Lezárult a dán irodalom egyik klasszikusa, Tove Ditlevsen ​Koppenhága-trilógiája: a napokban került a könyvesboltokba a Függés címet viselő harmadik rész, amelyből a hazájában igen nagy jelentőséggel bíró költő házasságait valamint kábítószerfüggőségét ismerhetjük meg.

Tove Ditlevsen (1917. december 14. – 1976. március 7.) a XX. századi dán irodalom legeredetibb női hangja. Koppenhága munkásnegyedében, Vesterbróban nőtt fel, első költeményeit 12 évesen írta. Hosszú alkotói pályafutása során több mint harminc verseskötetet, regényt, novellát, gyerekkönyvet és memoárt írt, amelyek középpontjában a szorongás, a traumák és a lelki vívódások állnak. Írásaiban elmosódnak a határok önéletrajz és fikció között, megelőzve ezzel az autofikció olyan kortárs klasszikusait, mint Rachel Cusk és Karl Ove Knausgard. Műveit mintegy harminc nyelvre fordították le.

Ditlevsen írásai reneszánszukat élik: Koppenhága-trilógia című memoárja az 1960-as és 70-es évek fordulóján látott napvilágot (az első két rész, a Gyerekkor és az Ifjúkor 1967-ben, a Függés 1971-ben). Ezekben a kisregényekben a költő fájdalmas őszinteséggel tárja az olvasó elé legszemélyesebb élményeit, élete legintimebb történéseit. Mesél koppenhágai gyerekkoráról, fiatalságáról, íróvá válásáról, házasságairól és függőségéről. A trilógia harmadik kötete, a Függés a női lélek belső világába kalauzol el, kendőzetlen nyerseséggel beszél a női-férfi kapcsolatok útvesztőjéről, a kábítószer-függőségről és a leszokás felé vezető út pokláról. A regényt a The New York Times 2021-ben az év legjobb könyvei közé sorolta.

„Számomra az írás olyan, mint gyerekkoromban volt, titkos és tiltott, szégyellni való dolog, amivel az ember bebújik egy sarokba, amikor senki sem látja.”

A Függés eredeti címe Gift, amely dánul egyszerre jelenti a méreg szót, valamint azt, amikor valaki házas. A Koppenhága-trilógia befejező kötete pedig épp ezt a két témakört öleli fel: a kötet első fele Tove házasságairól szól, a második részben pedig a kábítószerfüggőségéről olvashatunk. A magyar címválasztás – habár nem tudja tökéletesen visszaadni az eredetit – a lehető legjobb döntés volt, hiszen a nő nemcsak a drogokkal, hanem a férfiakkal szemben is függőségi viszonyba került.

A kötet elején Tove az ötvenes évei elején járó Viggo F.-fel él házasságban, azonban nem boldog, ugyanis a férfi nem akar eleget tenni vele szemben a házastársi kötelességének. A fiatal írónő részben emiatt menekül továbbra is az írásba, valamint elindítja a Fiatal Művészek Klubját. Itt ismerkedik meg a költő Piet Heinnel, akivel hamarosan szenvedélyes viszonyba kezd, ám a családja ellenzi a válást – mondván, „ez itt nem divat”. Tove tehát szenved és boldogtalan, nem sokkal később pedig beutalják egy szanatóriumba, hogy el tudjon szakadni a férfiaktól, akik között képtelen választani. A csapodár Piet Hein nem sokkal később elhagyja, és miután egy buliban Tove megismerkedik Ebbével, sikerül elválnia Viggo F.-től. A férfival is házasságot köt, amit a gyerekvállalás és a férfinak a nő írói sikereire való féltékenysége tesz kínkeservessé.

„Piet ügyel rá, hogy ne essek teherbe. Azt mondja, hogy egy költőnő ne szüljön gyereket, arra ott vannak a többiek. Könyvet viszont nem sokan tudnak írni.”

Tove élete legboldogtalanabb szakaszát éli: minden kisebb-nagyobb örömre ugyanakkora bánat is jut, ezért a fiatal nő örök kételyek között él. Folyamatosan ébred rá, hogy a világ nem olyan, mint amilyennek ő elképzelte, a kötetnek pedig pont az a kíméletlen őszinteség lesz a legnagyobb erénye, amellyel ezeket a tapasztalásokat elénk tárja. Amikor másodszor is teherbe esik, mindent megtesz, hogy elvetesse a gyermekét – amely akkoriban tiltottnak számított Dániában –, hiszen Ebbével való házasságának megromlásáért is elsőszülöttjét okolja. Ezekben a fejezetekben a szerző kendőzetlenül vall nőiségről, a terhességről és a szülés utáni nehézségekről – egyszóval azokról a dolgokról, amelyek bizonyos szempontból még ma is tabunak vagy megbotránkoztatónak számítanak. Mindeközben folyamatosan áthatja az életét a művészi meg nem értettség, nem találja a helyét a világban. A körülötte lévők nem értik és nem is tudják elfogadni, hogy belőlük és személyes élményeiből táplálkozik, ez pedig a családtagjaival is mély konfliktusokat szül. A boldog művész nem jó művész – tartja a mondás, és talán Ditlevsen is éppen ezek miatt a traumák és nehézségek miatt vált annyira jó íróvá, mint amilyenről ez a kötet is tanúbizonyságot tesz.

Mert a Függés a trilógia legjobb és legerőteljesebb darabja – ami azért is nagy szó, mert az első két kötetről is csak szuperlatívuszokban lehetett beszélni. Ez már a kötet első felében is világossá válik, az abszolút csúcspontot azonban a második rész jelenti, amelyben Ditlevsen részben egy szűnni nem akaró fülfájásnak köszönhetően az erősebb fájdalomcsillapítók és narkotikumok rabjává válik. Drogfüggőségében harmadik férje, Carl Theodor Ryberg játszik nagy szerepet, ugyanis ő az, aki folyamatosan ellátja a nőt a tiltott szerekkel, és nem is képes nemet mondani neki. Tove pusztulásra ítéli magát, amelyből talán nem is sikerült volna kitörnie, ha nem tűnik fel az életében Victor Andreasen, aki végül igazi támasza lesz a bajban. Az ő segítségével tudja valamennyire leküzdeni a függőséget, amely azonban, mint írja, soha nem fog teljesen elmúlni.

„Megszabadultam évekig tartó függőségemtől, de olykor, amikor vérvételre kell mennem, vagy ha elsétálok egy gyógyszertár kirakata előtt, a mai napig felébred bennem halványan a régi sóvárgás. Soha nem is szűnik meg teljesen, amíg élek.”

A trilógia lezárása nem ad megnyugtatást és feloldozást, mondhatni egy huszárvágással szakítja félbe az életrajzi történetet. Victor és Tove elköltöznek Koppenhágából – értelmet kap a sorozatcím is, és az is, hogy miért ezzel az életszakasszal zárul a trilógia. A folytatást már csak a tényekből tudjuk: Tove 1973-ban vált el Victortól, egy évvel később öngyilkosságot kísérelt meg, de nem járt sikerrel. 1976 márciusának elején azonban kölcsönkérte egy barátja lakását, túladagolta magát altatókkal és meghalt. Gyermekkorának helyszínén, Vesterbro negyedében temették el, utolsó útjára közel ezer ember kísérte el. Fiát, Michael Ryberget, aki 1999-ben közlekedési balesetben halt meg, mellé temették.

Tove Ditlevsen: Koppenhága-trilógia III. – Függés (Københavnertrilogi III. – Gift), ford.: Kertész Judit, Bogdán Ágnes (versbetétek), Park Könyvkiadó, 196 oldal
Kiemelt kép: Tove Ditlevsen: Függés (Szerzőportré: Susanne Mertz/Ritzau Scanpix)