2020 nyarán mutatják be a Szegedi Szabadtéri Játékokon Leonard Benstein West Side Story című musicalét Alföldi Róbert rendezésében.
A 2020-as bemutatók sorát a legendás musical klasszikus zárja majd augusztusába. Érdekesség, hogy 1965-ben először a Szegedi Szabadtéri Játékokon láthatta a hazai nagyközönség a West Side Story-t. Az azóta eltelt több mint 50 év alatt Leonard Bernstein nagyszabású, Hollywood aranykorát idéző, gyönyörű zenei világú, latin ritmusokkal fűszerezett műve számtalan generációt meghódított. Jövő nyáron Alföldi Róbert rendezésében kerül bemutatásra a sikerdarab, a Zikkurat Színpadi Ügynökség produkciójaként.
Bernsteint a West Side Story megírásakor Shakespeare Rómeó és Júliája inspirálta, a történet azonban New Yorkban, az 1950-es években játszódik. Két rivális, különböző etnikai hátterű banda, a Jets és a Sharks harcát követhetjük végig, miközben Tony és a puerto rico-i Maria szerelembe esnek egymással. A produkció ősbemutatójára 1957-ben került sor a Broadway-n, és rögtön 6 Tony-díj jelölést is besepert, az 1961-es filmadaptáció pedig 10 Oscar-díjat kapott. Azóta folyamatosan inspirálja a színházi és filmes alkotókat, 2020-ban Steven Spielberg készít belőle új verziót a mozivászonra. Alföldi Róbert rendezése 2020. augusztus 14-én, 15-én, 16-án, 20-án, 21-én és 22-én lesz látható a szegedi színpadon.
Kiemelt kép: Alföldi Róbert (fotó: Szörényi Réka)