Tavasszal újabb három előadással bővítette repertoárját a Vígszínház. A nagyszínpadon a Premier, a Házi Színpadon a Nem vagyok Miriam, a Pesti Színházban pedig a Baal bemutatóját ünnepelték az elmúlt hetekben. Bertolt Brecht német drámaíró egyik legismertebb színdarabja a Baal, melyen több évtizeden keresztül dolgozott és melyben a művészet és a szerelem pusztító erejéről beszél. Ebből a költői műből rendezett előadást az egyedi koreográfiáiról ismert mozgásszínházi alkotócsapat, a Forte Társulat vezetője, Horváth Csaba, a főszerepben Wunderlich Józseffel.

A Vígszínház fiatal színművészét kérdeztük arról, milyen volt a próbafolyamat, a közös munka Horváth Csabával, mennyire hasonlít saját maga Baalra, erre az önpusztító művészre. Emellett szóba került még az idei évad egyik nagy sikere, A diktátor egy veszélyes jelenete, valamint az is, milyen előadásra készül még idén.

Jelenet a Baal című előadásból (fotó: Dömölky Dániel)

Túl vagytok a Baal bemutatóján, és az első pár előadáson. Hogyan érzed magad, fárasztó időszak volt?

Nagyon élveztem a próbákat, egyáltalán nem volt fárasztó. Szerencsére többször is eljátszottuk már, nem csak az esti előadásokon. Ha pontos akarok lenni, a bemutató hetében nyolc alkalommal is lementünk egyben. Hétfő lejátszottuk Enikőnek (Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója – a szerk.), kedden a sajtónak, majd utána a főpróbán, és a rendes, esti előadásokon. Kellett is, hogy ennyiszer lemenjünk vele.

Ez így megy minden bemutató előtt vagy most volt rá szükség?

Ez soknak tűnhet, de a Vígszínházban ez egy abszolút bevett gyakorlat. A Pál utcai fiúkat is rengetegszer eljátszottuk a bemutató előtt, és azt kell, mondjam, ez nem is rossz tradíció, mert mire odaérünk a premierközönséghez, addigra kialakul bennünk valamiféle biztonságérzet. Ez történt a Baalnál is, de ez persze nem azt jelenti, hogy el is készültünk, hátradőlhetünk, csak kezdünk rutinosabban mozogni a jelenetekben, ami egyfajta jó érzés, amiből lehet tovább fejlődni. Nagyon érdekes, ahogy időben is tömörül az előadás, pusztán azért, mert egyre gördülékenyebben megy minden.

Jelenet a Baal című előadásból (fotó: Dömölky Dániel)

Horváth Csabával már dolgoztál együtt, hiszen ő volt A Pál utcai fiúk koreográfusa. Milyen volt most a közös munka, milyen volt rendezőként?

Csodás volt, elképesztően inspiráló a személyisége, és baromira vonzó a szakmai tudása, amiből rengeteget át tudott adni. Sokat tanultam tőle már A Pál utcai fiúk alatt is, de most végképp azt éreztem, hogy szükségem volt erre a másfajta rendezői szemléletre.

Ez egy abszolút főszerep, nem volt benned félsz miatta?

Az ember a haláltól szokott félni, engem ez a feladat inkább izgalommal töltött el, jófajta bizsergéssel, és úgy is fogtam fel ezt a munkát, hogy ez egy kaland, egy utazás egy másik emberi lélekbe, Baalba, ebbe a furcsa, önpusztító alkotó szellembe. Minden alkalommal a szerep újabb és újabb mélységei nyílnak meg előttem, és a kollégákon is azt látom, hogy egyre jobban érezzük magunkat az előadásban. Óriási amplitúdókkal tudunk dolgozni, mind érzelmileg, mind fizikailag.

Ember Márk (b) és Wunderlich József (j) a Baalban (fotó: Dömölky Dániel)

Hogy érzed, hasonlítasz Baalra?

Abban igen, hogy én is mániákus vagyok, és bizonyos szintig könyörtelen az alkotásban. Nem szeretek megalkudni, és az életemben még sosem éreztem azt semmilyen munkámban, hogy megelégednék azzal, ami kevesebb, ami középszerű. Ettől még csináltam olyan dolgokat, amiknek nem volt jó a visszhangja, vagy voltak olyan alakításaim, amikről kiderült, hogy nem jók, de a próbafolyamat alatt nem kímélem sem magamat, sem az anyagot, sem a kollégákat. Természetesen megadom a kellő tiszteletet mindenkinek, de amit egy szerepről gondolok, azt mániákusan, mindenáron képviselni akarom.

Ezzel aztán bele tud csúszni az ember akár ízléstelen, akár nagyon rossz színészi alakításba is, de az, hogy nem kímélem magamat az alkotásban, a színházcsinálásban, az hasonló ahhoz, ahogy Baal dolgozik. Az ő egyénisége olyan erős, hogy csak egyféleképpen tudja csinálni a dolgokat, ahogy az a természetéből fakad, és ez kihatással van az élete minden részére. Nálam szerencsére nincs így, nem vagyok se nőzabáló, se önpusztító, de Baal úgy hiszi, hogy ezek az ő művészetének kellékei, mondhatnánk azt is, hogy múzsái. Az ital, a nők, a szeretkezés… az emelkedett érzés, amit ezektől érez, amelyek hatására előjönnek belőle azok a gondolatok, amik máskor nem tudnának.

Jelenet a Baal című előadásból (fotó: Dömölky Dániel)

Nem hajtod túl magad a próbák alatt?

Nem ész nélkül csinálom. (nevet) Azt érezni előre, amikor lelkileg, vagy akár fizikailag holtponthoz közeledik az ember, amikor egy nehéz időszak jön, és felmerül, hogy lehet, hogy nem fogom bírni. Ilyenkor viszont nem arra gondolok, hogy vissza kellene vennem a tempóból, hanem arra, hogy még jobban nekifutok, mert ha ezen sikerül átugrani, akkor csodálatos dolgok történnek az emberrel, és később ebből tudok meríteni, újabb energiákat előhozni. Emellett folyamatosan vizsgálnunk kell magunkat, oda kell figyelni a mentális és fizikai egészségünkre, szánni naponta pár percet arra, hogy megbeszéljük magunkkal, minden rendben van-e.

Wunderlich József (b) és Ifj. Vidnyánszky Attila (j) A diktátorban (fotó: Dömölky Dániel)

Ahogy mesélsz erről az egészről, nekem egyből A diktátor repülős koreográfiája ugrott be, az nem veszélytelen.

Onnan jöttem, amikor az előbb hívtál, pont akkor rezgett a telefon a zsebemben, amikor fent voltunk a levegőben. A diktátor előadások előtt mindig megcsináljuk ezt a jelenetet teljes egészében, jelmezbe beöltözve, ez a reptetés próba. Technikailag nagyon sok munka van benne, és hogy még véletlenül se legyen baleset, vagy nekünk kellemetlenség, ezért mindig elpróbáljuk. Volt ennek amúgy egy első verziója, de az nagyon veszélyes lett volna, persze ez a mostani sem veszélytelen.

Vár még rád valami az évadban?

Nemsokára elkezdjük próbálni A nagy Gatsbyt a nagyszínpadon, tervezünk is belőle egy előbemutatót nyáron, de a premier csak a jövő évad elején lesz. Megyünk majd egy erdélyi turnéra, lesz több vendégelőadásunk is, de még egyeztetés alatt vannak, pontosat nem tudok ezekről.

Kiemelt kép: Wunderlich József (fotó: Dömölky Dániel)