Mint arról korábban beszámoltunk, április 22-24. között ötödik alkalommal kerül megrendezésre a lelki, testi, szellemi feltöltődést biztosító Lélektől-lélekig A Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja. A három nap során színes, feltöltő, aktuális problémákat és kérdéseket boncolgató programokkal, előadásokkal vár minden érdeklődőt Veszprém város.

Idén már ötödik éve rendezik meg Veszprémben a tematikus, a testi-lelki-szellemi egészséggel foglalkozó országosan is egyedülálló fesztivált. „A 2017-ben életre hívott fesztivállal a célunk, hogy bebizonyítsuk, hogy a színház a társadalom egyik legfontosabb mentálhigiénés terepe tud lenni. Nagyon sikeres négy fesztivál áll mögöttünk, ahol bebizonyosodott, hogy egy-egy előadás, művészi alkotó tevékenység átformál, gyógyít, alkotót és befogadót egyaránt. Programjaink egyszerre bírnak közösségfejlesztő és személyiségfejlesztő hatással, miközben közös gondolkodásra, vélemények ütköztetésére bátorítják a nézőket” – nyilatkozta Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzser, mentálhigiénés szakember, a Fesztivál megálmodója.

Az V. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztivál számos összművészeti programmal és változatos kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket, ahol minden korosztály megtalálja az őt legjobban érintő és érdeklő témákat a különböző műfajok (előadások, vetítések, mese, tánc, kiállítás, beszélgetések) révén. A komoly, lelket érintő témák feldolgozását, a lélektől-lélekig ható érzést segíti az eseményeket végígkísérő kiegészítő programok színes kavalkádja. Mindhárom nap lehetőség lesz Dr. Molnár Zsuzsa bőrgyógyász jóvoltából bőrgyógyászati szűrővizsgálaton részt venni. A hagyományos kiállításmegnyitón túl – ahol Hullan Zsuzsa, a Vígszínház színművésze, valamint Dr. Kollányi András mutatkoznak be művészetterápiaként alkalmazott alkotó tevékenységeikkel – a könnyűzene és a tánc is erőteljesen megjelenik a fesztiválon. Idén is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők a gyermek- és ifjúsági korosztályra és az őket érintő problémákra, így nem csak az Érzékenyítőcske kiegészítő programmal várják a fiatalokat, de Erich Kästner ismert regénye, A két Lotti című, aktuális problémákat boncolgató, vidám, gyermekelőadása is látható lesz.

Pillanatkép a veszprémi Fesztiválok sajtótájékoztatójáról (Fotó: Veszprémi Petőfi Színház)

Új elemként jelenik meg a kortárs irodalom, ezen belül is a fiatal írók-költők írásaiból készült kisfilmek bemutatása, amelyek után feldolgozó beszélgetéssel világítanak rá az adott problémára. A kimondottan a fesztiválra készült az Árva szörny című darab ősbemutatójára is sor kerül, amely a napjainkban fokozottan jelen lévő, mindenkit érintő, az élet szinte minden területén megjelenő magatartási zavarokat, lelki bántalmazásokat, munkahelyi- és egyéb közösségekben gyakran előforduló, romboló személyiségek miatt kialakult nehézségeket világítja meg. Mivel a szervezők vallják, hogy a könnyűzenével is lehet érzékenyíteni, ezért országos hírnévvel bíró előadókkal, Oláh Ibolyával és Pápai Rómeóval is szerveznek beszélgetést, valamint ismert és elismert formációk dalain keresztül kívánják feltárni az életünkben előforduló nehézségeket.

Tematikusan válogatott előadásokkal budapesti és vidéki színházak egyaránt vendégeskednek a fesztiválon, így látható lesz a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Csak lazán című előadása, valamint Alessandro Baricco Novecento című monodrámája Oberfrank Pál előadásában, Pingiczer Szilárd jazz-zongorista kíséretében.

Az V. Lélektől-lélekig A Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja a Veszprémi Petőfi Színház és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával és együttműködésében kerül megrendezésre.