusabb jellegű előadás asztali bábokkal, de rengeteg improvizatív rész van benne. Siflis Anna rendezésében mutattuk be az Én és a cseresznyefa című darabot, amely egy kortárs olasz írónő, Paola Peretti regényéből készült, és amely olyan érzékeny témát dolgoz fel, amiről érdemes beszélnünk: Miként viselkedjünk embertársainkkal? Mire jó a megértés? Az értő figyelem? A nyitottság és a barátság miképpen tud erőt adni annak, aki fokozatosan kezdi elveszíteni a látását? Két felnőtteknek szóló előadással is bővült a repertoár: az egyik Fodor Orsi rendezésében a Ne engedj el Kazuo Ishiguro regénye nyomán, amely egy disztópikus világba vezeti el a nézőket. Itt idézném a rendezőnő szavait, amelyek pontosan kifejezik az előadás lényegét: “A nézőtől távolságtartó hideg rálátást és érzelmi bevonódást egyaránt elvár. Jó, ha nem ússza meg a közönség csak empátiával és beleérzéssel, hanem gondolkodnia is kell, akár állást foglalnia. Mert annyira nem távoli a valóságtól az, amivel a darabban találkozik.” Hihetetlen hatása van ennek az előadásnak, amely az emberi élet értékeire hívja fel a figyelmet és azt vizsgálja, mennyire lehet birtokolni, illetve hatással lenni rá. A klónozásnak köszönhetően van benne egy erőteljes sci-fi vonal is, amitől könnyedén olyan érzése lehet bárkinek, hogy az, amit látunk, bármikor megtörténhet.

Z. Sz: Ráadásul ez az előadásunk vizualitásban nagyon erős, áttetsző bunraku-típusú bábokat használunk, amik Worbla kristályból készültek, Virág Vivien, a tervező is most dolgozott ezzel először. És ahogyan Réka említette, volt még egy felnőtt előadásunk: Nánási Ágnes mutatta be a Tisztán című monodrámát, ez egy félig önéletrajzi ihletésű mű, versekkel, Mihálka György kötetéből inspirálódva. Ez is egy izgalmas bemutató volt.

Sz. R.: Az évadot pedig egy klasszikus előadással zártuk, a Nyúl Péter kalandjaival Varga Péter rendezésében. Ebben a kesztyűs játék és az árnyjáték keveredik, ez utóbbi technika is hozott újítást az évadba, mivel árnyjátékkal régen találkozhatnak már a bábszínház nézői. Minden előadásunkba igyekeztünk valami csavart hozni – és erre törekszünk a jövőben is –, egyrészt, hogy mi magunk is szélesítsük a tudásunkat, másrészt pedig azért, hogy a nézőknek is meg tudjuk mutatni, milyen sokszínű a bábszínház világa. Éppen ezért dolgozunk olyan alkotókkal – tervezőkkel és rendezőkkel –, akik még nem voltak nálunk, ezzel is igyekezve nyitni a szakma és a nézők felé egyaránt.

Milyen új bemutatókkal készültük a jövő évadban?

Sz. R.: Továbbra is az a célunk, hogy minél széleskörűbbek és változatosak maradjunk. Szívós Károly rendezésében bemutatjuk Bálint Ágnes klasszikusát, a Mazsola és Tádét, amely közönségszavazatok alapján kerül a repertoárra. A jövő évad legnagyobb bemutatója a Bambi lesz jómagam rendezésében, amelyet két felvonásos bábmusical formájában álmodunk újra. 10 éve mutattuk be az előadást egy felvonásban, azóta minden évben felmerül a nézői kérdőívek során a kérdés, hogy mikor tér vissza? Mivel két-három évenként, ahogy kapacitásunk engedi, szeretnénk egy nagy kiállítású produkciót bemutatni, így adott volt, hogy ezt a sikeres előadást hozzuk vissza továbbgondolt formában. Az alapkoncepció megmarad, de teljes rekonstrukción fog átesni az előadás. Megújul a díszlet, a bábok, a szereposztás, bővül a szövegkönyv és a zene is, hiszen két felvonásban fogjuk játszani egy teljesen új bemutatóként. Ezt követi A bőgős fia és az ördögök (meg a malac) című darab, aminek az alapját egy magyar népmese adja. Veres András fogja rendezni, aki már többször dolgozott nálunk. Andris az az alkotó, akivel színészként és igazgatóként is nagyon szeretek dolgozni, mert egyedi és magával ragadó látásmóddal rendelkezik, nem utolsósorban olyan széplelkű előadásokat hoz létre, amelyekre a mai világban nagy szükség van. Ez formájában fog újat hozni, hiszen monojáték lesz, amivel reméljük minél több helyre el is fogunk jutni.

És ha jól gondolom, lesznek visszatérő előadások is.

Sz. R.: Igen, többek között új szereposztással tér vissza a Boribon, illetve pár év kihagyás után ismét látható lesz a Halasi Dániel által rendezett A brémai muzsikusok is. Egy csecsemőszínházi előadást is visszahozunk a repertoárunkra megújult szereposztással, a Pliccsplaccs-ot. Valamint természetesen az idei és az előző évadok nagy sikereit is játsszuk majd.

Mit kívántok magatoknak az elkövetkezendő időre?

Z. Sz.: A bábszínháznak mint műfajnak azt kívánom, hogy virágozzon és legalább úgy fejlődjön, ahogy eddig is, és jusson el minél több emberhez és nézőhöz. Magunknak pedig azt, hogy bírjuk erővel és lelkesedéssel a következő évadokban is, ezáltal minél több egrivel és heves megyeivel ismertessük meg az igazi harlekines élményt.

Sz. R.: Azt hiszem, mindent érintettél, abszolút egyetértek, ennél többet én sem kívánhatok.