Arany János, a tavasszal született őszi ember

2017 tavaszán mutatták be a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban az Arany János életéről készült ifjúsági előadást, amit íróként Vecsei H. Miklós, rendezőként pedig ifj. Vidnyánszky Attila jegyez. A Kinek az ég alatt már senkije sincsen egy évvel a premier után megérkezett a Vígszínházba, ahol új szereposztással, „víges” színészekkel és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival állították színpadra.

A közel két és fél órás, két felvonásban játszott darab intenzív színházi élmény, és talán kezelhetjük a „játékidőt” lazábban is, ugyanis az előadás már az ültetés során elkezdődik. Hasonlóan akár a „víges” Háború és békéhez (ahol takarítanak), vagy a Pájinkás Jánoshoz, ennél a darabnál is lebontják a nézőtér és a színpad közti láthatatlan falat, a színészek ki-kibeszélnek, bevonják a közönséget a játékba és nem csak a széksorok mellett tűnnek fel, hanem szó szerint átsétálnak a nézőtéren – a székek karfáin lépdelve.

Arany Jánost az előadás során többen is játsszák, gyerekként Mátyus Károly, majd Dino Benjámin, Zoltán Áron, Ertl Zsombor, végül pedig Gyöngyösi Zoltán alakítja az író-költőt. Gyöngyösi már a debreceni előadásban is játszott, és nem véletlen, hogy az alkotópáros felkérte őt a pesti változatba is, ugyanis egészen lenyűgöző tehetsége érezhető alázattal is párosul, ami az egész előadás alatt sugárzik belőle. Az első felvonásban bohóckodik, és ebben a stílusban is remek, az idősödő, rosszkedvű, barátját és lányát is gyászoló Aranyként pedig képes csak egy helyben ülve is elénk idézni a tanult költő alakját, aki így kilépve a tankönyvek lapjairól elevenedik meg a színpadon.

Az első, alig egy óra hosszú felvonás olyan, mint egy tűzijáték: megállás nélkül durrannak a fényes, színes és hangos ötletpatronok. Eközben az előadás vezetője és állandó, biztos pontja, Hegedűs D. Géza a mesélő szerepében az elején felvázolja nekünk, milyen volt az a kor, amiben Arany János megszületett, majd a későbbiekben folyamatosan kiegészíti egy-egy érdekességgel azt a képet, amit a színpadon éppen látunk. Az előadás ugyanis képek sorozata, ezeken keresztül ismerjük meg Arany János életét, egészen a megszületésétől haláláig.

Az intenzív, interaktív és szórakoztató kezdés után viszonylag hamar szünet következik, és szükség is van rá, hogy mindazt az energiát, amit kaptunk, le tudjuk valahogy vezetni. A második felvonás során viszont olyan érzésünk lehet, mintha egy teljesen másik előadásra ültünk volna be. Fokozatosan halványodik a humor, és az 1848-49-es szabadságharc megjelenésével megváltozik, vészjósló lesz a hangulat, erősödik a mondanivaló is. Arany János és Petőfi Sándor barátsága kerül a középpontba, és ahogy haladunk előre a történelem eme jól ismert időszakában, úgy tűnnek fel az irodalom nagyjai Csokonai Vitéz Mihálytól Madách Imréig.

Az előadás egyik központi témája az egymásra figyelés, az, hogy éljük meg a kapcsolataink minden egyes olyan pillanatát, amikor a való életben találkozunk egymással. Arany János és Petőfi Sándor barátságán keresztül láthatjuk, hogy több, mint száz évvel ezelőtt milyen fontos, érzelmileg is fűtött események voltak azok a ritka lehetőségek, amikor két, egymástól távol élő barát a levélírás és levélvárás után végre személyesen találkozott.

A Wunderlich József alakította Petőfi szájából elhangzó mondat, amit Aranynak címez, miszerint „te tavasszal születtél, de őszi ember vagy”, a második felvonás végén, egy elég szuggesztív, magával ragadó jelenetben nyer értelmet. Arany a Margitszigeten ül, miközben hullanak rá az őszi falevelek. Az előadásban perceken keresztül szórják a levegőből a megsárgult, barna leveleket idéző papírdarabokat, melyeket a színpadon legyezve keringetnek. Gyöngyösi Zoltán Arany Jánosként pedig csak ül a színpad szélén, szinte mozdulatlanul, kabátját szorosan maga köré fogva, minket pedig megbabonáz ez a kép, mely képes volt megállítani az időt.

A Kinek az ég alatt már senkije sincsen teljesen új színt hozott a hazai színházi előadások sorába, és bár megvolt a veszélye, hogy a nézőkkel teli szekér elé befogott fiatal paripákat nem fogják tudni kordában tartani és a lovak vad rohanás után, felborítva a kocsit elvágtatnak, sikerült megzabolázni az erőket. Hasonlóan Vecsei H. Miklós másik előadásához, a Mondjad, Atikám!-hoz, ezt is érdemes megnéznie a diákoknak. Mert nem csak felfedezhetik benne a tanult művek részleteit, melyek új, bővebb értelmet is kapnak, de sokkal jobban megismerhetik, milyenek is lehettek valójában a versekben ott élő nagy magyar költők.

Jasinka Ádám írása

Kiemelt kép: Dömölky Dániel/Vígszínház