Tizenegy évvel első magyarul megjelent regénye, Az iker után újabb Gerbrand Bakker-művet olvashatunk itthon: A borbély fia Wekerle Szabolcs fordításában, a Jelenkor Kiadó gondozásában került a boltokba.

A regény egyik főhőse Simon, ​a fiatal amszterdami fodrász, akinek férfi felmenői mind-mind a borbély szakmát űzték. Simon is az apjától örökölt szalonban dolgozik, de semmi hajlandóságot nem mutat arra, hogy kedvesnek tűnjön, sőt, még a ZÁRVA-táblát sem fordítja meg mindennap. Egyhangú élete egy csapásra megváltozik, amikor egy csoport szellemi fogyatékos gyerek úszásóráin kezd segédkezni anyjának, majd egy nap hajvágást kér tőle egy szalmaszőke író, aki történetesen egy fodrászról tervez regényt írni. A férfi nemcsak a fodrászkellékek nevére, de Simon apjának történetére is kíváncsi, aki az akkor már várandós feleségét hátrahagyva felszállt egy Gran Canariára tartó repülőgépre, és soha nem tért vissza. Cornelis neve szerepel az 1977-es tenerifei repülőgép-szerencsétlenség áldozatainak listáján – de mi van, ha mégsem halt meg? Simon megszállottként veti bele magát a kutatásba, anyját és nagyapját is bevonva próbálja kibogozni a katasztrófa részleteit és feldolgozni végre az apja hiányát, miközben egyre szenvedélyesebben vágyakozik valaki után, aki képtelen viszonozni az érzéseit. Az író mindeközben szorgalmasan alkot – még az is lehet, hogy amit olvasunk, néhol csak az ő képzeletének szüleménye.

Az 1962-es születésű holland Gerbrand Bakker történeti nyelvészetet és kertészetet tanult. Első felnőtteknek szóló regénye, Az Iker 2002-ben jelent meg, huszonnégy nyelvre fordították le és Dublin Literary Awarddal jutalmazták, a De Omweg című könyve pedig elnyerte az Independent Foreign Fiction Prize-t. Etimológiai szótárakat és újságcikkeket is ír, társszerzője a Ted and Ed című animációs gyerekműsornak, továbbá kertészkedik és korcsolyázást oktat. A borbély fia című regénye 2022-ben jelent meg.

„Nagyobb csapás egy gyereket elveszteni, mint egy házastársat? Hülye kérdés. Talán még borzasztóbb, ha az ember elveszti az apját az előtt, hogy megszületett.”

A regény legnagyobb erőssége kétségtelenül annak sokrétűségében rejlik: már maga a felszín – vagyis Simon és Cornelis élete – is igazán izgalmas és magával ragadó, annak ellenére, hogy történetük alig vezet bárhová is, amiről olvasunk, az csak a kisemberek mindennapi élete. Ám Bakker műve igazi szépirodalom, vagyis ezt a látszólagos semmit is képes olyan varázslatos módon papírra vetni, amitől minden mondatát öröm olvasni. Simon meleg férfiként és minden cél nélkül tengeti életét, szabadságában semmi sem gátolhatja meg. Sem kapcsolataiban, sem munkájában nem akar elköteleződni, önös érdekei is egészen kivételes helyzetekben mozgatják csak. Egyéjszakás kalandjai sem jelentenek számára többet annál, amik, és úgy érzi, hogy ez jól is van így. Egészen addig, amíg nem kezd segíteni anyjának a szellemi fogyatékosok úszásoktatásában: a lassan felnőtté váló Igor – akinek teste olyan, mint Alekszandr Vlagyimirovics Popové – olyan hatást gyakorol rá, amelyet nem tud és nem is akar kontrollálni.

Simon mozgatórugója innentől kezdve a vágy lesz, hogy megszerezze magának – akár csak egyetlen éjszakára – a fiút, és az sem tántorítja vissza, hogy Igor szellemileg visszamaradott. A borbély fia előbb említett rétegzettségének is ez az egyik aspektusa: a szereplők többsége vágyódik valami után, kísértésbe esik. Cornelis egy új lehetőséget kap az élettől, amelynek nem tudott ellenállni, ezzel pedig végérvényesen elvágta magát mindattól, ami a múltat jelenti számára. Ám új élete sem hoz számára megnyugvást, ugyanis a mindent felőrlő vágy szép lassan rajta is eluralkodik.

Mindemellett a regény egészen különleges módon mutatja be a gyászfeldolgozást. Anja Cornelis (vélt) halála után sem házasodik meg újra, de nem is hajlandó soha beszélni férjéről. Így hát Simon egyedül már idősödő nagyapja emlékeire tud hagyatkozni, valamint azon kevés újságcikkre, amelyet a repülőgép-szerencsétlenségről talált – ám mintha akkoriban minden más fontosabb lett volna a világban, minthogy egy repülő – rajta több száz utassal – lezuhant volna. Bakker néha tesz egy kis kitérőt a cselekményben, és előkerülnek túlélők vagy éppen a halálukat leltek rokonai, akiknek történetébe csupán pár bekezdés erejéig pillanthatunk be. Simon gyászfolyamata az információ- és az énkeresésben rejlik, hiszen a fiú soha nem ismerhette meg az apját, így az apakép is teljesen hiányzik az életéből, amelynek következményeit mi már csak külső szemmel láthatjuk. Ennek köszönhetően a kortárs irodalomban oly gyakran előkerülő apa-fiúkapcsolat is egészen új oldalról került bemutatásra.   

„Research, apám. Kutatás. Mit gondoltál? Töméntelen research, érted. Ráadásul a nagy részét ki is lehet baszni a könyvből, ha kész lesz, bízd csak a szerkesztőmre.”

Bakker azonban nem elégedett meg azzal, hogy elmesélje ennek a két férfinak az élettörténetét (vagy legalábbis egy nagyobb szeletét), az elbeszélés titokzatosságával még csavart is egyet a nézőpontokon. Az író személyének behozatala a történetbe ugyanis egy egészen más olvasatot ad az eseményeknek, aminek köszönhetően a regény végére érve már abban sem lehetünk egészen biztosak, hogy mi a valóság és mi a fikció, ahogyan abban sem, hogy valóban Simon vagy Cornelis ennek az egésznek a központi alakja, vagy éppen maga a szerző, aki egyszerre szereplője és alkotója a cselekménynek. Ennek fényében pedig minden addigi beszélgetés, élethelyzet – főleg, amelyben maga az író is jelen volt – átértékelődik, egészen más értelmet nyer, éppúgy, ahogyan maga a cím is kettős tartalommal bír.  

A borbély fia nemcsak Bakker stílusa miatt magával ragadó olvasmány, hanem mert szépsége mellett gondolkodásra is készteti az olvasót, mintha csak egy remek krimiről lenne szó – ez a kombináció pedig ebben a formában igen ritkának mondható.

Gerbrand Bakker: A borbély fia (De kapperszoon), ford.: Wekerle Szabolcs, Jelenkor Kiadó, 308 oldal
Kiemelt kép: Gerbrand Bakker: A borbély fia (Szerzőportré forrása: aquattromani.nl)