A szerelem emigránsai a József Attila Színházban

Mindig egy kicsit aggódva ülök be olyan darabokra, amikhez korábbi könyvélményeket társítok, a József Attila Színházban március 3-án bemutatott Karenina, Annára ez pedig különösen igaz volt. Az orosz irodalom iránti mai napig kitartó rajongásomat ez a mű alapozta meg, kamaszként olyan letaglózó hatást tett rám Anna szomorú sorsa, hogy azóta is ezt a kötetet tartom a világirodalom legszebb szerelmes történetének, dacára a tragikus végkifejletnek.

A színlapon feltüntetett mondat: „egy Tolsztoj értelmezés nagyszínpadra” már sejteni engedte, hogy a cselekmény nem fog igazodni a könyvhöz, amin persze nem lehet meglepődni, 3 óra alatt lehetetlen ennyi történetszálat, szereplőt és helyszínt megjeleníteni. Nagy András átiratából teljesen kimarad Levin szála, aki Tolsztoj alteregójaként jelenik meg a regényben, és Kitty Scserbackaja nevét is csak futólag említik meg a szereplők, de ettől semmilyen hiányérzet nem marad a nézőben, aki ismeri a regényt. Az viszont meglepő, hogy Anna és Vronszkij első találkozása a vasútállomáson, a bál, illetve a szerelmüket megpecsételő mazurka is mind-mind kimarad, a nyitójelenetben az asszony már menekül az éledező érzelmei elől, úton van Pétervárra.

Létay Dóra és Mészáros András között tapintható a feszültség, a fellobbanó szerelem ellen küzdő asszony és a határozott, önmagában és érzéseiben biztos férfi kettőse megérinti a lelkünket. Tudjuk, hogy bűn, amire készülnek, tudjuk, hogy maguknak és másoknak is sok gyötrelmet fognak okozni, mégis szívünkbe zárjuk őket, és várjuk, hogy egymással és egymásért való harcuk minél előbb eldőljön. Anna vibráló, élettel teli és szenvedélyes személyiségét a színésznő finom hangsúlyokkal, elegáns mozdulatokkal adja vissza, egy igazi grande dame áll előttünk a színpadon. Minden egyes jelmez kiemeli szépségét, és illeszkedik a jelenetbeli hangulatához, Papp Janó tökéletes kreációkat álmodott meg számára.

Mészáros András Vronszkij szerepében erős színpadi jelenléttel bír, katonás tartása enyhül ugyan miután a lovas baleset botránya miatt elhagyja a szolgálatot, ám végig erős, férfias jelenégként tűnik fel Anna mellett. Gazdag Tibor Kareninje sokkal több színt mutat, mint ahogy a könyv alapján várhattuk volna. Kezdeti naivitását erős indulatok váltják fel, küzd a feleségéért, majd amikor belátja, hogy minden hiába, sértettsége és megalázottsága kezd el átsütni a mondatain és gesztusain. Zöld Csaba, Oblonszkij megformálója, mindig a megfelelő pillanatokban bukkan fel, hogy tovább gördítse az eseményeket, és még úgyis meghatározó alakja marad a darabnak, hogy az ő rovására a feleségét, Dollyt, megformáló Fazakas Júlia sokkal nagyobb szerepet kap, mint amennyit Tolsztoj szánt neki. A karról is említést kell tennem, remekül támogatják a színészek munkáját. A tiltott szerelem beteljesülésének pillanatát olyan elegánsan jelenítik meg a színpadon segítségükkel, hogy akire addig esetleg még nem hatott a darab érzelmessége, attól kezdve biztosan megérinti a cselekmény.

A történet előre haladtával jól követhető az Annában lezajló változás, ahogy egyre közelítünk a tébolya felé, úgy nyer értelmet az első jelenetek egyikében elhangzott mondat: „barátok nem lehetünk, boldogok lehetünk, vagy boldogtalanok”. Az asszony kitaszított helyzete miatt gyors és egyenes út vezet a boldogtalanság felé, amin sem gyermekei, sem pedig Vronszkij iránt érzett őrült szerelme nem képes lassítani. A bizalmatlanság, a féltékenységi jelenetek, a bezártsága miatti harag egyre távolabb sodorja szerelmétől, aki hiába enged mindig Anna szeszélyeinek, nem tud sosem jót tenni számára. A morfiumgőzös képzelgések és gondolatok mind egy irányba terelik Kareninát, arra a vasútállomásra, ahol először pillantotta meg a grófot, ahol mindent legyőző, ám mégis mindent elpusztító szerelmük elkezdődött. Vronszkij nem ér oda időben, hogy megmentse a zilált, önmagából teljesen kifordult Annát, megtörténik a tragédia.

Telihay Péter egészen feszes tempójú, jól megkomponált történetet álmodott színpadra, kihasználva a Libor Kati tervezte mozgó elemeket is tartalmazó nagyon praktikus díszletet, kevés olyan szál van, aminél lankad a néző figyelme. A végig jól igazodó hangulatteremtő zene is segít, hogy követni tudjuk a cselekményt. Aki egy szépen kivitelezett, ám Tolsztoj eredetijéhez nem ragaszkodó feldolgozásban is el tudja fogadni Anna Karenina édes-bús történetét, annak jó szívvel ajánlom. Három órányi izgalmas és látványos történetmesélés, ami kellemes emlékként marad majd meg, nézzétek meg, #menjetekszinhazba.

Kiemelt kép: Létay Dóra és Mészáros András (Fotó: Kállay-Tóth Anett)