2017 áprilisában mutatta be a szerbiai Újvidéki Színház Nikita Milivojević rendezésében az Esterházy Péter műveinek felhasználásával készült darabot, a Kis Magyar Pornográfiát. A cím egy kissé megtévesztő lehet, hiszen a Kossuth-díjas írónak 1984-ben valóban megjelent ez a regénye, ám az elődás elsősorban a Harmonia Caelestisre támaszkodik, annak is legfőképp az újabb regénnyi hosszúságú utószavára, amely Javított kiadás címen jelent meg.

Esterházy nagyívű családtörténete az apáról szól, egészen pontosan az Esterházy férfiakról, akiket az író mind apának nevez, így különböző apák (köztük a sajátja is) sorsán keresztül követhetjük végig a magyar történelem alakulását is. Az eredeti regény befejezése után nyitotta meg kapuit a magyar titkosrendőrség archívuma, ahol Esterházy elsősorban azt kutatta, hogy a besúgók róla írtak-e valamit. Arra nem számított, hogy az írások között apja többévtizedes ügynöki munkájának krónikáját találja meg. A megrázkódtatás hatására megírja a Javított kiadást, amely 2000. január 30. és 2002 áprilisa közötti naplóbejegyzéseit tartalmazza: ezek kimásolt jelentésrészletek a saját kommentárjaival ellátva, egyfajta mélyre hatoló önmegkérdőjelezés.

Nikita Milivojević ezeket az írásokat feldolgozva nem arra törekszik, hogy kimondja, ki és miben vétkes, inkább az a célja, hogy a benne felmerülő kérdések az előadás megtekintése során a nézőket is elkezdjék foglalkoztatni: Létezik-e a kollektív bűnösség? Kötelességünk-e vállalni a felelősséget elődeink vétke miatt? Bűnnek nevezhetők ezek egyáltalán egy olyan korban, amikor minden eszközt be kellett vetni a túlélésért? Mi a módja annak, hogy ezek a vétkek megbocsátást nyerjenek?

Kiemelt kép: Jelenet a Kis Magyar Pornográfia című előadásból (Fotó: Thália Színház)

A színpadi változatban Esterházy Narrátorként jelenik meg, az előadást az ő szemszögéből követhetjük végig. A nyitójelenetben őt ünneplik, hiszen közel tíz év megfeszített írói munka után végre megjelent a nagy mű, amelyben édesapját éteri magasságokba helyezi. Ám nem tart sokáig a siker eufórikus öröme, néhány dosszié előkerülésével kiderül, hogy az addig nemesnek hitt apa múltja sötét titkokat rejt. A Narrátor elhatározza, hogy nyilvánosságra hozza ügynök voltának minden egyes bizonyítékát, ezért elkezdi az iratok feldolgozását. A munka során, ahogy egyre mélyebbre ás a családfő múltjában, úgy kerülnek saját emlékei teljesen más megvilágításba, úgy omlik össze a piedesztál, amelyet ő maga emelt apja számára korábbi könyvével. Az előadás amellett, hogy az apa jellemét is bemutatja, elsősorban arra fókuszál, hogy maga Esterházy hogyan élte meg azt a sokkoló felfedezést, hogy egyáltalán nem ismerte édesapját, akit olyannyira istenített.

Teofil Pančić írja a Zsinórpadlás blogon 2017-ben megjelent kritikájában, hogy „ez az előadás a környék és a régió egyik idei csúcsteljesítménye, és ez nem jöhet létre az Újvidéki Színház irigylésre méltó társulata nélkül, amelynek élén itt Sirmer Zoltán narrátora áll… A másik oldalon ott van Balázs Áron minimalista eszközökkel kimívelt apafigurája, amely segít, hogy felidézzük, miért is ő generációjának egyik legjobb színésze szűkebb pátriánk partvidékén.” Ezzel egyetértett Karlo Aćimović Godina, Nikola Ristanovski és Petar Kaukov is, akik a Šabaci Tavaszi Színházi Fesztivál zsűrijeként Sirmer Zoltánnak ítélték a legjobb férfi főszereplő, Balázs Áronnak a legjobb férfi mellékszereplő és Nikita Milivojevićnek a legjobb rendezőnek járó díjat. Ám ezzel még nincs vége az elismerések sorának, ugyanis a Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiválján is méltatták az előadást, amely elhozta a legjobb rendezésért és a legjobb színpadi mozgásért (a koreográfus Amalia Bennett) járó díjat is.

Kiemelt kép: Jelenet a Kis Magyar Pornográfia című előadásból (Fotó: Thália Színház)

A Kis Magyar Pornográfia most április 12-én este 19 órától a Határon Túli Színházak Szemléjének keretében a Thália Színházban vendégeskedik, néhány jegy még elcsíphető erre az igazán különleges előadásra, ne hagyjátok ki!

Szereplők: Sirmer Zoltán (Narrátor), Balázs Áron (Apa), Elor Emina (Feleség), Huszta Dániel (Pollacsek százados), Mészáros Árpád (Varga főhadnagy), Ferenc Ágota (anya), Ozsvár Róbert (Farkas kapitány)

Alkotók: Amalia Bennett és Nikita Milivojević

Kiemelt kép: Jelenet a Kis Magyar Pornográfia című előadásból (Fotó: Thália Színház)