Az Eger belvárosában található Harlekin Bábszínház eredetileg is hívogató hangulatú homlokzata a különleges karácsonyi dekorációnak köszönhetően ebben az időszakban még inkább felhívja magára a környéken sétálók figyelmét. Ugyanilyen érdeklődés övezte adventi műsorukat is, melynek utolsó előadása az Egy jeles nap című karácsonyi maszkajáték volt most vasárnap. Az Éry-Kovács András rendezésében látható betlehemes hagyományból született misztériumjáték Jézus születését meséli el.

A teátrum igazgatója egy korábbi interjúban beszélt arról, hogy ezzel a darabbal is a társulat arc poeticáját igyekezett erősíteni: a 10 művészből álló csapat fő célja, hogy korszerűen játszanak meséket a gyerekeknek. Éry-Kovács nem csak rendezőként, hanem íróként is jegyzi az Egy jeles napot, amelynek előkészítése (kutatás, anyaggyűjtés, kigondolás) közel egy évet vett igénybe. A fiatalabbak számára is könnyedén befogadható történet különleges módon ábrázolja Máriát és Józsefet, mivel mindkét karaktert a mából fogalmazták meg megformálóik (Szűcs Réka és Zádori Szilárd), így a bibliai alakok olyanok, mintha ők is a mai hétköznapokból léptek volna ki.

Éry-Kovács András megnyújtja az adventi koszorú utolsó gyertyáját (Fotó: Zsigmond László)

Az előadásban feltűnő elvont, szándékosan elnagyolt maszkok intenzív jelenlétet biztosítanak a figuráknak, így a legtöbb szereplő emlékezetes marad a nézők számára, legyen akár az egyik pásztor, vagy éppen az asszonykórus tagja. Az ősi maszkajáték pedig láthatóan erős hatással van kicsikre és nagyokra egyaránt, ugyanis az adventi közönségben minden korosztály képviselői helyet foglaltak, akik tetszésüknek hangot is adtak.

Sőt, a legtöbben a társulat tagjaiból alakult kórus karácsonyi műsorán is részt vettek az előadás után, ahol szebbnél szebb dalok hangzottak el Zádori Szilárd vezényletével és zongorakíséretével. Abszolút érezhető, hogy a Harlekin nem csak egy színház, hanem igazi közösségformáló, nézőit megbecsülő és szolgáló intézmény, ahol egyaránt fontosnak érezheti magát az óvodáskorú gyermek és a szépkorú látogató is, nem ritkán ugyanazon az előadáson, akár még együtt is. Így még izgatottabban várjuk a tavaszi HANEKONA-t, a Harlekin Nemzetközi Kortárs Bábművészeti Napokat, mely a teátrum szervezésében jön létre májusban.

Jelenet az Egy jeles napból (Fotó: Zsigmond László)

Kiemelt kép: A Harlekin Bábszínház társulatának kórusának adventi koncertje (Fotó: Zsigmond László)