Amikor egy halott a legjobb barátod – az Ánya kísértetét ajánljuk

Amikor négy évvel ezelőtt a Ciceró Könyvstúdió is bejelentkezett a hazánkban egyre népszerűbbé váló képregénypiacra, a kiadói profilhoz hűen az ifjúságot megszólító művek közül szemezgettek. Ez persze nem jelenti azt, hogy felnőtt olvasók ne élveznék ezeket a történeteket, erre remek példa Brian K. Vaughan Paper Girls – Újságoslányok sorozata, és tökéletesen illeszkedik a sorba az orosz származású Vera Brosgol debütáló kötete, az Ánya kísértete is.

Belezuhanni egy kútba önmagában is balszerencse, de Ánya élete sem fenékig tejfel. Cikinek érzi a családját, elégedetlen a testével, és már szinte le is mondott arról, hogy beilleszkedjen az iskolában. Pont egy új barátra van szüksége – még akkor is, ha az halott. Csakhogy a kísértet véresen komolyan gondolja, hogy örökre barátok lesznek.

Vera Brosgol Moszkvában született, de élete nagyobb részét amerikaiként élte le. A Sheridan Főiskolán szerzett diplomát klasszikus animációból, és napjait animációs storyboardok rajzolásával tölti az oregoni Portlandben. Esténként illusztrációkat és képregényeket készít, amelyek közül néhány a Flight antológiákban jelent meg. Az Ánya kísértete az első könyve, a kötet elnyerte a Cybils- a Harvey és a képregényes Oscarjának számító Eisner-díjat.

Akárhonnan is nézem az Ánya kísértetében minden megvan, ami egy jó képregényhez szükséges. Ha csak a képi oldalt vizsgáljuk: Brosgol illusztrációi a maguk egyszerűségében nagyszerűek, egyszerre humorosak (a legjobb mangák világát idézik), kifejezők és nem utolsósorban remek atmoszférát teremtenek. Nem véletlen, hogy a kötetet maga Neil Gaiman is ajánlja, aki egyfelől a képregények világában is afféle koronázatlan királynak számít, több műfajban is megjelenő regényei megjelenésük idején formabontónak, mai szemmel nézve pedig stílusbravúrnak számítanak. Az Ánya kísértetei talán a Coraline című gyerekregényhez hasonlítható legjobban – de csakis hangulatában, mert Brosgol munkájának nincs szüksége arra, hogy bármihez is hasonlítsák.

Pedig a történet abszolút klasszikus módon építkezik: megismerjük Ányát, akinek egyszerre kell(ene) helyt állnia a családi kötelékben és az amerikai tinik uralta kegyetlen valóságban. Miközben egyre inkább meg akar felelni kortársainak és mindent megtesz annak érdekében, hogy ízig-vérig amerikai legyen, meg kell találnia azt az utat az önazonossághoz is – vagyis elfogadni, hogy orosz származása nem olyan dolog, amit szégyellni kell, hanem büszkének lenni arra. Ez még egy felnőtt számára sem lenne könnyű helyzet, de Ánya még csak tinédzser, vagyis aggasztja a külseje, a népszerűtlensége és nem utolsó sorban az, hogy nincsen barátja. Ekkor tűnik fel az életében Emily, a kísértet, akitől eleinte ódzkodik, de később rájön, hogy segítségével valóra válthatja álmait.

Idővel azonba főhősünk is rájön, hogy bár valóban könnyebbnek tűnik, ha mások mondják meg, mit tegyünk, de hosszú távon ez nem vezet célra. Brosgol meglepően jól ábrázolja azt a zavarodottságot, ami a tinik lelki világának jellemzője, azzal pedig, hogy Ánya felismeri saját erősségeit és meg tudja hozni a számára sorsfordító döntéseket, egy igazi felnövéstörténetet is kapunk. De természetesen nem csak erről szól a sztori, van benne „horror” is bőven (mintha a kamaszkor nem lenne már önmagában is az). Emily egyre jobban rátelepszik megmentője életére, amikor pedig világossá válik előtte, hogy Ánya rájött, hogy hazudott a halála körülményeiről, minden követ megmozgat, hogy megakadályozza titka napvilágra kerülését.

Összességében tehát egy jópofa stílusban megírt és rajzolt, egyszerre szórakoztató és rémisztő, ám tanulságos történetet kapunk – ami (bizonyos kor felett) kortól függetlenül bárki számára kellemes kikapcsolódást nyújthat.

Vera Brosgol: Ánya kísértete (Anya’s Ghost), ford.: Márton Zsófia, Ciceró Könyvstúdió, 224 oldal