Április 29-én Bódi Zsófia szoprán magánénekes és Stachó László zongorista közös ária- és dalestje az SZTE Tavasz keretében az egyetem Rektori épületének Dísztermében kerül megrendezésre, ahol korábban már több hasonló eseményt is szerveztek nagy sikerrel. Műsorukban olyan ismert zeneszerzők művei szólalnak meg, mint Mozart, Dussek, Schubert, Mendelssohn, Field, Verdi, Chopin, Bizet, Fauré, Erkel, Johann Strauss és Korngold.
Bódi Zsófia az operairodalom lírai koloratúrszoprán szerepeinek, az oratóriumirodalomnak és a dalirodalomnak széles repertoárjával rendelkezik. Szólófellépései mellett magánének-tanárként és zeneterapeutaként is dolgozik, valamint jelenleg a Zeneakadémia Doktori Iskolájának képzésében vesz részt. 2016-ban a Nemzetközi Simándy Énekverseny harmadik helyezését, 2018 tavaszán a Magyar Állami Operaház különdíját nyerte el, ősszel pedig a Bécsben megrendezett Danubia Talents Nemzetközi Énekverseny kiemelt első díját. Fellépései során olyan neves karmesterekkel dolgozott, mint Vásáry Tamás, Kovács János, Ács János, Kobayashi Ken-Ichiro, Vajda Gergely, Vashegyi György, Takács-Nagy Gábor, René Jacobs, Helmuth Rilling és Carlo Montanaro.
Stachó László zenetudós, pszichológus és kamarazenész. Az elmúlt másfél évtized során kamarazenét, zenei analízist, 20. századi előadóművészet-történetet tanított, valamint zenepszichológiát és gyakorlásmódszertant a Zeneakadémia és az SZTE Zeneművészeti Karának oktatójaként. Hazai mesterkurzusain és továbbképzésein kívül számos országban tart kamarazene-mesterkurzusokat, valamint az általa kifejlesztett gyakorlásmódszertan tréningjeit, többek között rendszeresen London, Madrid, Róma, München, Weimar, Bern, Ljubljana, Isztambul és Jeruzsálem zeneakadémiáin. Zongoristaként kamarazenei koncertek közreműködője, és szólóesteket is ad Magyarországon, Európa számos országában és az Egyesült Államokban. Az SZTE kulturális fesztiváljainak rendszeres fellépője, egyetemista korában pedig zenei versenyének győztese is volt.
Kiemelt kép: A Szegedi Tudományegyetem épülete (Fotó: Faludi Imre)