Bármennyire is úgy tűnik a kívülállók számára, apának lenni nem könnyű, pláne az első gyermeknél. Jobb esetben van családon belüli tapasztalatátadás, külső segítség, temérdek ismeretterjesztő könyv és annál is több film, illetve sorozat, amik a szülői léttel foglalkoznak drámai vagy komikus oldalról, de ezt nem lehet tanulni, meg kell élni, ki kell tapasztalni. A Jászai Mari-díjas Lengyel Tamás – aki a közelmúltban maga is apuka lett – új előadásával, a Kitolással egyszerre szól azokhoz, akik még csak most ismerkednek ezzel az édes felelősséggel és azokhoz is, akik már tapasztaltabbak ezen a téren.
A Szily László azonos című regénye alapján Horváth János Antal által írt és rendezett stand-up-szerű darabban szóba kerülnek többek között „a terhesség különböző fázisai, a magzattelepátiás kommunikáció, a babakocsivásárlás traumái, levakarhatatlan nőrokonok, a szabadban szoptatás férfiakra gyakorolt hatásai, a játszótér szellemei és a nagy mennyiségben hallgatott Gryllus Vilmos dalok mentálhigiénés következményei”. Pontos receptje persze Lengyel Tamásnak sincs az apasághoz, de tapasztalataiból okulhatunk, és nem utolsó sorban jól szórakozhatunk.
A nyolcvan percesre szabott, 14 éven felülieknek ajánlott Kitolás országszerte több helyszínen is látható lesz, Budapesten a Radnóti Színház Tesla Laborja fogadta be az előadást. Jegyek már válthatóak a hivatalos honlapon. Lengyel Tamásnak és Horváth János Antalnak egyébként nem ez az első közös munkájuk a teátrumban, az Árvák című darabot szintén utóbbi rendezte és fordította, míg a művész Lovas Rozi és Molnár Áron mellett főszerepet játszik benne.
Kiemelt: Lengyel Tamás (Fotó: Dumaszínház)