Ma ünnepli 55. születésnapját Anger Zsolt, Jászai Mari-díjas színész.
Anger Zsolt Szegeden, 1969. május 4-én született. 1984 és 1988 között amatőr színészként a Szegedi Nemzeti Színházban játszott, majd 1988-ban a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, amelynek 1991-ig a tagja volt. Ezt követően felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1995-ben diplomázott. 1994 és 1998 között a Vígszínház, 1998-tól 2002-ig pedig a kaposvári Csiky Gergely Színház színésze volt. 2002 és 2006 között az egri Gárdonyi Géza Színházban dolgozott, ez idő alatt vendégszerepelt a Kecskeméti Katona József Színházban és a Soproni Petőfi Színházban is. 2006 óta szabadúszó. Pályafutása alatt közel 75 előadásban játszott, köztük olyanokban, mint A dzsungel könyve (Buldeó), a Holdbéli csónakos (Idomeneus), a Hegedűs a háztetőn (Szása), a Mágnás Miska (Baracs István), a Platonov (Trileckij), a Don Juan (címszerep), a Finito (Polgármester) vagy Az ügynök halála (Biff). Rendezői szerepben is többször feltűnt, színpadra állította többek között a Pedig én jó anya voltam, a Figaro házassága, a Dogville, a Prah, az Esőember, A Főfőnök és a Fahrenheit 451 című darabokat.
Több sorozatban és játékfilmben is feltűnt. Az igazi áttörést és az országos ismertséget az HBO Aranyélet című szériájának Hollós Endréje (“Endre bá”) hozta meg számára, de látható volt többek között a Hacktion: Újratöltve, a Fapad, A tanár, az Apatigris, a Séf meg a többiek, A Király és a Mellékhatás című sorozatokban is. A mozivásznakon is gyakran találkozhatunk vele, például a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten, a Szezon, az S.O.S. Szerelem, a Hurok, A martfűi rém, a Brazilok, a Cop Mortem, a Budapest Noir, a Trezor vagy a Vörös veréb című filmekben láthattuk. Hangját olyan hollywoodi sztároknak kölcsönözte, mint Ewan McGregor, Luke Evans, Seth Rogen vagy Peter Facinelli.
2002-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 2009-ben megkapta a legjobb férfi alakítás kategóriában a Magyar Filmkritikusok Díját A nyomozó című filmért, 2019-ben pedig a Trezor című tévéfilmben nyújtott alakításáért a legjobb férfi főszereplőnek járó Magyar Filmdíjat.
Kiemelt kép: Anger Zsolt (Fotó: HBO)

