„Amikor tudod, hogy neked a színház az otthonod, akkor kell mindent feltenni erre a lapra.” – interjú Támadi Anitával

Interjúsorozatunkban a Kaposvári Szent István Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának végzős színművész hallgatóit mutatjuk be. Ezúttal Támadi Anitával beszélgettünk az egyetemig tartó rögös útról és a jövőbeli tervekről.

Mielőtt felvettek az egyetemre, jártál drámatagozatos gimnáziumba vagy színitanodába?

Drámatagozatos gimnáziumba nem, viszont zenetagozatos általános iskolába igen. Onnan biológia és kémia tagozatra mentem továbbtanulni, mivel akkor még orvos szerettem volna lenni. Nyilván már akkor is érdekelt nemcsak a zene, hanem a versmondás is, illetve az irodalom, de a szüleim nem támogatták azt, hogy ebbe az irányba induljak el. A gimnáziumban viszont működött egy remek színjátszó szakkör, amihez én is csatlakoztam, ez volt a Kecskeméti Színjátszó Műhely, ami meghatározta a jövőmet. Utána szinte csak a színház és a színészet körül jártak a gondolataim. Nagyon sokat köszönhetek az akkori tanárnőmnek, Orbán Editnek, a mai napig felemlegetjük, amikor ott ültem a könyvtárban és Kulka János portréfilmjét néztem lyukasórában. Ott dőlt el, hogy nem orvos, hanem színész leszek.

Hogyan élted meg a felvételi időszakot?

Nem volt egyszerű, már csak azért sem, mert négyszer próbálkoztam, mire felvettek. Először 18 évesen jelentkeztem a Színművészetire, Máté Gábor osztályába, de akkor még a másodrostára sem jutottam tovább. Ezután elmentem kommunikáció szakra a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolára, három évig nem is próbálkoztam újra a felvételivel. Közben azért továbbra is foglalkoztam a színjátszással, pár diáktársammal karöltve, akiket még szintén érdekelt ez az irány, csináltunk egy saját színjátszót. Kezdetben én tartottam a foglalkozásokat, aztán alkalmanként Somogyi Tamás jött el hozzánk órát adni, úgyhogy összességében ez jó élmény volt, és így életben tartottam ezt a szenvedélyemet a főiskolai éveim alatt is.

Ezután jelentkeztem egy Színművészetis előkészítőre. Hat héten keresztül minden hétvégét Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter óráin töltöttem. Abban az évben a felvételin már eljutottam a másodrostáig, de még mindig nem vettek fel. Ennek ellenére nem tudtam elengedni ezt az egészet, ezért úgy döntöttem, hogy miután befejezem a főiskolát megpróbálkozom egy OKJ-s képzéssel. El is mentem felvételizni a Pesti Magyar Színiakadémiára esti tagozatra, ahova sikerült bekerülnöm. Bal József lett volna az osztályfőnököm, de egyszer csak csörgött a telefonom és tájékoztattak, hogy az esti tagozat idén nem indul, azt azonban felajánlották, hogy ha szeretnék és tudok, akkor csatlakozhatok az induló nappali tagozatos képzéshez, így kerültem Pál András osztályába. Ez egy igazi sorsszerű pillanata az életemnek, hálás vagyok érte. Azalatt az egy év alatt, amit ott töltöttem rengeteget tanultam, és igazán kiváló művészek foglalkoztak velünk. Kemény volt, nagyon sokat kellett melózni, de azt, hogy utána engem végül felvettek Kaposvárra, azt nagymértékben ennek az időszaknak köszönhetem.

Ezután jelentkeztél Kaposvárra?

Igen, illetve akkor jelentkeztem még a Színművészetire is, de az első rostán kiestem. Kaposvárra pedig főként azért jelentkeztem, mert a kecskeméti színház nagyon közel áll a szívemhez, és amikor megtudtam, hogy Cseke Péter indít osztályt, úgy éreztem, hogy meg kell próbálnom. Nagy mázlim volt, hogy felvettek, mert a harmadrostán nagyon izgultam, ami kihatott a teljesítményemre, de szerencsére az osztályfőnökeim mégis úgy látták, hogy van bennem valami, és adtak egy esélyt, felvettek.

A szüleid megbékéltek már ezzel a döntéseddel, hogy színésznő leszel?

Persze, természetesen. Már amikor az egyetemre felvettek, rájöttek ők is, hogy sokkal boldogabb leszek ebben a szakmában, mintha bármi mást csinálnék. Sőt már a Pesti Magyar Színiakadémián is érezték, hogy ez mennyit változtatott rajtam, pozitív irányba. A nehezebb időszakokban is érzem, hogy a családom teljes vállszélességgel támogat, és amikor eljönnek megnézni egy előadásban, látom a szemükben a büszkeséget, és azt, hogy örülnek a sikeremnek és a boldogságomnak.

Mi a legjobb élményed az egyetemi éveidből?

Az első pillanattól kezdve – amikor a felvételire fejvesztve rohantam a banktól az egyetemig a befizetett bizonylattal – egészen az eddigi utolsó pillanatig, hogy most itt beszélgetek veled, volt rengeteg jó élményem. Megtapasztalhattam, hogy milyen, amikor kimondják a neved és megtudod, hogy sikerrel jártál a felvételin, jártam Oroszországban és tanulhattam az ottani művészektől. A mozgásórákon megismertem a testem, és megtanultam használni. Számos színészmesterség vizsgában dolgoztunk, szinte mindig más rendezővel, tanárral, ahol ahány emberrel, annyi stílussal és módszerrel találkoztunk. A Kecskemét-Kaposvár közötti ingázások alatt megtanultam verhetetlen gyorsasággal bőröndből ki- és bepakolni. Tíz társammal végzek idén az egyetemen, akiknél kevés embert fogok tudni jobban megismerni az életem során. Volt egy csomó megmérettetés és kemény pillanat, amiből erősebben és okosabban kijönni mind meghatározó pillanatai voltak ennek az öt évnek.

Hol lehetett látni téged korábban színpadon?

Eddig én csak Kecskeméten játszottam, itt kaptam az első nagyszínpadi szerepeimet.

Mik a terveid a jövőre?

Izgatottan várom, hogy elkezdhessem a munkát Zalaegerszegen, ami már korábban indult volna, de sajnos a vírus helyzet miatt minden változik. Reménykedem, hogy ezután a hosszúra nyúlt kényszerpihenő után lesz jó pár termékeny és munkában gazdag évem.

Szeretnél amint lehet leszerződni egy társulathoz, vagy érdekel a szabadúszás lehetősége is?

Mindenképpen szeretnék tartozni egy társulathoz. Ennek a legfőbb oka talán az, hogy még nem vagyok elég magabiztos ahhoz, hogy szabadúszóként létezzek. Én azt gondolom, hogy szabadúszóként egy tapasztalt színész tud igazán jól működni. Nekem még csomó mindent kell tanulnom, amihez az kell, hogy folyamatosan színpadon álljak, és legyen egy bázisom, ahol tudnak segíteni a fejlődésben.

A színház falain kívül foglalkoztál már filmekkel, sorozatokkal vagy esetleg szinkronizálással?

Amikor elkezdtem az egyetemet, akkor inkább csak a színház érdekelt, nem foglalkoztatott különösebben a filmszínészet. Kicsit idegenkedtem a kamerától, de aztán voltak filmes kurzusaim, illetve volt lehetőségem pár castingra is elmenni, és ezek meghozták a kedvem. Az első forgatásom is hatalmas élmény volt; annak ellenére, hogy tudtam, tapasztalatlan vagyok még, nagyon jól éreztem magam. Kis Hajni Külön falka című filmjébe sikerült bekerülnöm egy kis szerep erejéig, és iszonyatosan izgalmas volt ebbe a műfajba is belekóstolni, arról nem is beszélve, hogy mekkora élmény volt a csapattal és Hajnival együtt dolgozni. Remélem, lesz még alkalmam filmekben szerepelni, és ezáltal beletanulni ebbe is.

A szinkronizálás nagyon érdekel, de az egyetemi évek alatt nem sok idő jutott rá, hogy ezen a területen próbálkozzak, de majd diplomával a kezemben igyekszem kipróbálni magam ebben is.

Milyen tanácsot adnál egy színésznek készülő fiatalnak?

Néhány éve egy általános iskolás kislány kérdezte meg tőlem, hogy szerintem érdemes-e művészeti iskolában továbbtanulnia vagy menjen inkább gimnáziumba. Akkor azt tanácsoltam neki, hogy ne zárja el magától a lehetőségeket, és hagyjon helyet a kísérletezésnek és a tapasztalásnak. Az eddigi élményeim alapján azt gondolom, hogy a színész a munkájába bele kell, hogy adjon mindent – tiszteletet, alázatot és energiát -, de amíg még fiatal vagy, nem engedheted meg magadnak, hogy kizárj minden mást az életedből. Nem lehet tapasztalatlanul meghozni azt a döntést, hogy biztosan ezt akarom-e csinálni egész hátralévő életemben. Éppen ezért én például semmi pénzért nem cserélném el azt a három évet, amit kommunikáció szakon töltöttem. Szóval ez lenne az én tanácsom, hogy mielőtt fejest ugrasz a mély vízbe, kicsit még küzdeni kell, megismerni, hogy milyen is a világ, és amikor már sok mindent láttál, de még mindig ott motoszkál benned, hogy márpedig neked a színház az otthonod, akkor kell mindent feltenni erre a lapra.

Kiemelt kép: Támadi Anita (Fotó: Kovács Milán)