A szülővé válás olyan fordulópont az életben, ami sok önfeledt nevetés mellett, számos nehézséggel is jár. Ezen szépségek és megpróbáltatások hálójára épül az ANYACSAK1 fesztivál programja a Jurányi Produkciós és Közösségi Inkubátorházban.
A Radnóti Színház, a Manna Produkció, a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Budapest Brand kooperációjában létrejövő egyhetes programsorozat olyan aktuális és fontos kérdéskörökkel foglalkozik majd, mint a babavárás, a szülés, a gyermekelvesztés tragédiája és az új utak keresése a gyermekvállalásban. A szervezők a Jurányi mellett további három helyszínen, a Kaszásdűlői Kulturális Központban, a Csokonai Művelődési és Rendezvényházban és a Cziffra György Nagytétényi Közösségi Színtéren várják az érdeklődőket.
Számos, a témához kapcsolódó független színházi produkció lesz látható, többek között a Tünet Együttes Burok című előadása, amely a szülés meghatározó eseményeit kiséri végig. Bemutatják a nagyérdeműnek a kortárs irodalom elismert szerzője, Szabó T. Anna Anyajegy című művét, amit Markó-Valentyik Anna tolmácsolásában tekinthet meg a közönség. Az Egyasszony című méltán híres színdarab sem maradhat ki a fesztivál programjából, főszerepben Tenki Rékával, aki 2016-ban a MOST Fesztiválon a legjobb főszereplőnek járó díjat vihette haza a gyermekét elvesztett édesanya karakterének megformálásért. A Manna Produkció előadásában lesz látható az Anyám Suzikija című előadás, ami egy fogantatás körülményeit tárja fel.
A színházi produkciók mellett bábatalálkozó, Michel Odent könyvbemutatója, számos kerekasztal beszélgetés, a Mothers Back közreműködésével megvalósuló mozgásos workshop, meseterápiás alkalom és felolvasószínházi előadásra is számíthatnak a látogatók. A programok alatt a kúszó-mászókat hencsergő, míg a nagyobbakat játszószoba várja, de animátori felügyeletet is biztosítanak a szervezők, illetve kézműves foglalkozásokon is részt vehetnek az érdeklődők.
Kiemelt kép: Tenki Réka az Egyasszony című előadásban (Fotó: Orlai Produkciós Iroda)