Április 24. és 27. között nyolcadik alkalommal rendezik meg a Lélektől-Lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválját Veszprémben. A négynapos rendezvényen színházi programok, az alkotókkal való beszélgetések és filmvetítés is várja az érdeklődőket.
A programra való ráhangolódás már két nappal a fesztivál előtt, április 22-én elkezdődik: este a Petőfi Színház társulatának előadásában Bolba Tamás, Szente Vajk és Galambos Attila musical-komédiája, a Csoportterápia kerül színre, Forgács Péter rendezésében. Az előadás után az alkotók közös beszélgetésre várják a nézőket.
A fesztivál nulladik napján, április 24-én este Topolcsányi Laura Magdi című misztériumjátékának lesz díszbemutatója a nagyszínházban Oberfrank Pál rendezésében.
Másnap, a fesztivál első napján délelőtt a Veszprémi Rendőrkapitányság dísztermében egy zárt körű előadás keretein belül a fogvatartottak a Jóra való buzgóság című előadást adják elő. A művet Várnagy Andrea zongoraművész szakmai irányításával állítottak színpadra, a történetet pedig ők maguk írták.
Délután tartják meg a Léleknyitogató Ceremóniát a színház előtti téren. A program során többek között Szederjesi Teodóra, a Veszprémi Petőfi Színház színművésze egy rendőrségi ló hátáról mutatja meg énektudását, Pazzagli Ágnes Rita kerekesszékes táncbajnok tangót fog előadni mozgásképes partnerével, illetve a lengyel színházterápiás társulat, a Teatroterapia Lubelska is a közönség elé lép majd.
Este a Veszprémi Petőfi színházban a Liliom Produkció Öreglányok című zenés komédiáját láthatja a közönség. Az előadást Tallós Rita viszi színre, a főszerepekben pedig Oszvald Marika, Kováts Kriszta, Sztárek Andrea és Bede-Fazekas Annamária látható. Az alkotók az előadás után közös beszélgetésre hívják az érdeklődőket a színház előcsarnokában.
26-án Frakk, a macskák réme című mesejátékot láthatják az érdeklődők. Bálint Ágnes legendás karaktereit Oberfrank Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész viszi színre. Az előadás után a kicsiket és a nagyokat is egyaránt közös beszélgetésre invitálják a művészek. Ezt követően a színház előcsarnokában a Szeretettel tanítani, jutalmazással ösztönözni! – állatok a cirkuszvilágban című műsor keretein belül Kriz Orsolya állatidomár kutyáival közösen fog bemutatkozni a közönségnek. A Versekkel szabadon című program különleges lehetőséget kínál a közönség számára, hogy megismerkedjen Asztalos Leventével, az autizmussal élő egri fiatalemberrel, aki lenyűgöző memóriájáról vált ismertté – pontosabban azzal, hogy több száz verset megtanult kívülről. Este a nagyszínházban a Tetroterapia Lubelska Fába vésett vallomás című produkciója kerül színre, a Latinovits-Bujtor Játékszínben pedig Topolcsányi Laura Unikornis című alkotását láthatják a nézők Tasnádi Csaba rendezésében, Szorcsik Kriszta előadásában.
A fesztivál zárónapja számos különleges programot kínál a Petőfi NézőPontban. A közönség megtekintheti Nagy Ádám Valóság filter című filmjét, ezt követően pedig Mindenből van kiút! címmel Király Viktor énekes és Csík Edina táncművész osztják meg személyes történetüket az alkoholizmussal való küzdelmükről. A színházi programok sorát Samuel Benchetrit Vigaszfutam című tragikomédiája folytatja Tasnádi Csaba rendezésében, Kovács István és Kőrösi Csaba főszereplésével. A fesztivált Villy Russel Shirley Valentine című lírai komédiája zárja, amelyet Vándor Éva előadásában láthat a közönség.
Kiemelt fotó: Kép a Lélektől-Lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiváljáról (Forrás: petofiszinhaz.hu)