Fading Europe címmel nyílik április 12-én kiállítás a spanyol kortárs fotográfia kiemelt alakja, Antonio Benítez Barrios munkáiból a Cervantes Intézetben. A fotográfus munkái épített környezetünk egyedi megközelítésével reflektálnak a múltra, és azon keresztül a jelenre. A tárlathoz kapcsolódóan Barrios április 13-án és 14-én fotóműhelyt tart, ahol betekintést enged az érdeklődőknek a munkamódszerébe és a fotók létrejöttének szakmai titkaiba.
A Cervantes Intézet áprilisban is elhozza a fővárosba a spanyol kultúra kiemelt alkotóit és műveit. Antonio Benítez Barrios fotós-újságíró 15 évesen kezdte meg pályafutását szociofotósként, jelenleg riporterként egy osztrák és egy amerikai hírügynökségnek is dolgozik. A Fading Europe című kiállítás egy olyan projekt eredménye, amelybe hat évvel ezelőtt kezdett bele: beutazta a régi Európát, megörökítve annak elhagyatottságát. „Célom ezzel a fotó-esszével, hogy bemutassam, tükrözzem Európa azon földrajzi tájait, ahová elindultam, keresve azokat a helyeket, ahol épp meghal, felhalmozódik, egymásra rakódik a múlt. Felfedeztem, hogy a múlt nem hajlandó eltűnni, valósággal megáll ezekben az üres terekben, jól érzi itt magát…sőt, át is alakítja azokat” – emelte ki Barrios, aki április 13-án és 14-én szakmai műhelyt is tart a Cervantes Intézetben. A kiállítás a Budapest Fotófesztivál részeként valósul meg és április 12. és május 31. között ingyenesen látogatható.
Kiemelt kép: Fading Europe kiállítás meghívó (részlet) (Fotó: Instituto Cervantes)