Március 8-án indult el Magyarországon és váltotta le az HBO GO-t a WarnerMedia kibővített streamingszolgáltatása, az HBO Max, amely olyan brandek változatos tartalmait foglalja magába, mint az HBO, a Warner Bros., a DC, a Cartoon Network és a saját gyártásokat összefogó Max Originals. Ez utóbbi bővül hamarosan egy magyar projekttel, A besúgó című nyolc részes sorozattal, amely április elsején, pénteken, dupla epizóddal debütál az HBO Max kínálatában, majd a további részek hetente érkeznek.
A Szentgyörgyi Bálint (A vádlott vadló, Együtt kezdtük) írásában és rendezésében, Mátyássy Áron (Aranyélet, Mintaapák, A hentes) és Miklauzic Benne (Parkoló, Csak színház és más semmi) rendezői közreműködésével, valamint Závorszky Anna (Aranyélet, Anyáim története, Visszatérés Epipóba), Johnathan Young (Hackerville, Talált pénz) és Petrányi Viktória (Fehér Isten, Jupiter holdja, Pieces of a Woman) produceri támogatásával készült széria 1985-ben, a kommunista Magyarországon játszódik. A történet középpontjában a húszéves Geri áll, aki Budapestre költözik, hogy a Gazdaságtudományi Egyetemen folytassa tanulmányait. Kollégista életének első napján aztán csatlakozik egy csapat demokratikus ellenzéki fiatalhoz és tüntetéseket kezd el szervezni a kommunista rendszer ellen, és összebarátkozik a csoportot vezető karizmatikus Száva Zsolttal. Csakhogy Gerinek van egy súlyos titka: az Állambiztonság besúgója, akinek kémkednie kell, ha életben akarja tartani súlyosan beteg öccsét.
A besúgó főbb szerepeiben többek között olyan tehetséges fiatal színészek kaptak esélyt a bizonyításra, mint Váradi Gergely (Guerilla, Kilakoltatás), Patkós Márton (A legjobb dolgokon bőgni kell, Veszélyes lehet a fagyi), Szász Júlia (Seveled, Bátrak földje), Szőke Abigél (Akik maradtak), Lengyel Benjámin (Űrpiknik, Szép csendben) és Borbély Richárd (Korhatáros szerelem, Mintaapák), de természetesen a sorozat nem szenved hiányt tapasztaltabb művészekből sem, hiszen a szereplőgárdát erősíti Thuróczy Szabolcs (Aranyélet, Drakulics elvtárs), Mácsai Pál (Terápia, Testről és lélekről), Radnay Csilla (Nyitva, Bátrak földje), Hajdu Szabolcs (Ernelláék Farkaséknál, Békeidő), Gyabronka József (Kincsem, Lajkó – Cigány az űrben) és Szabó Simon (Megdönteni Hajnal Tímeát, Pesti balhé) is.
Kiemelt kép: A besúgó szereplői (Fotó: HBO Max)