Április 26. és május 11. között immár 25. alkalommal rendezik meg a Budapest Táncfesztivált, amely ismét a világ számos országának legkiemelkedőbb társulatait látja vendégül. A jubileumi fesztiválon többek között olyan nemzetközi nevekkel lehet találkozni, mint az Akram Khan Company vagy a Nederlands Dans Theater – NDT 2, míg Magyarországot mások mellett Frenák Pál, Juronics Tamás és Bozsik Yvette képviseli.

A mai sajtótájékoztatót a FrenÁK Társulat táncosai nyitották meg, akik ízelítőt adtak abból, mire lehet tőlük számítani a fesztivál során. Ezt követően Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója ragadta magához a mikrofont, hogy köszöntse a vendégeket és ismertesse a kéthetes programsorozatot. „Ahogy az öltések fonódnak egymásba, úgy fonódik ez a 25 év is egybe” – fogalmazott az igazgató. Elmondása szerint a fesztiválon nemcsak premier táncelőadásokat lehet majd megtekinteni, hanem közönségtalálkozók, beavató foglalkozások, podcastek és könyvbemutatók is várják az érdeklődőket. Továbbá Simone Ghera fotókiállítása is megtekinthető lesz a táncművészet rajongói számára. Április 29-én, a tánc világnapján díjátadó ünnepséget szerveznek a 2024/25-ös évad legkiemelkedőbb alkotásainak elismerésére. Nem árulhatott el sokat a jelöltekről és a kategóriákról, de annyit igen, hogy Juronics Tamás Fekete Hattyú című balett-thrillere lesz a győztes előadás.

A FrenÁK Társulat táncosai (Fotó: Kovács Milán)

Ezután Bozsik Yvette vette át a szót, és társulatának új bemutatójáról beszélt. A táncművész állandó alkotótársával, Vati Tamással az Egy gésa emlékiratai feldolgozásában mutatja be a gésakultúra rejtélyeit. Az előadás alapjául a regény és a film szolgál, azonban saját életéből is merít a művésznő. Elmondása szerint édesanyja haldoklása nagy hatással volt a készülő darabra, és egyúttal neki szeretné dedikálni a művet. Hiszen hiába bomlik szét a teste, a lélek akkor is emelkedik, a tánc pedig fiatalít, így örök élettel ruházhatja fel szerettét – fejtette ki Bozsik Yvette. Külön kiemelte, hogy a szokatlan adaptáció azért kapcsolódik a művészeti ághoz, mert az előadás és a művészet asszonyai a lelkükkel táncolnak. Reményei szerint a produkció egyfajta kapcsolódás lesz az égiekkel, az univerzummal, aminek következtében sikerül majd átadnia a mágiát a közönségnek is.

Bozsik Yvette után Frenák Pál következett, aki szintén ismertette közelgő előadását. Elmondása szerint Nostalg_Y című darabjuk egy érzelmektől fűtött önismereti utazás lesz, amely a szokásos módon vizuálisan is lenyűgözi majd a közönséget. Nehezére esett beszélni az előadásról, mivel még javában folynak a munkálatok és az előkészületek. A darab fő témája a generációk közötti kapcsolatok, a köztük húzódó szakadékok és az emlékezet csalfasága. Frenák Pál egy Rubik-kockaként írta le a táncelőadás értelmezésének folyamatát, amelyet minden néző úgy „tekergethet”, ahogyan kedve tartja – a látottak értelmezés egy absztrakt kapcsolódási rendszeren belül történik majd. A fesztiválon a koreográfus életéről készült dokumentumfilmet is levetítik majd.

Az ismertetőt Fodorné Molnár Márta zárta, aki a 75 éves Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) programjait részletezte. Az MTE jubileumi sorozata már április 10-én kezdetét veszi – a 75 év tiszteletére 75 napon keresztül zajlanak majd az események. Olyan programokon lehet majd részt venni, mint fényfestés, flashmobok, sőt, még alumni találkozót is tartanak. Külön kiemelte, hogy nagy büszkeséggel tölti el, hogy mind Magyarországról, mind külföldről nagy érdeklődés övezi az egyetemet: sokan jelentkeznek az intézmény sokszínű képzéseire. A fővárosi tehetséggondozás mellett nagy figyelmet fordítanak a vidéki, valamint hamarosan a határon túli fiatal, feltörekvő művészek felkarolására is.

A sajtótájékoztató a külföldi vendégek videóüzenetével zárult, akik mind izgalommal köszöntötték a megjelenteket, és alig várják, hogy elkezdődjön végre a táncfesztivál.

Ertl Péter a sajtótájékoztatón (Fotó: Kovács Milán)

Kiemelt kép: Frenák Pál, Bozsik Yvette, Fodorné Molnár Márta, Ertl Péter és Stohl Luca a sajtótájékoztatón (Fotó: Kovács Milán)