Fordítók és külföldi szerzők számára biztosít majd rezidenciaprogramot, és irodalmi eseményeknek is otthont ad az az alkotóház, amelyet Esterházy Péter író egykori otthonából alakítanak ki Budapest III. kerületében. Az alkotóház működtetésére létrehozott Magyar Irodalom Barátainak Alkotóháza alapítvány tervei szerint a rezidenciaprogram elsősorban a magyar irodalmat idegen nyelvekre fordító művészeknek szól majd, másodsorban olyan külföldi szerzőknek, akiknek éppen kötetük jelenik meg magyarul.
A nyolcszobás épületben egyszerre két fordító tartózkodhat majd, a földszinti tér és tavasztól őszig a kert irodalmi rendezvényeknek, különösen könyvbemutatóknak adhat helyet. Az író egykori dolgozószobáját emlékhelyként kívánják megőrizni, eredeti bútorzattal és tárgyakkal, csoportos látogatások számára korlátozottan. A kezdeményezés Vámos Miklós, az alapítvány kuratóriumának elnöke nevéhez köthető, aki Dragomán Györggyel és Daniel Kehlmannal közösen kérte a III. kerületi önkormányzatot, hogy vásárolják meg az ingatlant, majd adják kezelésbe az újonnan létrehozott alapítványnak.
A ház állapota nem kielégítő, hiszen hat éven keresztül üresen állt. Teljes tetőcserére, valamint egyes szerkezeti problémák megoldására is szükség van, de a Market Építő Zrt. felajánlotta, hogy a kerülethez fűződő elköteleződésből elvégzi a szükséges munkálatokat.
Kiemelt kép: Esterházy Péter háza (Fotó: Valuska Gábor / Könyves Magazin)