Az 1930-ban született Colin Dexter neve mára egybe forrt a brit detektívirodalom legnagyobb alakjaiéval. A 2017-ben elhunyt szerző Morse felügyelő nyomoz sorozatával a ’70-es években új színt hozott a krimi műfajába, hiszen történetei nem csupán szórakoztató bűnügyi rejtvényekként, hanem intellektuális kalandokként is megállják a helyüket. Dexter műveiben a bűntény csak a kezdet, a valódi izgalmat a rejtett emberi motivációk, a társadalmi feszültségek és a kifinomult pszichológiai ábrázolás jelentik. Így vált azon kevés krimiszerzők egyikévé, akik munkásságukkal képesek voltak maradandót alkotni a műfajban, ezzel is emelve ennek irodalmi rangját.

A Jericho halottjai című regény – amely eredetileg ötödikként jelent meg a sorozatban, ám önmagában is élvezetes és érthető olvasmány – tökéletes példája Dexter műveinek sikereinek. A történet középpontjában Anne Scott, egy vonzó és titokzatos nő áll, akit jerichói otthonában holtan találnak. Bár a rendőrség öngyilkosságként kezeli az esetet, Morse felügyelő gyanakodni kezd, hogy valami nem stimmel. A nyomozás során egyre több múltbéli titok kerül napvilágra, és ahogy az lenni szokott a krimikben, semmi sem az, aminek elsőre látszik.

A regényben Dexter különösen nagy hangsúlyt fektet a helyszínre: Jericho, Oxford egyik különleges negyede, nemcsak háttérként szolgál, hanem szinte önálló szereplőként van jelen a történetben. Az író részletes leírásai és a hely atmoszférájának érzékeltetése révén könnyedén érezhetjük úgy, hogy mi magunk is ott járunk a macskaköves utcákon, figyeljük a nyomozást, sőt, szinte együtt gondolkodunk Morse felügyelővel. A kötet érdemei közé tartozik még, hogy az izgalmas cselekmény mellett komoly társadalmi kérdések is megjelennek benne. Dexter finoman, de határozottan tárja fel az angol középosztály visszásságait, az egyetemi város intrikáit és a társadalmi elvárások szorítását. Mindezt úgy, hogy közben megőrzi a klasszikus detektívtörténetek eleganciáját: a nyomok lassan épülnek egymásra, a végső megfejtés pedig egyszerre meglepő és logikus. Kiemelendő még, hogy a Jericho halottai igazi brit regény, amelyet a száraz, angol humor, a precíz nyelvhasználat és finoman felépített feszültség jellemez. Dexter különböző nézőpontokat használ, visszaugrik az időben, ezáltal az olvasó fokozatosan megéri az események valódi súlyát.

Roger Allam és Shaun Evans az Oxfordi gyilkosságok című sorozatban (Fotó: ITV Studios)

Endeavour Morse felügyelő karaktere a brit krimi egyik legikonikusabb figurája: Dexter nem egy hibátlan, mindenkinél okosabb nyomozót teremtett meg, hanem egy összetett, emberi karaktert. Bár Morse nem rendelkezik egyetemi diplomával, rendkívüli intelligenciájával és széleskörű műveltségével kiemelkedik kollégái közül. Ugyanakkor magánélete meglehetősen zűrös, alkoholproblémákkal küzd, és gyakran cinikussá válik. Szenvedélyesen szereti az operát, remekül old meg keresztrejtvényeket, logikait fejtegetéseit pedig irodalmi idézetekkel színezi. Az a típusú nyomozó, aki legalább annyira küzd önmagával, mint a bűnnel. Ez az ambivalencia teszi Morse felügyelőt hitelessé, alakját pedig időtlenné. Hozzá hasonlóan a többi karakter is komplex és jól kidolgozott. Példának okáért ott van Anne Scott, aki bár halott, jelenléte mégis végig érezhető, ahogyan múltja fokozatosan kerül feltárásra. Morse mellett kollégát is és a helyi közösség tagjai is fontos szerepet kapnak, a közöttük lévő interakciók pedig az emberi természet bonyolultságának megértéséhez is hozzájárulnak.

A sorozat egyébként nemcsak könyvként aratott sikert, hiszen az ITV által 1987-ben elindult televíziós széria (Inspector Morse) John Thaw főszereplésével 12 évadon keresztül szórakoztatta a nagyérdeműt, ezzel is tovább növelve a karakter ismertségét. Ugyanígy Dexter regényeiből nőtt ki a Morse korábbi őrmesteréről, Robbie Lewisról szóló, Lewis című sorozat, valamint az Endeavour, amelynek középpontjában az ifjú Morse felügyelő áll. A filmes adaptációk mindegyike hű maradt Dexter intellektuális stílusához, igyekezve megőrizni a könyvek mélységét és atmoszféráját is.

A klasszikus krimitörténetek szerelmeseinek tehát ez a regény is (akár csak maga a sorozat) kötelező olvasmány, mert egyszerre idézi meg a régi bűnügyi regények hangulatát, miközben időtállóságának köszönhetően egy mai szemmel is élvezetes és izgalmas sztorit ismerhetünk meg.

Colin Dexter: Jericho halottjai (The Dead of Jericho), ford.: Pétersz Tamás, GABO Kiadó, 352 oldal
Kiemelt kép: Colin Dexter: Az utolsó woodstocki busz (Szerzőportré: Eamonn McCabe/The Guardian)