Amikor egy film életre kel a színpadon

Mindig nagy rizikó színpadra alkalmazni egy olyan történetet, amit a belőle készült film tett méltán híressé, a kritika és a rajongók által is elismertté. Mary Orr, a Cosmopolitan magazinban 1946-ban megjelent novelláját a publikálása után négy évvel láthatta először mozivásznon az amerikai közönség, a főszerepben a már életében legendának számító Bette Davis-szel.

A Mindent Éváról története a színházban, egy olyan helyen játszódik, amit mi nézők mindig is csodálattal vegyes ámulattal figyelünk, és bármikor, amikor lehetőségünk van akár csak belesni is a résnyire nyitva hagyott ajtón, megpróbálunk minél több illatot és érzést elraktározni magunkban. Kifürkészni a színpadon létrejövő varázslat műhelytitkát.

Erre a pillanatra vár a darab egyik főszereplője, a színházrajongó Eva Harrington, akit Kovács Patrícia játszik. A félénk, madárcsontú, az esőben is a színészbejáró előtt várakozó fiatal nő leghőbb vágya, hogy találkozhasson az általa oly nagyra tartott színésznővel, a Hernádi Judit alakította Margo Crane-nel. Hosszú és kitartó várakozásának egyik nap meg lesz az eredménye; találkozhat Margoval, méghozzá az öltözőben.

Eva egyszerű rajongóból szempillantás alatt lesz Margo segítője, akire a nagy színésznő minden ügyes-bajos dolgát rábízhatja, számára pedig a legapróbb feladatok, lóti-futi melók is hatalmas boldogságot okoznak. Eva rajongása, túlzottan is fürkésző tekintete egy idő után kezd terhes lenni Margo számára, és akkor vesz teljesen új irányt a történet, amikor meglebben az ártatlannak tűnő Évácska arcát takaró fátyol és felsejlik alatta igazi valója.

A történet során megismerjük a színházi világ tipikusnak mondható figuráit; a rendezőt, az írót – és feleségét -, a színikritikust, az öltöztetőt és természetesen a dívát és a naivát is. Szerencsénkre a karakterek kilépnek a jól ismert, már csukott szemmel is megrajzolható sablonvonalak közül, és élettel, nem egyszer sziporkázó humorral töltik meg a színpadot. Azt a színpadot, amit a színészek parádésan használnak.

Pelsőczy Réka rendezői zsenialitását bizonyítja, hogy úgy tudott megteremteni egymás mellett több teret, hogy a darab közel egésze egy díszletben, egy színházi öltözőben játszódik. Ez az öltöző alakul át jelenetről jelenetre új helyszínekké; hol a művészbejáró, hol a reptéri várakozó, hol pedig egy autóbelső elevenedik meg előttünk például azzal, hogy az öltözőben elhelyezett hatalmas tükrök a megfelelő pillanatban ablaküvegekké változnak.

Számomra mindig nagy élmény, amikor egy színdarab nem csak a színpadon, hanem a nézőtéren is játszódik. A Mindent Éváról pedig többször is bravúros megoldásokat mutat. A darab egy pontján, a meghallgatás során az addig egymásnak játszó színészek megfordulnak és a közönségre, a számukra a történet szerint akkor üres széksorokra néznek. Mi pedig kapkodhatjuk a fejünket, hiszen míg a színpadként funkcionáló színpadon Hernádi Judit nyers és megrázó pillanatokat teremt, addig a nézőtér szélén Szikszai Rémusz (a rendező és férj), valamint Márton András (az író), mintha csak tényleg egy üres színházteremben lennének a meghallgatás után, pörölnek a nem csak az érzéseivel, de a színpadon is magára hagyott színésznővel.

A darab elején látható, látszólag oda nem illő események a végén nyernek értelmet és helyezik keretes szerkezetbe az egész előadást. Az addigi kis díszlet kinyílik, a szó szoros és átvitt értelmében is, és itt érkezik meg a rendezés újabb nagy momentuma, amikor a közönséget mint közönség „használják”. A Mindent Éváról alkotói képesek voltak a színpadon létrehozni egy élő filmet, és a zenéknek is köszönhetően visszaadni elég sokat az 1950-es évek amerikai művészvilágának hangulatából, és mégis kortól, országtól függetleníteni a történetet.

Miközben a zseniális és erős pillanatok, a minden korosztályt megnevettető poénokon felül a végén az élet körforgását, az újabb és újabb, a korábbinál jóval törekvőbb generációk feltűnését is elhintették, pont jókor ahhoz, hogy ez a téma ne uralja a darabot, de a taps után mégis velünk maradjon.

Jasinka Ádám írása

Kiemelt kép: Részlet az előadásból (fotó: belvarosiszinhaz.hu)