„Állati” feldolgozás – Kritika a Madagaszkár című előadásról

Alex, Marty, Glória, Melman és Julian. A gyerekek, netán a gyermeklelkű felnőttek közül sokak számára csengenek ismerősen ezek a keresztnevek, és rögtön be is ugrik nekik mindezzel párhuzamosan egy szigetország, amely földrajzi fekvését tekintve ott helyezkedik el az Indiai-óceánon, az afrikai kontinens délkeleti partjánál. Az asszociációk sora azonban itt nem ér véget, mivel nemcsak egy 2005-ben bemutatott animációs film képkockái, ikonikus jelenetei peregnek le az iménti öt név megemlítésével egyidőben a fejekben, de még egy bizonyos slágerdalt, egy kultikusnak számító refrént is azonnal mindenkinél bejátszik a rendszer, függetlenül attól, hogy milyen gyakran esik meg velük a dallamtapadás. Ennek a pár mondatban levezetett képzettársításnak egyik elmaradhatatlan eleme lehet A Riszálom úgyis, úgyis! kezdetű énekszám, és amint arról a Kevin Del Aguila, George Noriega és Joel Someillan alkotótrió a 2005-ös mesemozi megjelenését követően pár esztendővel később személyesen gondoskodott: a rajongók már egy zenés színházi változatra is rágondolhatnak, ha Alex, Marty, Glória, Melman és Julian neve felmerül valamilyen összefüggésben alkalomadtán.

Eltérő rendezésben, más és más közreműködőkkel ugyan, de Kaposváron, illetve Budapesten egyaránt megtekinthető jelenleg a Madagaszkár színpadi verziója. A Dreamworks Animation Motion Picture azonos című filmje nyomán készült musical hazánkban legelőször a Csiky Gergely Színház közönségét hódította meg, majd a New York-i Central Parkból meglógó mókás állatsereglet kalandjait bemutató produkció a napokban a Pesti Magyar Színházba is megérkezett már. A teátrum a 2022/23-as évadban ünnepli fennállásának 185 éves jubileumát, amelynek apropójából erre az évadra különleges premierekkel készült fel, elsőként ezzel a teljes családot megszólító történettel teljesítve ezt a vállalást. Az imént felvázolt asszociációs cunami önmagában is elegendő ahhoz, hogy felkeltse a közönség érdeklődését a darab iránt, elvégre ki ne lenne kíváncsi arra, hogy az egzotikus szigetre keveredett mesehősök miként birkóznak meg a városi környezetet felváltó, jócskán megváltozott helyszíni adottságokkal, körülményekkel, ami rájuk vár.

A jelmezek, a látványvilág és az énekhangok. Ezek azok a tényezők, amelyeknek minősége eldöntheti egy zenés előadás sikerességét, főként abban az esetben, ha az adott darab cselekménye nem csupán a szigetvilágban, de egy állatkertben, egy metróállomáson, vagy egy hajó fedélzetén játszódik, ennélfogva színpadképileg nehezen rekonstruálható helyzeteket teremt, speciális karaktereket vonultat fel, és a figurák gyakorta akár több szólamban is énekelnek a játékidő folyamán. Mint ahogy most, a Pesti Magyar Színház az egyéb előadásainál ugyancsak bátran alkalmaz speciális vizuális effekteket felvonultató vetített hátteret, a Madagaszkár musical magyar verziójának megtekintése közben pedig a néző azzal szembesülhet, hogy jól megfér egymás mellett az ilyen fajta modernitás, illetve a hagyományos díszletalkotás. Szintén a régi és az új elemek harmóniájára mutat rá a hangulatában Romhányi József hajdani munkásságát felidéző, hazai ízű és szándékú, rímbe szedett szövegtálalás, amelyet nem zavar meg a karakterek részéről érkező – jellemzően a mai kor szlengjeire épülő – szóvicc, megszólítás, vagy felkiáltás.

A Kovács Yvette Alida nevéhez fűződő díszletek és jelmezek kellőképpen megsegítik magát a történetet, ugyanakkor további nagy erényük, hogy nemcsak a 2005-ös animációs mozi emlékét képesek fenntartani, hanem az alapfilmtől akár elszakadni is képes egyediséggel ruházzák fel az egyes szereplőket, és a színpadi atmoszférát, ezáltal az előadás önálló produkcióként szintén jól funkcionál. Gémes Antos rendező a lehető legideálisabban hasznosította a színészek végtelennek tetsző energiáját és elhivatott hozzáállását a próbafolyamat során, ám a dalbetétek is különleges hangsúlyt kaptak Szemenyei János zenei vezetői tevékenysége, valamint a közreműködők koncentráltságának, lelkesedésének, muzikális beállítottságának nyomán.

Ami azonban a legszebb az egészben, és leginkább sikeressé teheti a jövőben a teátrum új bemutatóját, az az a tény, hogy a fentiekben tárgyalt körülményekkel, és színháztörténeti érdekességekkel kizárólag a felnőttkorú nézők foglalkoznak csupán. A gyermekek attól kezdve, hogy felgördül a függöny, nem tesznek mást, mint átadják magukat a színpadon látott eseményeknek, és tapsolva-nevetgélve reagálják le a történéseket, vagy ugyanezeken a módokon fejezik ki az egyes karakterekkel szembeni szimpátiát, olyan emberi értékekről tanulva eközben, mint az őszinte barátság, az összetartás, illetve az alkalmazkodás jelentősége, a másokhoz való feltétlen ragaszkodás. Ennélfogva pedig a színdarab ténylegesen beteljesíti a saját misszióját, ami arra irányul, hogy lekösse a legkisebbek figyelmét, és a család valamennyi tagjának felkínálja az előadás keretein belül a minőségi szórakoztatást.

Kiemelt kép: Jelenetkép a Madagaszkár című előadásból (Fotó: Kovács Milán)