Már megtekinthető A kép világa – a festmény frissítése című kiállítás az ankarai Dogan Tasdelen Kortárs Művészeti Központban, mely a Magyar Művészeti Akadémia nagyszabású projektje. A tárlat 2024. szeptemberében debütált a Magyar-Török Kulturális Évad keretében az isztambuli Liszt Intézetben, ahol egészen 2025. január végéig volt látható. A kiállítás három generáció huszonnégy művészének munkáin keresztül nyújt szűkített, egyben reprezentatív keresztmetszetet a magyar kortárs festészetről.

Az esemény megnyitóján köszöntőbeszédet mondott Mátis Viktor, Magyarország törökországi nagykövete és Kiss János, az MMA alelnöke, a kiállítást Szurcsik József Munkácsy-díjas képzőművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a kiállítás egyik kurátora nyitotta meg.  A kurátor szerint összességében elmondható, hogy a magyar képzőművészet szellemiségére kifejezetten jellemző a befogadó nyitottság, a mélységek kutatása és a „magaslatokig irányuló szárnyalás igénye”, az alázatos és egyben állhatatos alkotómunka, a pályatársakba vetett bizalom, a partnerekkel kialakítható figyelmes szakmai viszony és az együttműködés igénye.

Végezetül Szurcsik József, kurátortársa, Iski Kocsis Tibor gondolatait idézte, miszerint a magyarországi festészet az első középkori említésétől kezdődően szorosan kötődött az európai művészeti hagyományhoz, de egyben vállalta a földrajzilag és történelmileg kialakult, Kelet és Nyugat művészete közötti összekötő szerepet is.

A tárlaton olyan művészek alkotásai láthatóak, mint Baráth Áron, Jovián György, Verebics Ágnes vagy éppen Véssey Gábor. A kiállítás április 15-ig tekintehtő meg az ankarai Dogan Tasdelen Kortárs Művészeti Központban.

Kiemelt kép: Ankarában is látható a Magyar Művészeti Akadémia képzőművészeti tárlata (Fotó: Magyar Művészeti Akadémia)