Április 27. és május 11. között rendezik meg a Budapest Táncfesztivált, amelyre idén is igazi világsztárokat hívtak meg a szervezők. A kéthetes mustrára a Nemzeti Táncszínházban kerül sor, a magyar társulatok mellett Kuba, Olaszország és Finnország is képviselteti magát.
A 24. Budapest Táncfesztivált a fiatal, feltörekvő Nuovo Balletto di Toscana előadásával indul: a firenzei táncegyüttes Michele Di Stefano koreográfiájával, a Bayadére, the kingdom of shadows-zal érkezik Budapestre, amit két estén át láthat majd a magyar közönség. Szintén igazi kuriózumnak ígérkezik a kubai utcagyerekből generációja egyik legkiemelkedőbb művészévé avanzsált táncos, Carlos Acosta által alapított Acosta Danza produkciója, a Cuban Eclectico. A nemzetközi fellépők sorát a finn táncvirtuóz, Susanna Leinonen koreográfiája zárja: a Nasty című bátor és megrázó előadás a nőkkel és a női testtel szembeni könyörtelen elvárásokra mutat rá. Kísérőprogramként, a külföldi társulatok előadásait követően közönségtalálkozóra kerül sor az alkotókkal a Táncszínház Előterében.
Április 29-én, a tánc világnapján közös gálaműsorra készül a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Nemzeti Táncszínház. A program része, „Az évad legjobb alkotója” díját elnyert koreográfus előadása mellett, a teljes szakma ünneplése: díjat kapnak végzős növendékek, pályakezdő és már elismert előadóművészek, táncpedagógusok, neves alkotók. Az idei fesztivál egyik különlegessége, hogy a hazai táncegyüttesek egytől egyig premierekkel érkeznek: izgalmas bemutatóra készül április 30-án a Badora Társulat, akik a Bánk bán nyomán készült táncdrámával, a Melindával érkeznek a fesztiválra. Barta Dóra koreográfiájában a megszokott nézőpont helyett egy női sorstragédia körvonalazódik, amelyben Melinda kerül a főszerepbe. Merész vállalkozásra készül a Szegedi Kortárs Balett is, akik Fekete hattyú című balett-thrillerükben egy pszichiátria falai közé kalauzolják el a nézőket, ahol Odette személyiségének szétesését követhetik végig Juronics Tamás rendezésében.
Az Inversedance – Fodor Zoltán Társulat egy furcsa atmoszférájú bemutatóval érkezik május 7-én, Lois Lowry Az emlékek őre című regénye alapján, egy látszatra kifogástalannak tűnő társadalom képét festi le, ahol minden a legnagyobb tökéletességben zajlik. A Forte Társulat és a Dador Projekt Zenekar Concordia című, a barokk zenetörténet klasszikus szerzőinek műveire készült, élő zenekarral és egy énekesnővel kísért táncjátékában groteszk és lírai kettősök bomlanak ki. A zárónapon a Duda Éva Társulat BÁBEL című előadása koronázza meg a Budapest Táncfesztivált.
A Nemzeti Táncszínház Kisterme is premierektől lesz hangos: május 3-án a 142-es bolygóról érkezett Fehér Ferenc, Lőrinc Katalin és Pál Zoltán idézik fel a régi, gondtalan időket a Disco 142 című előadásban, míg május 8-án a Kulcsár Noémi Tellabor, Henrik Ibsen világhírű drámája alapján készült Babaház című előadása debütál.
Kiemelt kép: Inversedance – Fodor Zoltán Társulat: Az emlékek őre (Fotó forrása: Nemzeti Táncszínház)