“Amikor a debütáló koncert napján felmentem a Dürer színpadára, olyan transzformáció ment végbe bennem, amire életem végéig emlékezni fogok” – interjú NYPE-pal

Nyitrai Péter, vagyis NYPE a magyar zenei szféra egyik legfrissebb és legizgalmasabb új hangja. Angolszász popkultúrára jellemző dallamokat magyar köntösbe áttéve a popzene itthon még alig feltérképezett területeit hódítja. Nemrég tért vissza Londonból, de máris teljes gőzzel a hazai karrierjének beindításán van: két hete jelent meg első kislemeze Minden számít címmel, múlt pénteken pedig Búzás Bencével közös számot jelentettek meg. Beszélgetésünk során többek között a Jägermeister Hangadóról, a szorongásról, és inspirációiról beszélgettünk, sőt, még egy kalandját is megosztotta a Gorillaz legendás stúdiójában. Sok más friss és befutott magyar előadó dalai mellett NYPE új számaival is találkozhattok a péntekenként frissülő POPZAJLÁS lejátszási listánkon.

Előadtál már Nyitrai Péter néven, basszeroztál a SHAIBO zenekarban, angol nyelven már egyszer belekezdtél a szólókarrieredbe, több hazai és külföldi produceri kredit is tartozik a nevedhez, most pedig magyar számokkal folytatod a szólókarriered. Úgy érzed, hogy ez számodra a végső állomás?

Igazából mindig is erre a részre vágytam. Még a SHAIBO alatt találtam ki a NYPE-ot, meg azt, hogy angolul fogok énekelni. Mindenképp angolul szerettem volna, mert szerintem 5-6 évvel ezelőtt az, hogy magyarul énekelj popzenét, az egyszerűen cringe volt – most meg már abszolút fordítva van. Mielőtt kimentem Londonba, már akkor csináltam egy magyar EP-t, de akkor még nem akartam megjelentetni. Féltem, hogy mit fognak szólni az emberek, hogy magyarul van. Aztán úgy jöttem vissza Angliából, hogy az, amit akkor csináltam, az most már teljesen valid, és pont az lenne cringe, ha angolul folytatnám.

Két tehetségkutatón is te lettél az egyik díjazott, az Orange 2024-es Zenei Támogatásán és a Jägermeister Hangadón is. Komoly zenei háttértudás áll mögötted, több zenei iskolában is megfordultál már. Mit tudtak ezek a tehetségkutatók még hozzád tenni?

Az Orange-nál egyrészt kiváló embereket ismertem meg, másrészt meg rengeteg technikai segítséget nyújtottak – a termeket is meg a stúdiókat is ingyen használhattuk, illetve az elkövetkező egy évben is, bármikor tudunk náluk próbálni. De például az Orange biztosított nekünk termet, ahhoz is, hogy a Hangadóra felkészüljünk, ami éppen kapóra jött.

Az pedig, hogy a Hangadó mennyit adott, az hatalmas meglepetés volt számomra. Mert azt most bevallom, hogy eleinte azt se tudtam, mire jelentkeztem. A zsűriket ismertem, meg hát Zsófi (Solére) egy nagyon jó gyerekkori barátom, de ezen túl nem igazán tudtam sokat a programról. Így hát, amikor beválogattak a győztesek közé, és egyre közeledtünk magához az eseményhez, annál jobban kezdtem érezni, hogy ez nem csak egy random tehetségkutató, hanem valami sokkal komolyabb.

Volt egy kick-off esemény is, ahol körbevezettek minket a Dürer Kertben, meg bemutatkozott mindenki, és akkor jöttem rá, hogy basszus, itt van külön a Jägeres képviselő, van külön reklámügynökség, meg videós- és rendezvényszervező team is. Iszonyat jól meg volt szervezve, meg hát mi tejben-vajban voltunk fürösztve. Rengeteg emberrel összehaverkodtam, és mindenki iszonyat kedves volt.

Aztán jött ez a tábor. Eszméletlen jók voltak a mentori előadások, meg az egész csapat, a többi arc, akik bekerültek. Mindenkivel nagyon jóba lettem. Geró (Lil 404) például tegnap volt nálam, hogy felvegyük pár számát, mert én producálok, ő meg segít nekem a videóvágásban, mivel filmesnek készült – így hát bedobjuk a közösbe, amink van. De a többiekkel is tök jóban maradtunk: aZorkáéknak is producálok most egy számot.

Én alapjáraton nagyon frusztrált és szorongó típus vagyok, és iszonyat klisésen fog hangzani, de az, hogy ez most nem látszik rajtam, részben a Hangadónak is köszönhető. Amikor a debütáló koncert napján felmentem a Dürer színpadára, olyan transzformáció ment végbe bennem, amire életem végéig emlékezni fogok. Én szinte soha nem énekeltem még a saját számaimat mások előtt, meg addig a pillanatig színpadon se szerettem feltétlenül állni. Az, hogy ránézzek egy másik emberre, és elmondjam a zenémmel, hogy mi jár a fejemben, az a tábor előtt még kibaszott ijesztő volt számomra. De a három nap után úgy jöttem ki, hogy ezt a hatalmas szorongást felváltotta az izgatottság, hogy csináljuk már, vágjunk bele.

Nagyon-nagyon sok ember segített ebben a folyamatban. Tudom magamról, hogy sokat teketóriázok, és gyakran időbe telik, mire tényleg bele tudok vágni egy folyamatba. Búzás Bence haverom például azt mondta, hogy szerinte nekem az kell, hogy éhes legyek, hogy kívánjam mindazt, ami a zenéléssel, de legfőképp a színpaddal jár. Mióta a Hangadón belekóstoltam ebbe az adrenalinfröccsbe, bevallom már alig várom a következő fellépési lehetőséget.

Két hete jelent meg az első kislemezed, múlt pénteken pedig már érkezett is a következő megjelenésed az előbb említett Búzás Bencével. Hogy jött ez a kollaboráció? Ilyen iramban kell tőled várni az új számokat?

Körülbelül fél éve, egy nagyon szorongós estémen, pusztán azért, hogy valami szociális inger érjen, lementem a PONTOON-ra, ahol véletlenül összefutottam egy régi ismerősömmel, akinek Búzás Bence a barátja. Úgyhogy akkor együtt iszogattunk, meg jó sokat dumáltunk, aztán pár nappal később végül Bence írt rám, hogy találkozzunk, zenéljünk együtt, ismerkedjünk. Úgyhogy aztán átjött, és egyből összelinkelődtünk. Fel is vettünk egy számot rögtön – ez jött ki múlt pénteken.

Az viszont teljesen véletlen, hogy ilyen közel az EP-hez jelent meg. Ennél a dalnál eleinte csak a produceri munkákat töltöttem be, aztán Bence pár héttel ezelőtt megkérdezte, hogy nem akarnék-e nyomni rajta egy verzét. Úgyhogy végül rákerültem, meg egy jó kis klipet is csináltunk hozzá.

Egyszemélyes hadseregként lehetne leírni téged: te írod és producálod is a saját számaidat. Élőben hogyan tervezed megszólaltatni ezeket a dalokat?

A nyár folyamán valószínűleg akusztikusan nyomom majd a számokat. De a Hangadón például Kovács Miki dobolt nekem, meg Lengyel Levi (Fiúk) is olyan jó arc volt, hogy az utolsó pillanatban még elvállalta, hogy besegít gitározni. Ez a felállás alapvetően arra a koncertre született, de Mikivel biztosan játszunk még együtt, mert nagyon jó az összhang köztünk. Ő volt a music directorom a Hangadón – lényegében abban segített, hogyan szólaljanak meg a stúdiós számok élőben, ami nekem hatalmas segítség volt. Ő mondta például, hogy az Ennyi volt meg a Minden számít cseréljenek helyet, mert én pont fordítva akartam őket játszani. De végül meggyőzött, hogy a Minden számít energikus, az Ennyi volt meg katartikus, és ilyenkor jobb egy energikussal kezdeni. Így végül a lemezen is megváltoztattam a sorrendet.

Szólókarriered hangzását 2019-ben még inkább popos, soulos műfaji jelzőkkel lehetett jellemezni, illetve olyan előadókhoz lehetett hasonlítani, mint Sam Smith vagy Tom Odell. Az új anyagokban én atmoszférikusabb, rockosabb hagyományokra épülő dallamokat hallok ki. Tudatos az inspiráció, vagy csak passzívan ragadt rád ez a hangzásvilág Angliában?

Nekem a zeneszerzés körülbelül 95%-ban intuitív, szóval nem mindig tudom megmondani, hogy mi inspirált. De az biztos például, hogy nagyon sok The 1975 számot hallgattam, meg voltam is koncertjükön, tehát nagyon-nagyon nagy fan vagyok. A Hova meneküljek-ben van egy kicsit countrysabb lüktetés – azt például az I’m in Love With You ihlette, mert annak annyira szeretem a ritmusát, hogy azt mindenképpen meg akartam jeleníteni benne valahogy. Eleinte nem is kötöttem össze a konkrét dallal, csak annyi hasonlót hallgattam akkoriban, hogy ez a lüktetés megtetszett. A Sam Smith-es teátrális hangzásból most átcsúsztam ebbe a könnyedebb, szerpentines, roadtripes világba.

Végezetül, mi volt a legutóbbi koncert amire elmentél, illetve mi volt az a szám, amit legutoljára hallgattál?

Sajnos nem nagyon szoktam koncertre járni, de ezen nagyon szeretnénk változtatni. Legutoljára Bencét néztem meg az Akvárium Lokálban. Már két hónapja ismertem, de gondoltam a színpadon is megnézem már – az volt az első buli, amin láttam. Tök jó volt, majdnem teltházas volt az Akva Lokál.

Legutóbb a Gorillaztól hallgattam a Feel Good Inc.-et, csak azért, mert épp a Clint Eastwoodot próbáltam megtalálni tőlük. Londonban az Abbey Roadban dolgoztam baristaként, és ott mindig mindenki valamilyen másik meló után szalad. Az egyik haveromnak például sikerült bejutnia a Gorillaz stúdiójába, a Studio 13-ba stúdióasszisztensnek. Nekik van úgynevezett downtime-juk, ami azt jelenti, hogy ha épp nincs senki a stúdióban, akkor az ott dolgozók bemehetnek és felvehetnek bármit. Ezt úgy képzeld el, hogy van négy emelet stúdió, és a Gorillaz összes hangszere ott van, de még egy rooftop is volt, ahonnan 180 fokban lehet látni a város tetejét. Ott voltunk délután öttől hajnali háromig, és egy csomó számot felvettünk, meg rengeteg furcsa hangszert és masinát is kipróbáltunk. A Clint Eastwoodot az egyik ilyen érdekes eszközzel, a Suzuki Omnichorddal csinálták – éppen azt kerestem, azért hallgattam meg a Feel Good Inc.-et is.

Kiemelt kép: Nyitrai Péter, NYPE (Fotó: Kovács Milán)